Borbély Alexandra: „Itt a közönség a partnered”

A színésznő a férfi testben született nő, Pira személyes történetét meséli el nekünk Lengyel Nagy Anna évtizedek óta gyűjtött privát sorsai közül.

Pira és a szexmunkás Bella történetét, amelyet Ullmann Mónika tolmácsol, pont egy évvel ezelőtt a Szentendrei Teátrum mutatta be egy előadásban. Idén Pira és Bella története újra szerepel a teátrum programjában.

pirabella3_takacsatttilafoto.jpgBorbély Alexandra az előadásban (fotók: Takács Attila)

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje az elmúlt időszak számodra legfontosabb történése lehetett. Pira története is, ha másként, de testről és lélekről, egy idegen, férfi testbe született nőről szól.

Borbély Alexandra: Bár Máté Gábor mindig azt mondta nekünk, hogy olyan szerepeket fogunk játszani, amelyek közel állnak hozzánk,  mégis eddig olyan embereket alakítottam, akik, ha rám nézel, elsőre nem következnek belőlem. Ilyen volt Enyedi Ildikó filmjének Máriája, vagy Pira, a transznemű ember. Azok a rendezők, akik ezekkel a szerepekkel rám gondoltak, a lelkemet látták meg. Hisznek bennem, hogy bele tudom helyezni magamat az ő sorsukba.

Pira – Novák Angéla – története egy transznemű emberről szól. Nagyon hálás vagyok, hogy a szokványostól eltérő, nehezebb szerepeket kapok. Az emberek sokszor nem tudják, hogyan kell a kicsit más  emberekkel viselkedni, mit gondoljanak róluk. Ezért tartom fontosnak, hogy megmutassuk, mindannyian egyformák vagyunk.  

A Piráról szóló monodráma valós élettörténetet dolgoz fel. Ismered őt,  a próbák során találkoztatok. Kellett a személyes ismeretség, a beszélgetéseitek, hogy még hitelesebb legyen az előadás?

Angélát már korábban is ismertem, de csak most, a darab kapcsán találkoztunk. Nagyon kedves volt, beengedett minket a lakásába, ami igazi kis barokk ékszerdoboz. Nagyon fontos volt, hogy érezzem az energiáját, a nőiségét, nőiességét, ami sokat segített, inspirált, hogy megcsináltam a szerepet. Azért is különleges számomra ez az előadás, mert eddig még nem játszottam élő személyt. Monodrámát sem. Negyven percig egyedül állni a színpadon, az először iszonyatosan félelmetes volt. Később azt gondolja az ember, hogyha ezt meg tudja csinálni, talán már nem jöhetnek nagyobb nehézségek. Nincs partnered, nincs, akire támaszkodhatsz, egyedül állsz ott. Egy ilyen játék nagyon jót tesz az önbizalmadnak és a bátorságodnak.

Súlyos, komoly szerepeket, főszerepet játszottál már. Itt mi okozza a nehézséget? Az hogy egyedüli a felelősség, hogy a hátadon viszed el az előadást? A színpad magánya?

Itt a közönség a partnered. Meg kell szokni azt is, amikor nem reagál rád, amikor nem egy veled együtt lélegző közönségnek játszol. Volt olyan előadás is, amikor néma csöndben ültek. Rettenetes volt, lementem a színpadról és mondtam Ullmann Mónikának, hogy ez most nagyon nehéz lesz. Én vagyok az első történet, én tudom meg először, hogyan alakul az előadás, milyenek a visszajelzések. De ezek is mind erősebbé teszik az embert.

pirabella2_takacsattilafoto.jpg

Az Élet.történetek.hu sorozat mindig két történetet mutat be, amelyek kapcsolódnak egymáshoz.  Pira és Bella sorsában hol vannak a közös metszéspontok?

Talán abban, hogy közös a témakör. A lehetőség, ahol dolgoznak. A transzneműeknek, miután átműtették magukat, nincs nagyon más esélyük, főleg Magyarországon, mint hogy rögtön az éjszakába menjenek. Ott elfogadják őket. Az egyetlen olyan hely, ahol nem nézik ki őket.  Bella, akár Pira élete és munkája is a titkokhoz kötődik, titkolt életeik kötődnek egymáshoz. Olyan dolgok ezek, amikről az emberek nem biztos, hogy objektíven akarnak tudni. Van egy elképzelt sémájuk, meg rengeteg előítéletük.

A ti előadásotok segíthet az elfogadásban, az érzékenyítésben?

Nagyon remélem, abban mindenképpen, hogy legalább megismerjék ezeket a történeteket és úgy ítélkezzenek.

Boldog a te Pirád?

Egyrészt boldog, hiszen nő lett. Ugyanakkor most jutott el a nullára. Mostantól kellene élnie az igazi életét. Amit a többségünk rögtön megkap, ahhoz neki hosszú, nehéz úton kellett eljutnia.  És a küzdelmei itt nem értek még véget. Senki nem cserélne vele életet. A boldogság fogalma egészen biztos mást jelent neki, de remélem, megtalálja ő is a boldogságát.

Lelkileg mennyire terhel egy ilyen előadás? Mi történik azután, hogy lejössz a színpadról?

Megterhelő, de nagyon jó játszani. Sok mindent adott nekem. Szeretem ezt az előadást.

Az interjút Marton Éva készítette.

(Forrás: Szentendrei Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

Ullmann Mónika: „Egyedül állsz a színpadon, nem tudsz elbújni”
Lengyel Nagy Anna: „A hétköznapiban a különlegességet, az extrémben a hétköznapit keresem”
Pelsőczy Réka: „Szeretnék kilépni a saját kis biztonságos világomból”
Borbély Alexandra: „Kislányosan csalódtam ebben a zárt világban”
Borbély Alexandra: „Csak lenémítva bírtam visszanézni a díjátadót”
Borbély Alexandra: „Mária távol áll mindenkitől, akit eddig játszottam”
Enyedi Ildikó filmje kapta az Arany Medvét a Berlinalén
„Ügyelnem kellett arra, hogy a szememben ne mutatkozzon nőiesség"
Borbély Alexandra: „Úgy éreztem mindjárt megőrülök”
Borbély Alexandrát a legjobb színésznő díjára jelölték az Európa Filmdíjon