Szemere Zita: „Az szeretnék maradni, akinek születtem”

A fiatal operaénekesnő gyakran az utcán is dúdolgat, és eddig bármilyen szerepre vágyott, két éven belül megkapta.

Szemere Zita soha nem könyökölt és nyomult, mégis 26 évesen már Gildát énekelt a Rigolettóban, ahogy ezt augusztus 3-án és 5-én is teszi a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Arról is beszélgettünk, hogyan vezetett az útja idáig onnan, hogy kétévesen kristálytisztán énekelt, később zenetanító akart lenni, és meg sem fordult a fejében, hogy operaénekes legyen, mennyire viseli meg Gilda, vagy éppen Melinda szerepe a Bánk bánból, és mit jelent számára az éneklés.

img_6726.JPGSzemere Zita (portréfotók: Kaszás Tamás)

A Bernstein 100 – Gershwinnel című koncerten is szerepel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 10-én.

Szemere Zita: A szerző születésének 100. évfordulójának tiszteletére készül ez a koncert, amelyen Bernstein és a rá nagy hatással lévő Gershwin műveiből szemezgetünk. Bernsteinnek van egy Candide című műve, amiről még folyik a szakmai vita, hogy opera, operett vagy musical. Ebből Kunigunda egyik áriáját énekelem.

Már tudod ezt az áriát, vagy most kell megtanulnod?

Soha életemben nem énekeltem még.

Mekkora kihívás?

A kihívás az, hogy operaénekesként nem vagyok járatos ebben a műfajban. Úgy érzem, hangilag nagyon nekem való, az pedig külön tetszik benne, hogy a szokásosnál több színészi munkát igényel. Nagyon szeretek játszani. Ráadásul úgy hangzik, mintha nagyon nagy truváj lenne elénekelni, pedig nem olyan nehéz. (nevet)

A Rigoletto Gildája viszont egy nagyon nagy szerep.

Amikor még nem szerepeltem színpadon, az volt az álmom, hogy Gildát elénekelhessem. A Szegedi Nemzeti Színházban volt egy előéneklés, amiről az utolsó pillanatban értesültem, és teljesen ismeretlenként mentem el rá úgy, hogy azt sem tudtam, milyen szerepre jelentkezem. A vezetőségnek annyira tetszett, hogy 2013-ban meg is kaptam Gilda szerepét, amire mondhatnánk, hogy hatalmas szerencse. Két éve azonban van egy mottóm, ami a Karmelitákban hangzik el: „A szerencse nem más, mint az isteni logika”.

img_6731.JPG

Elég ütős indulás. Hogy kerültél az Operaházba?

Éppen ezt a Rigolettót hozták fel Budapestre a Primavera Fesztivál keretén belül az Erkel Színházba, aminek a vezetősége miután meghallott, azt mondta, szeretnék, ha előénekelnék náluk is. Ez meg is történt, így kerültem ide. (mosolyog)

Miért Gilda volt az álmod, és mennyire nehéz szerep?

Gyönyörű zene. A történet szerint Gilda egy tiszta lány, aki a világ elől elzárva él, különféle csavarok mellett szerelmes lesz egy hercegbe, és ezért a szerelméért végül meghalni is képes. Drámai belső fejlődésen megy keresztül, nagyon igénybe veszi az embert lelkileg, ahogy végigmegy a szerepben ezeken a stációkon. Amikor például a végén meghalok, utána alig bírok kimenni a színpadról. Hangilag pedig ez egy nagyon truvájos szerep. Ilyen fiatalon nem is nagyon szokták énekelni, általában 35 éves kor feletti énekesek szokták megkapni, én pedig 26 évesen debütálhattam vele. Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra akkor, és azóta is az.

Az rendben van, hogy te már második rendezésben játszod a szerepet, ám a Margitszigeten a szerepbeli szerelmed, a Herceg és az apád, Rigoletto is külföldi vendégénekes, akikkel gyanítom, sosem találkoztál, és csak néhány alkalmatok lesz összerázódni. Hogyan működik ez?

A margitszigeti bemutató előtt azért lesz egy háromnapos intenzív próbaidőszak. Ezzel együtt ez egy nagyon érdekes helyzet, mivel szükség van a közös rezgésre, amit nevezhetünk kémiának is, és én életemben nem láttam a Hercegemet. Ott fogok azzal szembesülni, hogy egyáltalán szimpatikus-e és hogyan játszik. Hogy vajon nem-e olyan színész, aki csak saját magával van elfoglalva a színpadon? Mert elég nagy kihívás úgy teniszezni, ha nincs, aki visszapasszolja a labdákat. (nevet) Persze ők hatalmas világsztárok, ami reménnyel tölt el ez ügyben. De legalább ennyire izgulok amiatt is, hogy vajon én, aki mindössze néhány éve énekelek színpadon, elég jó leszek-e nekik, akik már rengeteg hatalmas operaszínpadon szerepeltek neves Gildákkal.  

img_6727.JPG

Rólad mikor derült ki, hogy jól énekelsz?

Édesanyám laikusként nagyon szeretett énekelni, kórusba is járt, és rengeteget foglalkozott velem kiskoromban: rendszeresen énekelt és meséket olvasott. Két évesen állítólag már kristálytisztán visszaénekeltem bármit, és pontosan visszatapsoltam bármilyen ritmust. Azt mondta, hogy ennek a fele sem tréfa, és beíratott egy zeneoviba, ahol állítólag mindig én voltam a középpontban. Ezt el is tudom képzelni! (nevet) Nagyon szerettem oda járni.

Akkor nagyon korán kezdted ezt a pályát. Hogyan folytatódott a dolog?

Kicsi korban teljesen értelmetlen magánéneket tanulni, és azelőtt, hogy hormonálisan megérne az ember, ami nagyjából 16 éves kor körül történik meg, nem is szabad. Olyan torzulásokat okozhat a hangszálakban, ami egy életre megbéníthatja az énekesi pályát. Én egy kórusiskolába, a Magyar Rádió Gyermekkórusába kezdtem el járni 7 évesen, ahol olyan zenei alapismereteket kaptam, ami az egész pályámat segítette, és segíti mindmáig. Később, 15 éves koromban Sapszon Feri bácsi, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának a vezetője azt mondta, hogy nagyon szép a hangom, de annyira más, mint a többieké, hogy állandóan kihallatszom a kórusból. Azt javasolta, hogy menjek más irányba. Ekkor mentem el a Bartók Konzervatóriumba, ahol már magánénekesnek tanultam.

Ekkor már tudtad, hogy operaénekes szeretnél lenni?

Fel sem merült bennem. (nevet) Nagyon szerettem kisgyerekekkel foglalkozni, és zenetanító néni szerettem volna lenni. Otthon Mike Oldfield-on nőttem fel, és sokáig nem is nagyon jártam operaelőadásokra, mert az volt bennem, hogy az operákban nagy öblögetős hangon bőgnek a férfiak és dundi nénik áriáznak. (nevet) Körülbelül 17 éves lehettem, amikor az Erkelben láttam a Normát Rálik Szilviával. Teljesen elvarázsolt, csodálattal néztem. A konziban másnap odamentem Fekete Mária nénihez, az énektanáromhoz, és azt mondtam neki: ha így is lehet, akkor szeretnék operaénekes lenni. Onnan kezdve rendíthetetlen voltam. Most már nem arra vágyom, hogy mások gyerekeivel foglalkozzam, hanem hogy lassan nekem is legyenek saját gyerekeim – és nekik adjam át vénásan a zene szeretetét. (nevet) 

img_6725.JPG

Említetted, hogy gyakran kerültél a középpontba óvodában. Ez azóta is így van?

Anyukám azt mondta, hogy szerettem a középpontban lenni, de állítólag nem másokat melldöngetően félretolva, hanem egyszerűen hoztam a formámat, amivel magamra vontam a figyelmet. Aztán ahogy az ember felnő, és máshogy kezdi el látni magát, mindez lassan átalakul. Sokan most is csak a mosolygós-nevetős énemet veszik észre, merthogy sokkal könnyebb az „édes” felszínt látni, mint amilyen tényleg vagyok. Ezért furcsállják, hogy belehalok egy Gildába, amikor lenyúlok mélyen magamba, és kiteszem önmagam.

De a hétköznapi életben, például a munkahelyeden megmutatod, hogy milyen vagy a vidám kedvesség mögött?

Nem akarom megmutatni, mert az ember sérülékeny, és nem szeretne támadási felületeket adni. Nem bújok maszkok mögé, most is csak egyszerűen hozom a formámat. Aki kíváncsi rá, úgyis megismer. Csak sajnos, a mai világ nem arra tart, hogy igazán kíváncsiak legyünk egymásra. Megelégszünk a felszínnel.

Te magad belátsz a felszín mögé?

Nagyon érzem a másikon, hogy milyen: látom az esetleges gátlásait, az érzelmi állapotát, hogy milyen az adott napja, és mi esne neki igazán jól. És hiába tudom, hogy senki nem angyal sem a színházban, sem máshol, mindenkiben megpróbálom megkeresni a jót. És ha keresed, akkor meg is találod. Én legalábbis mindig megtalálom. Ezért tudok bárkivel jól dolgozni.

img_6729.JPG

Valóban nem könnyű angyalnak lenni, ha valaki előbbre szeretne jutni, de néha akkor sem, ha csak egyszerűen életben akar maradni.

Soha nem könyökléssel és mások által értem el, amit elértem. Úgy voltam és vagyok vele, hogy vagy tetszik valakinek, amit csinálok, vagy nem. Mindig azt szerettem volna, hogy azok az energiák, amelyek az égi és földi világ között átmennek rajtam keresztül, minél tisztábbak maradjanak. Az szeretnék maradni, akinek születtem.

Van olyan szerep, amit nagyon elénekelnél?

Ki hogy nevezi, sornak, szerencsének vagy gondviselésnek: az én életemben amint jött a vágy, hogy valamit nagyon szeretnék elénekelni, azt a szerepet két éven belül megkaptam. Ilyen volt a Gilda, ilyen a Szerelmi bájital Adinája, amivel megyünk egy székely turnéra, és amiben egy nagyon tehetséges, fiatal tenorista, Biri Gergely lesz a partnerem, így kaptam meg Melinda szerepét a Bánk bánban, de ugyanígy énekelhettem és játszhattam el a Don Pasquale Norináját is. Nekem eddig olyan negatív tapasztalatom sincs, hogy a rám osztott szerepek ne passzolnának vagy ne esnének jól.

Mi szerepel a következő kétéves tervedben?

(Nevet) Nagyon szeretném elénekelni Figaro házasságából Susannát és Richard Strauss Ariedne Naxos szigetén című művéből Zerbinetta szerepét.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Bánk bán Melindája volt életed eddigi legnehezebb feladata. Mitől annyira nehéz?

img_2554.JPGEgyrészt lírai koloratúr szopránként meg kell, oldjam, hogy a szerep lírából drámaivá válik, miközben Melinda belebolondul a tudatba, hogy magatehetetlen állapotban megcsalta a férjét. Eleve olyan helyzetben él, ahol kirekesztettnek érzi magát, a férje sincs vele, és ez az eredendően tiszta nő mindebbe beleőrül. Egy naiv fiatalasszonyból egy drámai, bódult, magából kivetkőzött nő lesz. Ez színészileg és énekesként is hatalmas kihívás.

                               (Molnár Leventével a Bánk bánban)

Amikor megkaptam rá a felkérést, eleinte sokat vacilláltam, hogy egyáltalán elmerjem-e vállalni. Azt súgta a belső hangom, hogy nekem ezt úgy kell elénekelnem, ahogy tudom: nem nyomok rá a hangomra és nem is „torzítom el”, hogy drámaibbnak hasson. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami megerősített abban, hogy hallgassak erre a bizonyos belső hangra, a hitem és érzéseim szerint éljek. Mert csak így vagyok képes adni az embereknek.

Szoktál csak úgy magadtól, magadnak énekelgetni?

Teljesen mindegy, hol vagyok, gyakran az utcán is dúdolgatok. Azt hiszem, én egész életemben egyfolytában énekelek. Ha nem, annak külön oka kell, legyen. (nevet) El sem tudom képzelni, hogy mást csináljak. Pontosan tudom, mennyire nagy dolog az, hogy én ilyen fiatalon az Operaházban ekkora szerepeket énekelhetek. Valahol számomra is hihetetlen ez az egész, hiszen én csak énekelek.  

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

„A Group’n’Swing tizenkét éve tíz fővel bizony garázszenekarként indult”
Csonka Zsuzsanna: „Ez egy érzéki élvezet, amiért meg kell dolgozni”
Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”
Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Baranyai Anna: „Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira”
Szinetár Miklós: „Nekem az opera fizikai élvezetet okoz”