Teljes a VIDOR Fesztivál programja

A versenyprogram után a fesztivál teljes programja nyilvánossá vált.

„Immár tizenhetedik alkalommal rendezzük meg a VIDOR Fesztivált, mely az eltelt közel két évtized során egyre nagyobb jelentőségre tett szert, határon innen és túl is. A VIDOR igazi örömünnep, melynek keretében most is sokféle programot kínálunk az ide látogatóknak, a színházi előadások minél szélesebb spektrumán át a szabadtéri koncertekig, filmvetítésekig, irodalmi ínyencségekig” – mondta el Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója. Ahogy már megszokhattuk, a város is ünneplőbe öltözik majd, az utcákon és tereken mutatványosok és improvizatív játékok szórakoztatnak, és az élvezetek tárházából ezúttal sem maradhat ki a gasztronómia. A fesztivál eredeti célkitűzése továbbra sem változik: a vidámság és a derű mindenkié, vagyis a programok 90 százaléka ingyenesen látogatható.

vidor_megnyito.jpg

Az érdeklődők idén két produkciót is ingyen megtekinthetnek a Kossuth téren. Az egyik a Játékszín Tied a világ című előadása, mely többek között Bródy János fellépésével az Illés zenekar slágereit vonultatja fel, a másik pedig a Legénybúcsú című musical, Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével. „Reméljük, sok nézőnek szerzünk örömöt ezzel, s hogy mind több emberhez tudjuk ezáltal is közelebb vinni a színház élményét” – tette hozzá a színházigazgató.

Az újításokhoz tartozik az is, hogy a szabadtéri filmvetítéseket most először nem a hagyományos kivetítőn, hanem a koncerteknél is használatos óriás led falon tekinthetik meg a nézők. A filmvetítések este 10-kor kezdődnek a kisszínpadon.

Az irodalmi programok többségének idén először már a felújított és megszépült Bencs Villa ad majd otthont. Ez alól csupán a IV. Nyírségi Limerick Bajnokság és a Művészasztal Háy Jánossal lesz kivétel, melyeket továbbra is a Művész Stúdióban rendeznek meg.

brody.jpg                                           Bródy János (fotó: Bánkuti Sándor)

A Dózsa György utca sétáló utcai szakaszán a Pécsi Országos Színházi Találkozó nagyszabású szabadtéri plakátkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, amely több száz plakátjával az ország színházi évadjának teljes keresztmetszetét mutatja be.

A nagyszínpad vendégei között idén is neves sztárfellépők lesznek, így a Wellhello, Caramel, Pápai Joci. Olyan, a hazai könnyűzenéből jól ismert előadókat is láthat és hallhat itt a közönség, mint a Sugarloaf, Sena, Ferenczi György, Paso, Tompos Kátya, Aurevoir, Góbé, Karmapirin, valamint a nyitónapon fellép a nyíregyházi kötődésű Kelet Brass Band is, akik idén megnyerték az Egri Utcazene Fesztivál fődíját és a Szatmárnémetiben megrendezett Utcazenészek Versenyét is. A világzene sem szorul háttérbe az idei programban, a nagyszínpadon Luca Bassanese (Olaszország), Mokoomba (Zimbabwe), Mahala Rai Banda (Románia), a Kossuth tér Kisszínpadán pedig a nemzetközi zenei szcéna szereplői közül a Monsieur Doumani (Ciprus), Duo Montanaro (Franciaország), Nadara (Románia), La Peche (USA) lesz látható.

A hazai zenei élet képviseletében fellép többek között a Gipsy Fusion Band, Zoord, Cimbalom Brothers, Canarro, Tibi a hegyről. További újdonság, hogy idén bemutatkoznak színészzenekarok is: az Ed Is On, a Harmadik Figyelmeztetés, a Bekvart, valamint a Pink Mojos. A Jazz Játszótér pedig a családok és gyerekek interaktív zenés közösségi tere lesz.

tomposkatya_foto_kleb_attila_1.jpgTompos Kátya (fotó: Kleb Attila)

Az idei versenyprogram színvonalas előadásainak köszönhetően alig két héttel a jegyek értékesítésének megkezdése után a belépők 90 százaléka már elfogyott. Igaz, a színházjegyek már csak néhány előadásra és korlátozott számban kaphatóak, a Jiddis lélek című komolyzenei koncertre a Zsinagógában, és a Dumaszínház előadásaira viszont még nagyobb számban akadnak helyek.

A VIDOR zsűri 5. helye is gazdára talált, így a Móricz Zsigmond Színház kezdeményezésével indított jótékonysági árverés nyertese 100 000 Ft felajánlásával támogatja a Bohócdoktorok tevékenységét. A VIDOR színházi versenyprogram díjait Kirják Róbert színházigazgató idén is házhoz viszi, vagyis a díjazott társulatok és művészek az első „otthoni” előadásuk után, „saját közönségük” előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

Kapcsolódó

Vidor Fesztivál – Nagy klasszikusok és kortárs darabok a versenyprogramban