A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházé a THEALTER közönségdíja

A Kritikusdíjat Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence Magyar akác című produkciója nyerte el.

9 nap alatt, 11 helyszínen, 27 alkotócsoport 30 produkcióját láthatta a 28. szegedi nemzetközi színházi találkozó közönsége. Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését második alkalommal elnyert művészeti fesztivál fontos missziója, hogy minél többek számára tegye elérhetővé a programokat: idén is közel 60 eseményt kínáltak, a színházi előadások mellett ingyenes gyerek- és utcaszínházi előadásokkal, szabadtéri és szakmai programokkal, kiállításokkal és koncertekkel várták az érdeklődőket. A fesztivál lebonyolításában 24 önkéntes volt a szervezők segítségére.

magyarakac_img_8049_foto_csanyi_krisztina_kicsi.jpgMagyar akác (fotó: Csányi Krisztina)

Hagyományaihoz híven a fesztivál idén is nagy figyelmet fordított az utánpótlásra: sikerrel mutatkozott be az FAQ Színház, illetve Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György; három előadással volt jelen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, láthatták a nézők a Szentendrei Teátrum–FÜGE Produkció–Orlai Produkciós Iroda legújabb, fiatal alkotókkal létrehozott előadását és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzett diákjainak utcaszínházi produkcióját is. De nem csak kész előadásokkal volt jelen a fiatal generáció: a találkozó programjának újra kiemelt része volt a műhelymunka. Az idén hatodik alkalommal, hazai és határon túli, színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére Lénárd Róbert rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője – aki a fesztiválon rendezőként is bemutatkozott –, illetve Sardar Tagirovsky rendező, színész kapott felkérést. A workshop címe „Nem szeme lát, csak szíve” – Shakespeare Reloaded volt, a Szentivánéji álom című Shakespeare-vígjátékot kiindulópontként használó kurzusok munkáját fiatal színházi újságírók, a Jászay Tamás vezette blogjr kritikusműhely résztvevői dokumentálták. Az intenzív workshopok izgalmas tréningbemutatókkal zárultak.

szfe_felelem_2_foto_eder_vera_kicsi.jpgFélelem és fogcsikor – zenés nyomorgás a Harmadik Birodalomban (fotó: Éder Vera)

A záró produkciót megelőzően tartották a díjkiosztót: a fesztivál önkénteseinek díját az Újvidéki Színház Hasszán aga felesége című előadása kapta (rendező: Urbán András), a merész témaválasztásért és az értő színpadi megvalósításért. A fesztivál Junior díját a Színház- és Filmművészeti Egyetem Félelem és fogcsikor – zenés nyomorgás a Harmadik Birodalomban című produkciója nyerte el (rendező: Tárnoki Márk e.h.), a gazdagon rétegzett értelmezésért és az érett fogalmazásmódért. A kreatív, összművészeti nyelvért és az unikális színrevitelért a Magyar akác című produkciónak ítélték oda a fesztivál Kritikusdíját (rendező: Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György), míg a Közönségdíjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Felhő a nadrágban című, a tereket és időket egymásba játszató, a forradalmi gondolatot plasztikusan megfogalmazó, kivételes hatásfokú produkciója (rendező: Kokan Mladenović) nyerte el idén. A fesztivál Különdíjat ítélt oda a minden esetben téttel bíró színészi játékért Béres Mártának, akit a Hasszán aga felesége és a Felhő a nadrágban című előadásokban csodálhatott meg a közönség; a színház arculatát és lényegét adó magas színvonalú közösségi munkáért a két nagyszerű előadással bemutatkozó celldömölki Soltis Lajos Színháznak, valamint a kivételes erőt jelentő társulati munkáért a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak, amely a Shakespeare, Sonnet 66 (rendező: Kokan Mladenović) című előadással bűvölte el a nézőket.

(Forrás: Maszk Egyesület)

Kapcsolódó

Hazánk menő független társulatai a szegedi THEALTER vendégei