Mellette Szilágyi Tibor, Rátóti Zoltán és Anger Zsolt is dolgozni fog a Veszprémi Petőfi Színház társulatával.
Szeptember 8-án a Tanár úr kérem című színdarabbal nyitja meg a nagyközönség számára új évadát a Veszprémi Petőfi Színház; a műfaji sokszínűség jegyében zenés játék, vígjáték, musical, komédia, dráma, mesejáték, monodráma, abszurd dráma és irodalmi estek is várják a nézőket.
A színház társulata (forrás: Veszprémi Petőfi Színház)
Elsőként szeptember végén Nóti Károly – Fényes Szabolcs – Szenes Iván Nyitott ablak című darabját mutatják be Szilágyi Tibor rendezésében a Nagyszínházban, majd Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát viszi színre Rátóti Zoltán. (Az előadásra középiskolás lány szereplők részére szeptember 11-én 16.00 órakor kezdőden meghallgatást hirdetnek, jelentkezni a casting@petofiszinhaz.hu e-mail címen lehet.)
Decemberben Szurdi Miklós – Szomor György – Valla Attila Diótörő és egérkirály című musicaljét állítja színpadra Oberfrank Pál, 2019 februárjában pedig Molière Tartuffe-jét rendezi Marton László. Az évad utolsó premierjeként Dan Gordon Esőember című drámáját láthatják a nézők, a próbafolyamatot Anger Zsolt irányítja majd.
A gyermekszínházi előadások októberben az Aladdin című mesejátékkal indulnak, az évad második felében az Egerek című zenés játékot mutatják be a legifjabbaknak, akiket Bonbon Matiné Bérlet is vár.
Az ifjúsági színház programjai között Nagy László – Gál Tamás – Zsapka Attila Rege a tűzről és jácintról című zenés-verses előadóestje és Vecsei H. Miklós József Attila estje várja a fiatalabb korosztályt Mondjad, Atikám! címmel.
A Latinovits-Bujtor Játékszínben Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt (II. rész) című romantikus vígjátéka (rendező: Hargitai Iván); Harold Pinter abszurd drámája A gondnok (rendező: Lengyel Ferenc); Spiró György Prah című komédiája (rendező: Tóth Géza); valamint Ráckevei Anna előadásában Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája kerül színre (rendező: Szabó K. István). Mindemellett érkezik Márai Sándor Hallgatni akartam című monológja is Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, Marton László rendezésében.
A premierek és vendégjátékok mellett számos korábban bemutatott előadás repertoáron marad és különleges programokon is részt vehetnek a nézők. Szeptember 14-én a kiemelkedő sikert hozott Holt költők társasága ismét látható lesz, bérletszünetben. A teátrum immár hagyománnyá vált Nyílt napját idén szeptember 15-re tervezi, amelyre szórakoztató zenés műsorral, az épület körül közlekedő Petőfi-vonattal és az évek óta jelentős közönségérdeklődésnek örvendő, színházi háttérszakmákat megismertető Hétpróba a bérletekért című vetélkedővel várják a látogatókat, amelynek keretében a nézők a játékos feladatok megoldása közben bepillanthatnak a kulisszák mögötti világba, kipróbálhatják, hogy milyen többek között a kellékes, a díszletépítő, a világosító, az öltöztető és a színész munkája, miközben bejárhatják az épületet és színházi bérleteket is nyerhetnek.
Szeptember 17-én és 18-án Karinthy Frigyes és Tom Schulman darabjaival Erdélyben turnézik majd a társulat, többek között az erdélyi magyar, nehéz sorsú fiatalok számára a Csíki Játékszínben létrejövő két előadással. A színház idén is csatlakozik az Egészség Útja elnevezésű programhoz, a szeptember 22-ei, SingSingSing című nagyszabású musicalshow-val a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház belgyógyászati osztályát segítik.
Új kezdeményezésként indul a Színház az állatkertben című program, mely szeptember 24-én négy állomásos vidám, zenés színházi eseménysorozattal várja a közönséget a Veszprémi Állatkertben. Októberben a Séta a mellrák ellen című eseményt idén véradással egészítik ki, amelynek keretében a társulat kiváló színművészének, Tóth Loonnak és minden leukémiával küzdő betegnek vért gyűjtenek.
Október 30-án a színház időutazásra invitál mindenkit a 60-as, 70-es és 80-as évek zenei produkcióival, ekkor mutatkozik be a Retro szálló című programsorozat. Az előadásokon minden alkalommal köszönthetnek egy sztárvendéget is, első alkalommal élő zenekarral Zalatnay Sarolta érkezik a Veszprémi Petőfi Színházba.
A teátrum társulata nyáron sem pihent: összesen 14 előadást tartottak, ezzel együtt az elmúlt évadban közel 110 000 nézőt fogadtak. Kiemelkedő sikerrel bírt a balatonalmádi Magtárszínházban zajló színházi sorozat, valamint a Tihanyi Operett Napok, a budapesti, a balatonföldvári és az egri vendégszereplések.
A fentieken túl megkezdődtek a színház rekonstrukciós munkálatai is. Az ősszel induló szezon bemutatói és előadásai még az eredeti színházépületben zajlanak, de hamarosan nem csupán a magyar szecessziós építészet 110 éves, kiemelkedő alkotása, hanem a Zöld város program keretében az épületet körülvevő Színházkert is megszépül majd.
(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)
Kapcsolódó cikkek
Lezárult a Színművészetin a Marton László elleni etikai vizsgálat
Marton László újra rendez
Bálint András tiszteletbeli Petőfi-díjat kapott Veszprémben
Marton László is rendezni fog Veszprémben
Operett fesztivál Veszprémben
Érzékenyítő fesztivál Veszprémben