A Cirkuszhercegnővel indul a miskolci évad

Kálmán Imre nagyoperettjének főszerepeiben Eperjesi Erika és Dobó Enikő, illetve Szőcs Artur és Miller Zoltán látható.

Az előadás Kálmán Imre slágerei mellett nagyszabású látványvilágot és cirkuszi attrakciókat kínál a nézőknek.

cirkuszhercegno3.JPGEperjesi Erika és Szőcs Artur az előadásban (fotó: Gálos Mihály Samu)

A cirkuszhercegnő, mint valamennyi operett, merész álmodozásból szőtt mese, amit a valóság sokszor fanyar, sokszor keserű ízei fűszereznek, a végeredmény mégis édes és varázslatos. A történetet ráadásul nemcsak légtornászok, bohócok és állatidomárok népesítik be, hanem gyönyörű hölgyek, titokzatos arisztokraták és sebzett szívű katonatisztek is.

Szabó Máté rendező szerint Kálmán Imre operettje egyaránt szól a művészetről, a kulisszák mögötti világról és a szerelemről. – A cirkusz metaforáján keresztül tudunk mesélni mindezekről, a látványvilágot pedig úgy terveztük meg, hogy érezzük: végig a porondon vagyunk – mondja a rendező. – A művészi magány nagyon erősen jelenik meg ebben a darabban. Mister X nem csupán a színpadon hord maszkot, de magánéletében is álca mögé rejtőzik. De mindkét álarc mögött ott van a tényleges személy tekintete, a saját, igazi valója – teszi hozzá Szabó Máté.

Az előadást a budapesti közönség már láthatta nyáron az idén 80 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

tgph3040photoshop.jpgMiller Zoltán és Dobó Enikő (hátul / fotó: Toldy Gábor)

Fedora szerepe már régi álma volt Eperjesi Erikának. – Fedora bár elsőre megközelíthetetlennek, a férfiakkal szemben távolságtartónak tűnik, valójában rendkívül szenvedélyes, hevesen reagál az érzelmi ingerekre. De emellett büszke nő, aki képes okosan, megfontoltan dönteni – mesél a karakterről a primadonna. – Hiszek benne, hogy a darab üzenete a valóságban is érvényes: a szerelem képes legyőzni minden akadályt, a társadalmi különbségeket is – teszi hozzá.

A Cirkuszhercegnő ma látható első alkalommal a Miskolci Nemzeti Színházban.

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

Kapcsolódó cikkek

A cirkusz mint életmetafora – Kritikák A cirkuszhercegnőről
A nap fotója – A Cirkuszhercegnőről
Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”