A nap fotója – Caligula helytartója a Nemzetiben

Szász János állította színpadra a Nemzeti Színházban a római Petronius vívódását: egy nemzetet pusztítson el vagy önmagát.

Székely János drámája azt a pillanatot mutatja meg, amikor a Római Birodalom bevett szokása szerint a császár szobrát fel akarja állítani az uralma alatt álló terület nagyobb templomaiban. Azonban most Jeruzsálemről és a zsidókról van szó, akik számára ez a gesztus elképzelhetetlen és elfogadhatatlan szentségtörés. Caligula szíriai helytartója, Petronius súlyos döntés előtt áll: ha teljesíti a császár parancsát, egy nemzetet pusztít el (ahogy ez nem sokkal később meg is történt), ha nem, azzal önmagát.

                Trill Zsolt / Mészáros Csaba előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Petronius szerepében Trill Zsolt látható, a főpapot Horváth Lajos Ottó alakítja. Játszótársaik: Rácz József, Bordás Roland, Kristán Attila, Bodrogi Gyula és Szarvas József. A díszlet- és jelmeztervek Vereczkei Rita munkája.

Az előadás legközelebb október 18-án és 22-én, illetve november 19-én és 20-án látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.