Jordán Tamás listát kér az önkormányzattól, kik a klasszikusok

A kormánypárti bizottsági elnök szerint a szombathelyi színház túl kevés magyar klasszikust játszik.

Az Átlátszó cikke szerint a szombathelyi közgyűlés Jogi és Társadalmi Bizottságának fideszes elnöke, Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária a bizottság ülésén azt mondta, kívánatosnak tartaná, ha több magyar klasszikus művet játszanának a szombathelyi színházban. Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója erre azt szerette volna megtudni, kiket tart a bizottsági elnök klasszikusnak. A jegyzőkönyv szerint Jordán így fogalmazott: „Kit tartunk klasszikusnak? Szép Ernő klasszikus-e, Szomori klasszikus-e, akik már nem élnek? Általában arra szoktak gondolni, hogy Az ember tragédiája, Bánk Bán, Csongor és Tünde. Karinthy is egy klasszikus. Csurka is egy klasszikus. Nagyszerű Csurka darabok vannak, amiből nem egy időszerű is”.

jordan_portr_meszaros_zsolt.JPGJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt)

A lap megkereste Jordánt, aki röviden annyit mondott, az elnökasszony kívánságát tudomásul vette és megpróbálja teljesíteni, ám jó lenne, ha kapnának egy listát a magyar klasszikusokról.

Dr. Tenki Mária nem csak ezt kifogásolta a Weöres Sándor Színházzal kapcsolatban, hanem azt is, hogy a színház 40%-kal túlteljesítette az előírt előadásszámot.

(Forrás: orszagszerte.atlatszo.hu)