Ádám Anna: „Minden a feje tetejére áll, még a matematika is”

Toporzékoló szüzek, alvilági angyalok és veszett szirének erotikus utazásra invitálnak a zsidó-keresztény erkölcshagyomány szexuáletikai szabályai körül.

Ádám Anna, képzőművész, stylist, makeup artist, az NKA Imre Zoltán Program keretén belül október 12-én és 13-án mutatja be sorry not sorry című előadását, mely egy különleges színpadi térben megrendezett izgalmas produkció, ahol fétisek és bálványok vörös tengerén a dübörgő orgona és a csilingelő techno párbaja táncra hívja ősi rituális ösztöneink hatalmát, legintimebb vágyaink erejét és cselekedeteink súlyát.

copy_of_adam_anna_2.jpgÁdám Anna (forrás: MU Színház) 

A sorry not sorry a Biblia szexualitással foglalkozó erkölcsi tanításainak örökségét, jelenkori társadalmi vetületét vizsgálja. Mi volt a kiindulópontja a témaválasztásnak?

Előzménye a Piknik az Édenben című munkám volt, ami formailag előadás és kiállítás volt egyben, tartalmilag pedig alternatív teremtéstörténetet írt, tehát már az is egy bibliai motívummal foglalkozott. Kiindulópontjának pedig Michel Onfray Le souci des plaisirs (A vágyak problematikája) című könyvét tekintem, amely a testhez és a szexualitáshoz való viszonyunkat vizsgálja zsidó-keresztény és hindu összehasonlító valláserkölcsi perspektívából. Alapvetően egy filozófiai írás, tele irodalmi, pszichológiai, teológiai referenciákkal.

 

Milyen kutatómunka előzte meg az alkotófolyamatot?

Olyan munkákat akartam közelebbről tanulmányozni, amelyek valamilyen minőségben összekapcsolják a vallást és a szexualitást, párhuzamba hozzák, vagy épp ütköztetik a szakrális és a testi dimenziót, mint például Sade, Bataille, Szent Ágoston vagy Pál apostol… Ezek őszintén szólva nem tartoznak a legjobb olvasói élményeim közé, de fontosak volt ahhoz, hogy teljes képet kapjak. A táncosokkal pedig olyan referenciákat osztottam meg, amik erősíthették és pontosíthatták a koreográfiai kutatásukat: sok olvasnivalót és néznivalót is adtam nekik, képeket, szövegeket, videókat a táncművészet, a képzőművészet, az irodalom, a pszichológia területeiről. Gergő színpada például a szabályrendszerek építéséről és felrúgásáról szól egy liturgikus, rituális környezetben, ezért neki a kutatás legeslegelején Chang Mu dance company vagy Akram Khan Gnosis című darabjainak megtekintését ajánlottam. Megmutattam neki Germaine Acogny-t, Katherine Dunham-től a “Shango”-t, az “Ostrich”-et Asadata Dafora-tól, a Hard Time-ot Pearl Primustól, amely a zsigerisége, ösztönössége, tribál jellege miatt érdekelhette, ráadásul egy férfi szólóról van szó vokállal, ami tudtam, hogy foglalkoztatja. Levente színpada a bűnbeesés momentumát vizsgálja lélektani és fizikális perspektívákból túlzásokon, testi terheléstől kialakuló mentális állapotokon és a techno világán keresztül, ezért neki kifejezetten olyan darabokat mutattam, amik az agressziót, energetikusságot, végletességet a partykultúrával kapcsolják össze, mint például Gisèle Vienne-től a CROWD, a (la)horde kollektívától az Avant les gens mouraient vagy Louise Lecavalier-től a So Blue.

copy_of_piknik-az-edenben-1.jpgJelenet az előadásból 

Te magad hogyan látod a hagyományok és erkölcsi tanítások modernkori környezetebe és gyakorlatba való átvitelét?

Tragikusan! (nevet)

 

Mi inspirált a darab létrehozásában?

Képzőművészeti színházat szeretnék csinálni, „színházat kurálni” és „kiállítást koreografálni”: beemelni a vizuális művészetek eszköztárát és formanyelvét a színházi térbe illetve a színházét a kiállítótérbe.

 

Évekig alkottál, és tanultál a szakmáról külföldön. Mit hoztál onnan haza, milyen tapasztalatokat szereztél?

Franciaországban a legtöbb képzőművészeti egyetemen van kortárstánc oktatás. Ott hozta létre Boris Charmatz a Musée de la Danse-t, azaz a Tánc Múzeumát, ami többek között a tánc határait kívánja kiterjeszteni más médiumokra. A Palais de Tokyo és a Centre Pompidou évek óta színvonalas kortárstánc rendezvényekkel és fesztiválokkal színesíti programjait. Párizsban megszámlálhatatlan a képzőművészeti performanszot és kortárstáncot ötvöző események száma… Itthon is elkezdődött egy hasonló tendencia, ismerek olyan hazai táncosokat, társulatokat, akik kifejezetten keresik a képzőművészekkel való együttműködéseket, itthoni múzeumokban, galériákban is egyre gyakrabban látunk kortárstánc produkciókat. Úgyhogy az érdeklődés és a lelkesedés megvan, kíváncsian várom a folytatást, az új perspektívákat, együttműködési lehetőségeket.

 

Mi volt a legnagyobb felfedezésed az előadásoddal kapcsolatban?

Hogy nem hármas, hanem négyes egységről van szó, amelyben a hely, az idő és a cselekmény kiegészül a képpel. Illetve, hogy a színpadi produkció művészi egók találkozásainak és ütközéseinek képrendszere is.

 

Mesélj ez alapján az alkotófolyamatról.

A táncosok (Farkas Gergő, Kiss Rebeka Petra és Lukács Levente) szokatlan feladatra lettek felkérve, történetesen a kurátori-rendezői koncepcióm mentén három szóló elkészítésére, fix tartalommal, de szabad formával. A megkötés tehát a témafelvetésem volt, azaz a színpadok tematikája és mondanivalója, de a forma rájuk lett bízva. Az alkotási folyamatot végig közelről kísértem, rendszeresen konzultáltunk, hiszen biztosra kellett mennem, hogy a forma követi a tartalmat, ellenkező esetben pedig módosítani, átformálni, mélyíteni, pontosítani a koreográfiai javaslataikat. A próbákon is elsősorban a mondanivaló és a dramaturgiai koherencia függvényében feedbackeltem, nekem nem az esztétika volt a prioritás. Ezek a szólók idővel össze lettek fésülve a kurátori-dramaturgiai-rendezői vízióm szerint, nem csak egymással, de a látvánnyal is.

 

A kétnapos program alatt az előadás megtekintése mellett tárlatvezetésen és nyitott kiállításon is részt vehet a közönség. Miért ajánlod ezeknek a programoknak is a megtekintését? Mire számíthat a közönség?

A sorry not sorry nem más, mint egy hibrid tér, melyben kiállítás és előadás eggyé válnak: a színpad posztamens, a díszlet installáció, a néző látogató… és fordítva. Két napra a MU Színházban minden felborul, minden a feje tetejére áll, még a matematika is: itt 1=3, 3=6 és 6=1, vagyis a három installáció és a három szóló egy egységként is értelmezhető, egymás kiterjesztett dimenziójaiként, de külön-külön is, egységet alkotó részekként. Ezt a koncepciót részletezi, magyarázza és kommentálja egy feltehetően vegyes közönség felé a két tárlatvezetés képzőművészeti (Bencze Péter) és táncművészeti (Hegedűs Sándor) perspektívákból.

 

Mi lenne az előadásod mottója?

Képzőművészeti színház, zínházi képzőművészet.

 

 

Tervezett program:

október 12. 
20:00-20:15: kiállításmegnyitó: Mélyi József (művészettörténész) 
20:15-21:00: előadás
21:15-től: tárlatvezetés: Hegedűs Sándor (tánc szakíró, kritikus)

október 13.
10:00-16:00: nyitott kiállítás
20:00-20:45: előadás 
21:00-tól: tárlatvezetés: Bencze Péter (Az Everybody Needs Art alapítója)

 

(Forrás: MU Színház)