Hernádi Judit: „Sokszor a nagy szájam mentett meg”

A Magyar Narancs interjúja nagy szájról, ellenzékiségről, köztévés kitiltásról és a színpadi vetkőzésről.

Hernádi Judit szereplésével október 12-én mutatják be a Játékszínben a Menopauza című musicalt Tallós Rita rendezésében. A Magyar Narancs ebből az alkalomból kérdezte.

Az interjúban Hernádi Judit elmondta, bár Ascher Tamás rendezte egyszer a Katona József Színházban A Bandy-lányokban, ő nem tudott volna a színház társulatába betagozódni, ahogy egyetlen társulatba sem: „nem tudok betagozódni sehova. Nem tudok mindenhez mindennap jó arcot vágni” – nyilatkozta a művésznő.

hernadi_meszaros_csaba.jpgHernádi Judit (fotók: Mészáros Csaba)

Bár nem gondolja, hogy ellenzéki lett volna, egyik rendszerben sem tartotta a száját. „Én nem nyalok be szívesen” – mondta, hozzátéve, sokszor éppen hangossága védte meg. „Amikor járt a pofám, egyszerűen nem vettek tudomásul. Elmentek mellettem, vagy elintézték annyival, hogy ez hülye. Sokszor a nagy szájam mentett meg.”

A jelenlegi rendszer sem kedveli, a köztévé sem hívja meg, rajta van a „feketelistán”. „Persze sose ismernék el, hogy van ilyen lista. Azt mondanák, hogy ez nívóbeli kérdés”. Hozzátette, családjából ugyanakkor csak ő van kitiltva.

Azzal kapcsolatban, hogy elfogadna-e állami kitüntetést, azt mondta, azt gondolja, most nem lehet, legalábbis neki nem lehet. Hernádi szerint „itt háború van”, amiben „elég mélyen benne vagyunk”.

felelem.jpg

A színpadi vetkőzésről azt mondta, nem szereti, mert „ott a szereplőt nagyon könnyű összekeverni velem”. A filmes vetkőzésre ez nem jellemző, több filmben is mutatkozott meztelenül.

Hernádi Judit beszélt még a női klimaxról, zsidóságáról, valamint régi és mai Sirályokról.

Az interjú teljes terjedelmében a Magyar Narancs 2018. október 4-i számában olvasható el.

Kapcsolódó cikkek

Menopauza Hernádi Judittal, Szulák Andreával és Tóth Enikővel a Játékszínben
Hernádi Judit: „Alföldiben teljesen megbízom, mondhatni, vakon”
Hernádi Judit: „Semmiért nem érdemes vetkőzni színpadon”