k2: „A kőszínházi felkérések nélkül nem is nagyon tudnánk fennmaradni”

A k2 Színház egyik fele a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel közösen hoz létre egy előadást. Fábián Pétert és Benkó Bencét kérdeztük a közös munka kapcsán. 

Az egyik legvirulensebb független társulat – Miskolc és Kecskemét után – immár a harmadik vidéki kőszínházzal dolgozik együtt.  Mecseki tigris, vagy amit akartok címmel mutatják be október 13-án a Pécsi Nemzeti Színházban azt a darabot, amelyet Fábián Péter írt, Benkó Bence rendez, és amelyben két k2-ős színész (Piti Emőke és Horváth Szabolcs) mellett pécsi színészek, kaposvári egyetemi hallgatók és Formán Bálint is szerepel. 

mt_05_ok.jpgHerczeg Adrienn és Benkó Bence az előadás próbáján (fotó: Mihályi László)

Noha kósza hírek szerint a Mecsekben valóban feltűnt évekkel ezelőtt egy tigris, de gyaníthatóan nem erről szól a darab. Hanem miről és mi köze ennek ahhoz a bizonyos mecseki tigrishez? 

Fábián Péter: Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy miről szól a Mecseki tigris, talán azt mondanám: szókimondó szatíra az öncenzúráról. A cselekmény egy drámaíró agyában játszódik, ahol a legkülönfélébb karakter-ötletek várják izgatottan, hogy a szerző papírra vesse őket. Ám egy nap megjelenik egy rejtélyes fickó, aki feltételekhez köti, hogy melyik karakter juthat ki az író agyából, és melyik marad ott örökre. Ez nem minden agylakónak tetszik, itt kezdődik tehát a kalamajka... a mecseki tigris pedig meglepetés! 

Az általatok írt szövegkönyvek nem arról híresek, hogy elkészülnének már az olvasópróbára, sokkal inkább próba közben formálódnak, alakulnak. Ezt a k2 csapatával bevált módszerként jól lehet működtetni, ám most ez mégiscsak egy kőszínházi menetrend. Ebben az esetben mikorra lett meg a teljes szövegkönyv, és ha nem volt meg az olvasópróbára, ezt hogyan fogadták a pécsi kőszínházi színészek? 

Fábián Péter: A teljes szövegkönyv, ha jól emlékszem, szeptember negyedikére lett kész, tehát két héttel az olvasópróba után. Viszont már a teljes első felvonást kézhez kapták a színészek az olvasópróbára is. Valóban, gyakran előfordul, hogy szövegeink a próbaidőszak közben születnek, de ez most egy kivételes helyzet, mert ezt a darabot teljesen „íróasztalnál” írtam, évek óta dédelgettem magamban az alapötletet. A szöveg persze ezúttal is alakult a próbák során – húzások, sorrendiség átalakítása stb. – de mivel ezúttal elég korán – hozzánk képest korán – kész lett a szövegkönyv, illetve a forma is elég kötött – jambikus trimeterben íródott a nagy része – sok változtatás nem került bele. A színészek pedig nagyon jól fogadták, hogy két hetet kell várni a második felvonásra. Többen mondták, hogy olyan, mintha egy sorozat következő részét várnák, és izgulnak, hogyan folytatódik tovább a történet.   

Benkó Bence: Amúgy volt már rá példa, hogy elkészültünk. Itt az a speciális helyzet állt fenn, hogy Petya a darab írója, tehát sokáig én sem ismertem a darab részleteit, így a színészekkel együtt izgulhattam, hogyan is fog ez pontosan kinézni. Arról persze beszélgettünk, hogy mi a téma, miért is fontos ez nekünk – ez nem is volt kérdés –, milyen írói/dramaturgiai fogásokat alkalmaz majd benne az író úr, de magát a konkrét szövegkönyvet én is az olvasópróba (és a második olvasópróba) előtt olvastam el egy-két nappal.

Viszont, azt hiszem, hogy kőszínházban sem újdonság ez a fajta munka, fel tudnánk sorolni olyan embereket rajtunk kívül is, akik hasonlóképpen foglalkoznak egy szöveggel a próbák során. Mondhatni nem mi találtuk fel ezt a viaszt (sem). Ez Pécsett – ahogyan például Miskolcon – sem okozott különösebb gondot, sőt, még túl is teljesítettük az „eredeti” felkérést, ahol kifejezetten sok improvizáción és közös szövegalkotáson volt a hangsúly. Ez nem kő-független-bármily egyéb színház kérdése. Már csak azért sem, mert mi sem próbálunk többet független berkekben, mint mások egy kőszínházban. Szóval nem a struktúrán belüli helyzet a kérdés, hanem az adott anyag és az írói-rendezői módszerek.

benko_fabian.jpgBenkó Bence és Fábián Péter (forrás: k2 Színház)

Általában közösen írjátok és közösen rendezitek is az előadásaitokat. Ez egy új helyzet: Fábián Péter írta és te rendezed. Hogyan működik most ez a szokatlan leosztás? Például hogyan tudja Péter megállni, hogy ne „beszéljen bele” a rendezésbe? Egyáltalán meg kell-e állnia? 

Fábián Péter: Van egy praktikus oka annak, hogy nem „pofázom” bele Bence dolgába: ezzel a próbaidőszakkal párhuzamosan én is próbálok egy másik darabot Pesten, így alig néhány próbán tudtam ott lenni. Olyankor persze előtört belőlem a vágy, hogy beleszóljak, és Bencének mindig el is mondtam, mit gondolok, de ahogyan ő sem szólt bele az írásba, én sem a rendezői kérdésekbe. Ezt az elején megbeszéltük, és próbáljuk tartani hozzá magunkat. Izgalmas kaland, mert így még nem dolgoztunk együtt. 

Benkó Bence: Valóban. Eredetileg ugyanaz lett volna az évadunk elején, mint az előzőben. A társulat kettéválik és egy-egy tantermi előadást hozunk létre (a tavalyi Antigoné és Hűség után), ahol szintén külön dolgoztunk a szövegen és rendezőileg is. Ezt a szüzességünket elvesztettük tehát. Viszont, mivel érkezett egy felkérés Pécsről, hogy mi lenne, ha – megbeszéltük Petyával, hogy ha a színészek is benne lennének egy ilyen kalandban, akkor az egyik „tantermis” csapat belevág a dologba. Az én csapatom (Piti Emőke és Horváth Szabolcs) úgy döntött, hogy szívesen dolgoznának velem és a pécsi színészekkel, innen pedig már csak egy bakugrás volt bedobnom Petyának, hogy ugyan, írja már meg régen dédelgetett álmát. Így mindenki örült és mindenki jól járt. És nem kell megállnia, azt hiszem, hogy mindig mondhatunk egymásnak mindent. Ez mindig csapatmunka, nem sértődik meg senki az ötletelésen. De tényleg keveset tud lejönni, így esélye sincs. Így is vagyunk elegen. (mosoly) 

A színészek között vannak k2-esek, vannak kőszínháziak és még kaposvári színműsök is. Nem mindig tud jól működni ez a fajta vegyesség. Ebben az esetben hogyan tudnak együtt játszani a függetlenek, a kőszínháziak és a hallgatók? Pl. ugyanúgy lehet őket instruálni vagy mást és mást „várnak” a rendezőtől? 

Fábián Péter: Íróként keveset látok abból, hogyan működnek a színészek a próbákon. Amennyit láttam, az alapján az szűrhető le, hogy teljes az összhang a három „csoport” között. Ez a fajta vegyesség engem gyönyörködtet. 

Benkó Bence: Szerintem színészek vannak, akik másik közegben dolgoznak. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a pécsi és a miskolci színészek nem biztos, hogy jól tudnának együtt dolgozni. A „vegyesség” így kissé értelmezhetetlen számomra, hiszen bármelyik színházban jelenhetnek meg fiatalok, egyetemisták vagy a függetlenséget elhagyók, ilyenkor mégsem kérdezünk rá erre a „vegyességre”. Itt megint arról van inkább szó, hogy az egyén hogyan találkozik a másikkal.

Rendező(k), színészek, ízlések, ilyesmik. Semmi köze a függetlenséghez és az épület milyenségéhez. Ennek mentén merem állítani, hogy az első olvasópróba után elég gyorsan ráérzett egymásra e cifra, karneváli társaság és eszünkbe sem jut, hogy ki honnan jött vagy éppen honnan kap fizetést. Tehetséges, kellően bolond, egy nyelvet beszélő, kíváncsi színészekről van szó, akikkel eléggé egyfelé toljuk azt a bizonyos szekeret – amiért végtelenül hálás vagyok a sorsnak és az egész truppnak, természetesen. 

Szerintetek mit adhat ez a közös munka a k2 fiataljainak és mit pl. a Pécsi Nemzeti Színház „öregjeinek”? 

618827c9f2aa60c06dcd74741814a76f.jpgFábián Péter: Kölcsönös tapasztalatot és élmények tömkelegét, mert úgy látom, nemcsak a munkakapcsolat kiváló, hanem a két társulat jól összebarátkozott egymással. A mieinknek szakmailag például biztosan nagy kihívás egy akkora színpadon játszani, mint a pécsi kamara, mert függetlenként eddig kevés lehetőségük volt kitapasztalni egy ekkora színpad szabályait. Ugyanúgy Bencének is nagy rendezői kihívás ekkora színpadot egyben tartani. Szerintem jól csinálják. 

Benkó Bence: Mindenképpen valamiféle frissességet. Még a kötöttebb munka ellenére is, vagy pont ezért. Ha a színészekről beszélünk: találkozásokat, amelyek közben újabb és újabb impulzusok érhetik őket. Mi vendégségben vagyunk Pécsett – de nem sokkal másabb ez a helyzet, mintha mi hívtunk volna még tíz vendégművészt egy k2-s előadásba. Tanulunk egymásról, színházi ízlésekről, színpadi szabályokról, nézőkről, mindenről. De hangsúlyozom, mindez azért lehetséges, mert egy pillanatig sem zárkóztunk el egymás elől, sőt. Túl sokat is vagyunk együtt. (mosoly) Több lett ez, mint szimpla szakmai kapcsolat, aminek nagyon örülök és eléggé fontosnak is tartom, ha már közösen állunk ki egy ügy mellett – ami jelen esetben a Mecseki tigris és az általa boncolgatott kérdések. 

Mennyire volt meg a fejetekben előzetesen az előadás, és mikben kellett változtatni az eredeti elképzeléseiden? 

Fábián Péter: Ez rendezői kérdés. Nekem zajlott persze egy előadás az „agyam színpadán”, miközben írtam a darabot, de a gyakorlat mindig mást mutat, és ez így van rendjén szerintem. 

Benkó Bence: Volt, hogy rákérdeztem Petya „előadására”, de nem zargatott az elképzeléseivel, ha nem kértem. Ez így talán rendben is van. Mivel nem olvastam sokkal előre a szöveget, nem volt meg a fejemben. Így aztán elég nagy szabadságot kaptunk az előkészületek alatt Horváth Jennyvel és Szakács Ferivel, a két látványtervezőmmel díszlet és jelmez tekintetében is (valamint zeneileg, ami Horváth Szabi és a zenekar munkája). Elkezdtünk gondolkozni hangulatokról, a „bármi megtörténhet egy író agyában” izgalmas lehetőségein. Mivel Petya egy klasszikus, görög drámai formát dobott be a közösbe, így én is tudtam formai dolgokon gondolkodni.

De mivel fontosnak tartom a már említett csapatmunkát, így igyekeztünk mindannyian (színészek, tervezők, zenészek, író, rendező) megtalálni a közös hangot és megérteni-működtetni egy saját, általunk kitalált szabályok szerint működő világot. Mondhatni elképzeléseim voltak, amik a közösség által keltek életre és alakultak tovább. Ez így is van rendjén. 

k2_1.JPG

Hogy álltok jelen pillanatban és mi volt (vagy lesz) a legnagyobb kihívás a próbafolyamatban?  

Benkó Bence: Erre mindig nehéz válaszolni. Alakul a dolog, de messze még a vége. A legnagyobb kihívás, mint mindig, mindenhol, a ráérésekből fakadó hajrázás lesz, amikor végre huzamosabb ideig együtt tud lenni minden színész, minden zenész, a koreográfusunk és még a díszlet is megjön. De ezek normális dolgok. Azt mondanám, jól állunk, mert van még mit csinálni és mindenki szeretné is. 

Mennyire látod már a kész előadást? És milyennek látod? 

Benkó Bence: Valamelyest és olyasminek, amilyennek az elején nagyjából elképzeltem. Persze, azóta sok, számomra is nagy és üdítő fordulat, meglepetés történt a próbákon, amelyek aztán alakították az én elképzeléseimet, de valami biztosan lesz ebből az egészből. Biztosan kihívás ezt az elsőre talán nehezen érthető szöveget befogadni, de sokat dolgozunk rajta, hogy ezzel ne legyen gond. Azt hiszem, ha valaki nyitott egy ilyen „kortárs görög agymenésre”, akkor izgalmas élményekben lehet része. 

Egyre több vidéki színházban jelentek meg. Van, hogy szerzőként és/vagy rendezőként, van, hogy k2-ős színészekkel együtt. Bizonyára megvan a hozadéka ezeknek a kőszínházi együttműködéseknek, azonban ezekben az időszakokra a k2 mégsem „üzemel”. Mit gondoltok erről a hátulütőről?

Fábián Péter: Egyrészt nem igaz, hogy a k2 ilyenkor nem üzemel, másrészt nem gondolom, hogy ez hátulütő. Ebben az esetben Pesten is folynak a próbái egy másik, teljesen k2-s előadásnak, annyi történt csak, hogy kettészedtük a csapatot. A kőszínházi együttműködéseket pedig nem úgy fogjuk fel, mint a függetlenségünk feladását, hanem tanulási folyamatként, kalandként, kihívásként éljük meg. Olyannal még nem találkoztunk, hogy a kőszínház beleszólt volna, hogy miről és hogyan csinálunk előadást. Ha beleszólna, ott kezdődnének a gondok, de addig is ezek a koprodukciók a javunkra válnak.

Benkó Bence: A k2 nagyon szépen üzemel, csak Petyát tudnám ismételni. Ezen felül azért idén négy olyan bemutatónk is lesz, amely szigorúan a csapatot érinti (illetve az ezekben játszó vendégeket). Mi nem kopogtatunk, de ha hívnak, megyünk. Miért ne mennénk? Amíg tudjuk vinni a csapatot, ezzel nincs is baj, hiszen emellett az egy-két kőszínházi munka mellett bőven dolgozunk mi saját magunkban is. Ez mind lehetőség, szakmai és emberi találkozások garmadája, ami csakis építi a társulatunkat. Eddig sem zárkóztunk nagyon el (lásd például a Stúdió K-val közös előadásainkat). Ha pedig csak mi megyünk, Petyával (a miskolci Elza vagy idén a kecskeméti Fekete Péter), akkor a csapatunk az évadra meghívott vendégrendezővel dolgozik. Az Elza alatt Hegymegi Mátéval, idén Kovács D. Danival. Szóval üzemelni üzemelünk.

Egyébként a pécsi történet sem tud teljesen k2 mentes lenni, hiszen mi írjuk, rendezzük és játszik is benne csapattag – ez valamelyest kákettősíti a produkciót, izgalmas irányokba kimozdítva minket is a komfortzónánkból. Egy ilyen évad alatt nagyon sokfélét kipróbálhatunk, sok helyen, más és más közegben, szabadon (!). Ahogyan eddig is, csak most nem konkrétan a Szkéné-Trafó-Jurányi vonalon mozgunk majd, hanem a MU Színház-kő(bb)színházak mentén.

mt_21.jpgBenkó Bence a próbán (fotó: Mihályi László)

És egy szerintem fontos gondolat a végére: ha nem érkeznének ezek a felkérések, nem is nagyon tudnánk fennmaradni. Jóval(!) kevesebb előadást hozhatnánk létre, ami nagyjából projektalapúvá tenné az összejöveteleinket és szétesne a közösség. Persze örülnénk, ha lenne elég pénzünk a kevesebb, elmélyültebb munka feltételeinek megteremtéséhez, félreértés ne essék. Ám az idei, egész évadra (!) nyert támogatásunk, azt hiszem, kevesebb, mint a Mecseki tigris díszletének ára. A mai körülmények között ezek a meghívások felbecsülhetetlenek, hiszen a csapat tud olyan infrastruktúrában dolgozni, amiben függetlenként nem feltétlenül, és valóban többet költhet, hogy megvalósítsa a gondolatait. Egyáltalán nem a pénzen szeretnék rúgózni, de ez megkerülhetetlen és rettenetesen szerencsésnek érezzük emiatt magunkat, hiszen így megvalósulhatnak olyan elképzeléseink is, amelyek amúgy nem jöhettek volna létre.

Adott esetben például döntetünk kellett volna, hogy csak a Mecseki tigrist csináljuk meg vagy csak Hamvas Karneválját. Most mindkettővel foglalkozhatunk. Ezekben a munkákban az a jó (nyilván a miskolci és a pécsi tapasztalatainkra tudunk hagyatkozni), hogy teljes szabadságot garantálnak, amellett, hogy a színházi gépezet ott működik mögöttünk. Tehát ugyanennyi alkotói szabadsággal, saját pénzből is megcsinálhatnánk a Jurányiban a Mecseki tigrist. Eszmeileg, színészileg, zeneileg, stb. nem sok különbség lenne, maximum kevesebb lenne a fal és talán nem olyan szépek a ruhák. Remélem, hogy érthető, mire gondolok.

Az viszont nem is a mai-nem mai körülmények kérdése, hogy mennyire pozitív dolog volna rajtunk kívül is meghívni független alkotókat egy-egy színházhoz. Azt gondolom, mindenki, minden szempontból csak profitál egy ilyen találkozás alkalmával és hát vagyunk egy páran. Ez lehetne egy alapvető, megtermékenyítő hatású folyamat a színházak (független és kő-) életében, igazán nagy vesztenivalója senkinek sincs vele. Mondom mindezt úgy, hogy szerintem is fontos, hogy ezen munkáink után még vár ránk egy-két őrület a saját társulatunkkal is, így nem érezzük elnyomva magunkat magunk által. Igazából senki által nem érezzük elnyomva magunkat. Ez egy különleges helyzet, szerencsés csillagzat alatt. Mindenkinek hálásak vagyunk érte, ezt a legnagyobb őszinteséggel mondom. Ezért „üzemelhet” a k2.

Az email interjút Török Ákos készítette.

Kapcsolódó cikkek

k2: „Mindig lehet újat mondani és sohasem”
k2 - Már nagyon benne van a levegőben a generációváltás
„Végre otthonra lelünk” – Villáminterjú Benkó Bencével és Fábián Péterrel
„Kérjen bocsánatot” – Benkó Bence és Fábián Péter nyílt levele Eperjes Károlynak
„Embernek lenni annyival egyszerűbb” - Interjú Benkó Bencével és Fábián Péterrel