Az Édes Annát mutatják be Miskolcon

Az Édes Anna színpadi adaptációját Mészöly Anna címszereplésével és Rusznyák Gábor rendezésében állítják színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban. 

Az átiratot a rendező készítette Kosztolányi Dezső regényéből. Az Édes Anna az alkotók meglátása szerint az író-költő világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája. A Kamaraszínházba készülő előadás a regény hangulatát és a színház varázsát egyszerre kínálja a közönségnek. 

edv_4286.jpgMészöly Anna az előadásban (fotók: Éder Vera)

Rusznyák Gábor az átirat elkészítésénél igyekezett megtartani a történet szerkezete mellett mindazt, amit a regény mint műfaj tud, és ezt ötvözni azzal, ami a színház sajátja. „Nagyon sokrétű történet az Édes Anna. A kiszolgáltatottság helyzete, a szerelem különböző társadalmi osztályból jövő emberek között, a testiséggel való első találkozás, mind örök érvényű helyzetek, kérdések. De mindemellett ez egy krimi. Látjuk azt is, mi vezeti el Annát odáig, hogy megöli a gazdáit.

Számomra az is fontos volt, hogy a történelmi kort is megmutassam, amelyben a regény játszódik. Egy kaotikus állapotban lévő, széthullott országot látunk, a vörös terror után először a románok szállják meg, majd a nyugati hatalmak, kormányok jönnek-mennek egymás után, Horthy kezd el rendet teremteni, majd elérkezünk a trianoni békekötéshez – ezt a korszakot öleli fel az Édes Anna története. Azt igyekszünk érzékeltetni, hogy a rendteremtésnek ez a folyamata hogyan hat az emberekre, és hogyan hat magára Annára. Én úgy érzem, az, ami vele történik, paralel ezzel az egész történelmi korral”– emeli ki Rusznyák Gábor az előadással kapcsolatban.

A narrátorként megjelenő Kosztolányi Dezsőt, Feczesin Kristóf alakítja a színpadon. „Sokat olvastam a szerzőről, hogy megtudjam, milyen ember volt valójában Kosztolányi. Kortársai szerint hedonista, mohó, élvhajhász volt, emellett jó humorú, szarkasztikus, aki nagyon jól látja maga körül az embereket, és érzékletesen tudja leírni őket. Ezeket a tulajdonságokat igyekeztem belecsempészni a karakterembe” – mondja szerepe kapcán a fiatal színművész.

edv_3699.jpgMészöly Anna és Feczesin Kristóf

Úgy tartja, olyan ez, mintha egy néző lenne a színpadon, hiszen ő kívülről szemléli az eseményeket. „Úgy érzem, sokkal nagyobb koncentrációt kíván tőlem ez a fajta jelenlét, mintha egy nagy érzelmi amplitúdókat bejáró szerepet játszanék, mert egészben kell látnom az előadást, a szereplőket, az összes díszletelemet, mindent, ami történik a színpadon. Mindezt pedig nagyon érzékletesen kell lefestenem és átadni a nézőknek, közben pedig reagálni mindenre, ami a színpadon történik” – magyarázza.

Az előadás címszerepét Mészöly Anna játssza, aki elmondta, nagyon erős jelenlétet kíván tőle a színpadon Anna megformálása. „Ő egy precíz, kötelességtudó, érzékeny, naiv lány, aki tele van megfelelési kényszerrel. Emellett nagyon csendes, nem beszél sokat. Ezért nehéz ez a szerep, mert meg kell találnom azokat a pillanatokat, gesztusokat, rezdüléseket, amelyek kifejezőek, amiből a közönség megismeri ezt a lányt, látja, hogy mi történik vele, benne” – mesélte a színművésznő.

Hozzátette, az, hogy ebből a lányból gyilkos lesz, a megélt traumák, fájdalmak, a fiatalság, a tapasztalatlanság számlájára is írhatóak. „Nagyon sok minden felhalmozódik benne a Vizyéknél töltött idő alatt, a vacsorán történtek miatt pedig olyan zaklatott, feszült állapotba kerül, hogy talán maga se tudja, mit csinál. Nem akar ártani, de a simogatásból mégis szúrás lesz. Azt hiszem, én értem őt, és remélem, az előadás végére a nézők is megértik majd Annát” – mondja Mészöly Anna.

edv_4112.jpg

A főbb szerepekben kettejük mellett Nádasy Erika, Görög László, Szatmári György, Seres Ildikó és Varga Zoltán látható. A díszlet Khell Csörsz, a jelmezek Tihanyi Ildikó tervei alapján készültek.

Az Édes Annát október 12-én mutatják be a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában, ezt követően pedig október 25-én, 26-án és 27-én látható ugyanott, minden alkalommal este 7 órai kezdéssel. 

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)