A siket és nagyothalló sanzont énekel, a mozgássérült tangózik

Mindez Frenák Pál W_all című, legújabb előadásában történik, ami itthon először a Trafóban látható.

November 1-én és 2-án a Frenák Pál Társulat W_all címmel új előadással jelentkezik a Trafóban.  A rendező, Frenák Pál egy olyan álomszerű világot teremt meg, amelyben a különböző szociális és kulturális háttérrel rendelkező tizenegy, a közönségnek ismerős és új előadó rendkívül impulzív, de egységes képet mutat be a mai aktuális és feszült világról. Szabad asszociációk mentén serkentenek gondolkodásra és rámutatnak a józan emberi gondolkodás alappilléreire.

dsc_0057.jpgW_all (fotók Bobál Katalin / bobal photography)

Frenák Pál rész-egészként kezelve illeszti egymás mellé a különböző mondanivalóval rendelkező koreográfiai elemeket, így teremtve kapcsolatot a kialakult helyzetek között. Az előadás a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Trafó és a Radikal – Újgenerációs elképzelések, valamint a Frenák Pál Társulat közös produkciója. 

A karakteresen különböző előadóművészek alkotói munkáját húzza egy vonalba rendezőként Frenák Pál, vállalva, hogy minden egyes jelenet önállóan és az előadás rendszerébe kapcsolva egységben is működjön. Az így létrejött szerkezet egy megismételhetetlenül sokféle, dinamikus és sokoldalú alkotói közeget teremt, melyben az előadók a megélt valóságon keresztül láttatják magukat. A darab célja, hogy asszociatív módon mutass be, hogyan keresi a W_all a lehetséges utakat a külvilág által látszólagosan lehetetlennek ítélt adottságokban. Például ennek megfelelően tangózik majd a mozgássérült sportoló és énekel sanzont a siketnéma színész. 

frenak_wall_foto1.png

Az előadók és alkotók között több, már jól ismert arc is látható lesz. A Frenák Pál Társulat fiatal táncosai Esterházy Fanni és Maurer Milán mellett, Lőrincz Emma frissen végzett táncművész és a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosai, Deák Zoltán és Polgár Emília is részt vesznek az előadásban, velük korábban Frenák Pál már több alkotásában is dolgozott együtt. Nemzetközi művészek is feltűnnek a darabban, Eoin MacDonncha Írországból, akit a Lutte-ben láthatott a közönség először; a portugál táncos Annibal dos Santos és az amerikai Benjamin R. Jarrett látványos koreográfiákkal mutatkoznak be. A darab két különleges résztvevője Kónya Tamás mozgássérült sportoló és Mázló Tímea siketnéma színésznő lesz

(Forrás: kortárs PRos)