Kovács Lehel: „Itt nem volt hendikep a karakterhez”

A budapesti Katona színművésze a Nyitva című film főszerepe kapcsán többek között a monogámiáról is beszélt a PORT.hu-nak.

Kovács Lehel a Színmű elvégzése, vagyis 2006 óta a budapesti Katona József Színház tagja. Filmekben és filmsorozatokban évek óta rendszeresen szerepel, de legelső filmes főszerepét idén kapta, Nagypál Orsi  Nyitva című romantikus komédiájában, amelyben Radnay Csillával egy olyan párt játszanak, akik a megcsalások elkerülése érdekébent nyitottá teszik a kapcsolatukat.

896.jpgKovács Lehel (fotók: Kaszás Tamás)

Nagypál Orsi korábban elmondta, hogy Kovács Lehelre írta a férfifőszerepet. „Én már dolgoztam Orsival, és már akkor éreztem a bizalmat és kíváncsiságot, amivel ő egy színészhez közelít, és annál nagyobb bizalom nem kell, mint hogy ír egy történetet, és közben én vagyok a fejében. Ez nekem egyedi, és remélem, nem egyszeri élmény volt” – mondja Kovács Lehel ezzel kapcsolatban az interjúban.

A riporter meglátása szerint a Nyitva Bálintjának habitusa hasonlít is a színészére. „Olyan szempontból stimmel a dolog, hogy itt nem volt hendikep a karakterhez, mint például az Intim fejlövésben a méretprobléma. Ilyen görcsök nincsenek Bálint életében, így nyilván könnyebben mondhatom azt, hogy ez én vagyok” – mondja erre Kovács Lehel, hozzátéve – „Ruhatárilag nem az enyém a szerep, de jól érzed, hogy könnyebb volt közelebb húzni magamhoz ezt az embert”.

Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a szerepben? „Meg kellett nézni, hogy el bírok-e egy filmet harmincvalahány napnyi forgatáson keresztül. Azt tudom mondani, hogy nem volt velem probléma, jól lehetett velem harminc napig dolgozni, és tudtam inspirálni az embereket, de hogy ez milyen ívet ad ki, azt még nem tudom, mert még nem láttam a kész filmet” – mondja a színész.

900.jpg

Nem könnyű dolog a monogámia – merül fel a beszélgetésben. „Házas emberként azt gondolom, hogy ezen dolgozni kell, időt kell szánni a másikra és figyelmet. Ami nagyon nehéz, úgy, ahogy élünk, márpedig az van, hogy az ember dolgozik, aztán rohan, aztán megint dolgozik, és megint rohan haza egy kicsit. (…) Azt látom, hogy ez egy iszonyatosan bonyolult műfaj, és sokat kell dolgozni azért, hogy működjön” – mondja erre Kovács Lehel, hozzátéve, hogy ebben a dologban kevésbé lát tisztán azóta, hogy a szülei negyven év házasság után váltak el.

Kérdés, hogy a film ad-e választ erre a kérdésre. „Szerintem erre nem lehet tanácsot adni, ez mindenkinél más. A film abban lesz hasznos, hogy a néző azt látja, hogy mások is küzdenek ezzel. Én bízom abban, hogy a film nem ad választ erre” – válaszolja a színész.

Az eredeti interjúból, amit Vízer Balázs készített, az is kiderül, mennyire izgul Kovács Lehel egy-egy filmforgatáson és milyen volt neki Radnay Csillával együtt dolgozni.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

„Nincs már olyan, hogy mindenáron” – Kovács Lehel, a Katona színművésze válaszolt