Lackfi János: „Nem tudom, hogyan úszhattam volna meg a sztrókot”

Lackfi Jánossal D. Tóth Kriszta beszélgetett az Elviszlek magammal kamerái előtt.

Az író-költő szeret mindenhol ott lenni, ami hét évvel ezelőtt kis híján az életébe került. A rengeteg munka mellett egy családi ház építkezése is nyomta az energikus író vállát, nem csoda, hogy a szervezete jelzett: „most már elég”. Szerencsére Lackfi teljesen felépült a sztrók után, de a ma már hatgyerekes, sőt nagypapa költő most sem dolgozik kevesebbet.

lackfi-janosraffay_zsofia_ok.jpgLackfi János (fotó: Raffay Zsófia)

Kriszta és János éppen együtt dolgoztak egy tévéműsorban, amikor egyszer csak jött egy telefon: „gyerekek, Lackfinak sztrókja volt”. Ez még kívülállóként is rémisztő élmény lehetett, Lackfi azonban tovább borzongat azzal, hogy elmeséli a baj hátterét:

„Az a ház, amit most láttunk [Lackfi a műsor elején megmutatja az otthonukat – a szerk.], akkor épült. Abban az áprilisban 42 fellépésem volt. Mondjuk úgy, finoman szólva, hogy nem volt egy egészséges ritmus és tempó. Utólag sem nagyon tudom, hogy mit tudtam volna másképpen csinálni, mert kaptunk egy baráti kölcsönt, hogy befejezzük a házat, és azt vissza kellett fizetni egy négygyermekes családnak. Ráadásul akkor derült ki, hogy édesapám rákos beteg. Ezek mind érzelmileg is meg munkabírásilag is rám terhelődtek. És beszólt a szervezetem. Hála istennek, egy kegyelmi ajándék, hogy nagyon-nagyon enyhe volt az egész.”

Azt is elárulta, hogy a sztrók közben a tudata teljesen tiszta volt, mégis összevissza beszélt, ebből jött rá a felesége, hogy baj van. Szerencsére mindenki gyorsan reagált.

„Nem tudtam a kimenetelét. Benne lehetett volna, hogy vége, vagy az, hogy csak a beszédképességemet vesztem el, és akkor Jani bácsi, aki valamikor író volt, most ott kint kapálgat a kert végében. Minden benne volt a pakliban.” 

Lackfi sziporkázva mesél a beszélgetés során helyéről a kortárs magyar irodalomban, a versbotrányokról, a legújabb könyvéről, amelynek címe: A levágott fül, és ennek kapcsán a kamaszokról. Van tapasztalata, mert a saját kamaszkora mellett hat gyermekéből öttel már megélte. A nagycsaláddal járó életet a Forma–1-hez hasonlítja, amit megmutatnak a tévében, de a helyszínen nehezen követhető, hogy mi történik.

„Én ezt úgy szoktam nevezni, hogy kapuzárási derű. Rájöttem, hogy egy csomó hülyeséget most már tényleg teljesen fölösleges megcsinálni. Tehát azok a kapuk bezárultak, nem kell strapálni magam, hogy még valami baromságot esetleg elkövessek, vagy olyasmikkel foglalkozzak, amikkel igazából nem érdemes, és ez egész nyilvánvaló. Mert van helyette foglalkoznivaló szakmában is meg családban is. Bőven. Több életre elég.”

Hogy a rengeteg teendőt hogyan próbálja optimálisan elosztani, hogyan függ össze a stroke és egy rekesz sör… és még sok minden más is kiderül a legújabb Elviszlek magammal epizódból.

(Forrás: WMN Magazin)

Kapcsolódó cikkek

Lackfi János: „Mindannyiunk életében motoszkálnak más életek”