„A világ nem változik, és úgy tűnik, mi emberek sem nagyon”

A második világháború utáni népbíróságok jelenségét állítják színpadra a Stúdió K-ban, Ítél a nép címmel. Interjú Simányi Zsuzsanna rendezővel.

A második világháborút követően a háborús- és népellenes bűntettekkel gyanúsítottak ügyét egy különleges intézmény, a népbíróságok vizsgálták. A népbírák a politikai pártok által delegált, jogi végzettséggel általában nem rendelkező személyek voltak. Az ő feladatuk volt olyan élet-halálkérdésekben is döntést hozni, mint például a korszak jelentős színészének, többek között a Nemzeti Színház, a Színművészeti Akadémia és a zsidótörvényeket kiszolgáló Színészkamara vezetőjének, Kiss Ferencnek az ügyében.

simanyi.jpg    Simányi Zsuzsanna (forrás: YouTube)

Bűn vagy túlélés kiszolgálni a fennálló rendszert? Meddig tart „kiszolgálni az eszméket” és hol kezdődik elsajátítani azokat? Megteheti-e, feladata-e egy korszakos színésznek, hogy politikailag állást foglaljon és elfogadja a felkínált pozíciókat? És vajon mennyiben jellemzi az igazságszolgáltatást a bosszúállás-, és mennyiben a megtörtént események feldolgozásának metódusa? Ezen kérdések, témák nyomán készül a Stúdió K Színház előadása, amelyet Ítél a nép címmel Simányi Zsuzsanna állít színpadra kordokumentumok alapján. Az alkotók egy különleges formanyelvű, izgalmas világú előadást ígérnek. 

Nem először dolgozol a Stúdió K-val. Hogyan találtatok egymásra annak idején, illetve milyen tapasztalatokat vontatok le a korábbi, Határaink című előadásotok próbafolyamatából és végeredményéből?

Simányi Zsuzsanna: Mindig is nagyon szerettem magát az intézményt. A Határainkkal egy régi vágyam teljesült, hogy dolgozhattam velük. Megtisztelőnek érzem, hogy ismét bizalmat szavaztak nekem. Nagyon odaadóan dolgoznak és megragadó számomra, hogy egy szinte minimumból működő társulat a színházcsinálás minden apró részletéért felelősséget vállal: szállítanak, díszletet építenek, sminkelnek, játszanak. 

img_20181030_180525.jpgAz előadás próbáján (fotó: Vajdai Veronika)

A Gyümölcsoltókorban hajléktalanokkal dolgoztál, a Hotel Láv-ot látássérültekre kalibrálva állítottad színpadra, a Határainkban pedig a színészekkel közösen a migránsokhoz, és általában a kirekesztéshez, az elmenni-maradni kérdéskörhöz kapcsolódtatok. Mit gondolsz és/vagy mit tapasztalsz, milyen  lehetősége van a színháznak most Magyarországon, hogy tevőlegesen és ténylegesen hasson társadalmi folyamatokra, jelenségekre?  

Azt gondolom, hogy amit egy budapesti, korosztályomba és közegembe tartozó embernek jelent a színház, az nem tud társadalmi szinten hatni. De az, ami sokkal kevésbé látványos, például az apró falvakban és a vidéki iskolákban zajló foglalkozások, ami szintén színházcsinálás, sokkal inkább, de csak ha folytonosan tud működni. Egy folyamat tud igazán hatásos lenni. 

Ki hozta a mostani előadás témáját? 

Zombory Máté és Kékesi Zoltán kutatópáros, én tulajdonképpen csak becsatlakoztam ebbe a munkába. 

Miről fog szólni az előadás? 

Ebben a pillanatban ezt még nem szeretném eldönteni. 

Miből és hogyan jött létre az előadás szövege?            

4g4a8282.jpegElsődlegesen Kiss Ferenc népbírósági tárgyalásának jegyzőkönyvét használtuk, kiegészítve korabeli cikkekkel, hírekkel és zenékkel. 

                                         (fotó: Lukács Dávid)

Milyen előzetes elképzelésekkel kezdtél bele a színpadra állításba, és jelenleg hol tartotok? 

Az a tapasztalatom, hogy ilyen jellegű előadást csinálni színészekkel magában hordozza azt a nehézséget, hogy vagy eluralkodik a forma és elvész a szöveg, vagy pedig egyszerű szövegfelmondássá válik az előadás. Ennek a ballanszírozásán dolgozunk folyamatosan alkotótársaimmal, Boronkay Somával és Fabacsovics Lilivel

Mi lehet a legnagyobb kihívás ebben a rendezésben? Talán épp ez? 

Igen, a másik pedig, hogy a próbákról hazatérve egyből játszótéri üzemmódba tudjak váltani és teljes értékű figyelemmel forduljak a gyerekem felé, majd pedig képes legyek megint visszaváltani. Ez a szerepváltogatás egyelőre még nem megy olajozottan. 

A felvezető szöveg „különleges formanyelvről” beszél. Mi ez a különleges formanyelv? 

Azt gondolom, semmi újat nem találtam fel és nincs is ilyen szándékom. Egyszerűen csak próbálom az adott szövegeknek, az adott vizualitásnak megtalálni a sajátosságait, hogy mitől lesznek különlegesek. De igazán különleges az volna, ha rájönnék, hogyan lehet gyógyítani az autoimmun betegségeket, tehát ilyen értelemben semmi különleges nincs abban, amit csinálok. 

Egy másik szöveg szerint úgy tűnik, nagyon határozott „üzenete” lesz az előadásnak. ( „Ezen túl az előadás kísérletet tesz egy alternatív, a magyar hagyományoktól eltérő igazságszolgáltatási irányzatban való gondolkodásra is, mely a büntetés és az ítélkezés helyett a társadalmi megbékélésre és a személyes felelősségvállalásra helyezi a hangsúlyt.” ) Mi ez az üzenet, és hogyan lehet (ha egyáltalán kell) elkerülni a didaktikusságot?  

Az eredeti szándék az volt, hogy valamelyest bemutatásra kerüljön a resztoratív igazságszolgáltatási módszer, de ennek elemei egyelőre inkább csak a szövegben jelennek meg. Az előadás gerince talán leginkább az, hogy a világ nem változik. És úgy tűnik, mi emberek sem nagyon.  Ennek ellenére kell vizsgálódni, kell szemlélődni, gondolkodni. Talán a kérdések sorozatos feltevése és a válaszok keresése is folyamatában hat. Hogyan nem lesz ez didaktikus? Nem tudom. A döntési szabadság  segíthet ebben. Az invitálás, hogy valaminek tanúi legyünk, nem kötelez senkit arra, hogy ne maga alakítsa ki a saját olvasatát a tapasztaltakról. Ha nincs instant megoldása valaminek, az talán kevésbé lesz didaktikus.

itelanep.jpg                        Korabeli fotó (forrás: Stúdió K Színház)

Az előadásban Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, Sipos György, Spilák Lajos és Tabi Orsolya szerepel. A díszlet Bojti Erszébet munkája, a jelmezek Pallagi Melitta tervei alapján készülnek.

Az Ítél a nép november 16-án, 18-án és 25-én látható a Stúdió K-ban, minden alkalommal este fél 8-tól.