Sztarenki Dóra: „Nagyon meg tudok karcolódni dolgokon”

A profi táncosból lett színésznő, akit legtöbben a Terápiából ismerhetünk, az álmairól és a félelmeiről is mesélt a HVG-nek.

Sztarenki Dóra a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett, majd ugyanott elvégezte a táncpedagógus mesterképzést is. A pályáját is táncosként kezdte az ExperiDance-nél, ám ezzel egy időben prózai színpadi szerepekben is láthattuk.  Jelenleg is szerepel többek között a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban (Mellettem elférsz, Az ismeretlen, A kulisszák mögött), valamint független társulatok előadásában (Korrup Schőn – TÁP Színház, Napraforgó – Füge Produkció, II. Edward – Átrium). 2018 óta a Centrál Színház tagja, ahol négy előadásban is láthatjuk  (Függöny fel!, Sok hűhó semmiért, New York-i komédia, Kísértetek).

sztarenki.jpgSztraneki Dóra a Terápiában (forrás: HBO)

Legtöbben azonban a Terápia filmsorozatból ismerhetjük, amelyben 2012-ben mutatkozott be, és amelyet több filmes szerep követett (Barátok közt, A martfűi rém, #Sohavégetnemérős, 1945, A tanár).

Elmondása szerint azt gyűlöli leginkább magában, hogy mindent magára vesz, és a sértettségén nehezen tud erőt venni. „Nagyon meg tudok karcolódni dolgokon, és aztán nehezen lépek túl rajtuk. A szoros családi és baráti körömben már egész jó vagyok a megbocsátásban, de ha valaki kívülről olyat mond vagy tesz, amivel megbánt, az a tüske ottmarad, és nagyon nehezen tudom kihúzni” – fogalmaz az interjúban.

Ha megtehetné, hogy visszamenjen bárhová a múltba, akkor sem tenné: „Vannak szar dolgok, de azzal, hogy elvágyódom a múltba, nem megyek semmire. Visszamenőleg a saját életemben sem csinálnék semmit másként”.

Az is kiderül az interjúból, hogy nemrég látta a Menedék című filmet, amitől megváltozott benne valami a holokauszttal kapcsolatban. „Pedig Anna Freudot játszom színházban, most voltam Izraelben, nagyon sokat hallottam már erről a témáról, és mégis abban a filmben volt valami olyan plusz, ami mélyen megérintett” – mondja ezzel kapcsolatban.

sztarenki_puskel.jpgKardos Róbert, Sztarenki Dóra és Vasvári Csaba A kulisszák mögött előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Miben szeretne tehetséges lenni? „Szeretnék tehetségesebben biciklizni, főzni, tehetségesebben kiállni magamért és az emberekért. Meg igaznak lenni. Azt érzem, sokszor nem szabad azt mondanom és csinálnom, amit igazán szeretnék, és tök jó lenne, ha ez nem így lenne” – mondja.

A halál utáni élet is szóba kerül a beszélgetésben. „A lelkem biztos, hogy valahova tovaszáll, de hogy hova, azt nem tudom. Bulizni valahova följebb azokkal, akik már korábban meghaltak, ebben hiszek. Valószínűleg ez a halál elfogadásával kapcsolatos saját kitalációm. Még nem vagyok annyira megbarátkozva ezzel a dologgal, biztos azért, mert halottak napján születtem” – mondja ezzel kapcsolatban.

Korábban mindenki Dodónak szólította, és ő szeretné, ha most is így lenne: „Régen mindig mindenhol így hívtak, aztán azt mondták, ez nem túl felnőttes, és abbahagyták sajnos. A Dórát nem szeretem, a Dóri elmegy, de a Dodó az igazi énem”.

Az eredeti interjúból, amit Varga Ferenc írt, az is megtudható, mi zavarja legjobban a külsejében, melyik teljesítményére a legbüszkébb, és mi a visszatérő álma.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Sztarenki Dóra: „A Terápia óta egyik munkámból jött a másik”