Röhrig Géza a hajléktalanok helyett üvölt – Interjú

A Saul fia főszereplője saját hajléktalanságáról és egy New York-i hajléktalanszállón végzett munkájáról is beszélt az Indexen.

Röhrig Gézát elsősorban a Saul fia című filmből ismerjük, amelynek főszerepéért Kossuth-díjat is kapott. Azt már vélhetően kevesebben tudják, hogy négyéves korától állami gondozásban, később nevelőszülőknél nevelkedett. Az 1980-as években punk zenekart alapított, 1993-ban filmrendező szakon elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Madaras József  Eszmélet című ötrészes filmjében ő játszotta József Attilát. A 90-es évek végétől rendszeresen jelentek meg verseskötetei.

rohrig_szekeres_mate.jpgRöhrig Géza (fotó: Szekeres Máté / Index)

A minimális együttérzés, amit a vezetőinktől látunk a hajléktalanok és a szegények iránt, sokak számára szolgál mintául. A hajléktalanokkal szembeni erőszak pedig összefügg az új törvénnyel – állítja. Bár folyamatosan dolgozik amerikai filmekben hollywoodi sztárok mellett, elsősorban most is költőnek tartja magát. Új könyve, az angyalvakond ötven magyar hajléktalan portréja. Boltokban egyelőre nem kapható, csak a Fedél Nélkül hajléktalan terjesztői árulhatják, minden eladott példány után ezer forint marad náluk. Röhrig a saját bőrén is megtapasztalta a hajléktalanságot Amerikában, később pedig egy hajléktalanszállón dolgozott nyolc évig.

Röhrig Géza New Yorkban élte át a hajléktalan létet, még ha az összesen csak egy hétig is tartott. „Húsz dollárral érkeztem Amerikába. Válófélben voltam, és egyáltalán nem láttam ki a fejemből. Azt tudtam, hogy senki nem vár majd tárt karokkal, de az ismeretlenre képtelenség fölkészülni. Próbáltam derűsen fölfogni a dolgot, ám New York, pláne éjszaka, nem túl barátságos hely. Ott cidriztem a decemberi fagyban, és annyi pénzem sem volt, hogy egy internetkávézóból hazaemailezhessek” – meséli az interjúban.

Később javult a helyzet, bár nem sokkal: „Aztán megkaptam az első állásomat feketén, és tíz dollárért sikerült egy olyan ágyat bérelnem, amelyben nappal egy grúz taxisofőr aludt. Áthúztam az ágyneműt, ám az ájer így is hagyott maga után némi kívánni valót. Ezen a rozoga heverőn, amelynek a lábai egy fazék vízben álltak, hogy a bogarak ne tudjanak fölmászni rá, összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint az utcán. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azokban időkben a reggeli ima végén mindig könnyes volt a cipőm orra. Úgy azóta sem tudok imádkozni”.

saul-770x470_avnp.jpg           Röhrig Géza a Saul fia című filmben

Hajléktalan szállón is dolgozott New Yorkban. „Megoldani ők sem tudják a hajléktalanság problémáját, de legalább van elég férőhely, és nem állítják zárt kameraláncon bíróság elé a hajléktalanjaikat, nem kobozzák el a motyójukat, nem csinálnak belőlük páriát. Az ész megáll attól, ahogy a kormány idehaza kezeli ezt a kérdést. És most nem csak arra gondolok, hogy lecsukhatóvá tették őket” – mondja.

A magyar hajléktalanok napközben az ellátórendszer csak egy intézményét vehetik igénybe. Ez azt jelenti, hogy ha reggel egy hajléktalan, mondjuk, elmegy mosni az Eötvös utcába, akkor a TAJ-számát regisztrálja a rendszer, aznap - hivatalosan - ő már nem tud ügyintézni a Dankóban, fürödni a Kürtben, enni a máltaiaknál, vagy letenni a hálócuccát egy csomagmegőrző helyen. A melegedők ugyanis szakosodtak, az egyik ezt, a másik azt a szolgáltatást nyújtja. 2012 július elsején vezették be ezt az őrültséget. Hiába panaszkodik miatta hat éve mindenki minden lehetséges fórumon, a minisztérium a füle botját sem mozdítja” – fűzi hozzá.

Ez a rezsim magukra hagyta a szegényeket. Magukra hagyta, hisz nemcsak hogy nem igyekszik célzott programokkal csökkenteni a nyomort, nemcsak hogy nem kutatja, de még a córesz valós adatait sem hagyja nyilvánosságra hozni. (…) Az igazi gond a szegénység. A hajléktalanság csupán ennek a végkifejlete. Minimális az együttérzés, amit mélygazdag vezetőinktől látunk, és sokak számára bizony már ez szolgál mintául. Én flâneur vagyok. Őgyelgő, kószáló ember, aki folyton járja a várost. Szinte mániákusan. Tegnap az Örs Vezér téren azzal szórakázott egy csapat tinédzser este tízkor, hogy nekifutásból átugrottak két alvó hajléktalant a földön. Aztán mikor az alfahím elkezdte lelocsolni az energiaitalával a két öreg fejét, elborult az agyam” – mondja.

rohrig_mti_foto_illyes_tibor.jpgRöhrig Géza (fotó: Illyés Tibor)

Hogy mit tehetünk azon túl, hogy ennivalót és takarót viszünk nekik? „Erre mindenkinek magának kell ráéreznie. Én kerülöm a frontális beszédhelyzeteket, valahogy feszélyez a köztünk lévő szakadék. A minap láttam, amint a betonra borít egy zsák sörös dobozt egy muki, hogy azokat sorban mind laposra tapossa. Segíthetek? Így fele annyi idő alatt végez majd. Ha nincs jobb dolga, vonta meg a vállát. Egy közös tevékenységnél semmi nem hozza össze jobban az embereket. Ezért, ha tehetem, én nem csak nekik veszik ételt, hanem magamnak is, hogy azt utána együtt együk meg. Ilyenkor nem szövegelek, falatozzunk csak csendesen. Ha ő kezdeményezi a beszélgetést, akkor persze boldogan veszek részt benne” – meséli Röhrig.

Mi volt a célod a könyvvel azon túl, hogy pénzt kereshessenek vele a hajléktalan Fedél Nélkül terjesztők? – teszi fel a kérdést a riporter. „Fiala János mesélte egyszer, hogy a barátját a zöldön átsétálva elcsapta mellőle egy autó. Ő odaugrott, és megkérdezte a véresen fekvő cimborát, hogy mit tehetek érted? Mire az ránézett, és annyit nyögött csak, hogy "Üvölts helyettem!". Hát én most üvöltök” – válaszolja Röhrig.

Az eredeti interjúból, amit Matalin Dóra írt, az is kiderül, mi volt a munkája a New York-i hajléktalanszállón, honnan jött az angyalvakond című verseskötetének az ötlete, és annak szereplői mennyiben valós és mennyiben költött alakok.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Röhrig Géza: „Herótom van a holokausztfilmektől”