Most azt érzem, hogy hazaértem – interjú Balázsovits Edittel

A színésznő 17 évnyi szabadúszás után idén szerződött vissza a Vígszínházba.

1997-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, ezt követően négy évig volt a Vígszínház társulatának tagja. 2001-től szabadúszóként dolgozott, 2009-ben Jászai Mari-díjjal ismerte el tevékenységét a szakma. 2018-ban újra a Vígszínházhoz szerződött, ahol olyan szerepekben láthatják a nézők, mint A velencei kalmár Jessicája, vagy a Játszd újra, Sam! Nancyje, most pedig Valló Péterrel próbálja a John Gabriel Borkman című Ibsen drámát.

vig_tarsulati2018_portrek_print_126.jpgBalázsovits Edit (fotó: Dömölky Dániel)

Évad elején visszatértél a társulathoz. Hogy érzed most magad?

Nagyon jól! Pár éve Eszenyi Enikő már visszahívott játszani, együtt csináltuk a Popfesztivál 40-et, illetve tavaly volt több szerepátvételem is, öt darabba ugrottam be. Így nézve tulajdonképpen már egy éve visszajöttem. Ez olyan, mint a házasság, amint az ember aláírja a papírt, egy kicsit más érzés lesz. Nagyon jó ez így, kerek történet a visszajövetelem (mosolyog).

Ibsen John Gabriel Borkman című darabja lesz az első bemutatód idén.

Nagyon régen, életem első szerepét is Valló Péterrel csináltam itt a nagyszínpadon, a Háború és béke Natasa Rosztováját játszottam, és nagyon reméltem, hogy még egyszer az életemben próbálhatok vele, és ez végre eljött. Olyan fura ez, az első közös munkánk után szerződtetett le a Vígszínház, és amikor visszajövök, akkor is vele próbálok… madarat lehet velem fogatni (mosolyog). 20 évig tulajdonképpen nem voltam otthon, és most azt érzem, hogy hazaértem.

Ugyanaz az ember adja rám a cipőmet a gyorsöltözésnél, fésüli meg a hajamat, aki húsz évvel ezelőtt is. Mindannyian szeretettel fogadtak, ahogy a kollégák is, arról nem is beszélve, hogy nagyon jó szerepeket játszom. Élvezem őket, mindegyiket nagyon szeretem, és sikerem van bennük. Múltkor az Egy éj a Paradicsom tapsrendjénél huhogtak nekem… nem mondom, hogy nem volt még ilyen, hiszen a Popfesztivál 40 nagyon nagy siker volt, de akkor is azt éreztem, hogy csípjen meg valaki (nevet).

Mesélsz a szerepedről?

dsc_0249.jpgFanny Wiltont játszom. Ő egy igazi nő, egy elvált asszony, a vágy tárgya. Nagyon határozott, Valló Péter mindig azt mondja róla, hogy szabad, és ez nekem nagyon tetszik. Azok a társadalmi kötöttségek, amik nyomorítják, kínozzák és tönkreteszik a többieket a darabban, ezek rajta nincsenek. Nem könnyű szerep, annak ellenére, hogy összesen két jelenete van. Először azt gondoltam, hogy nem lesz ez nekem nehéz, de rá kellett jönnöm, hogy sok gondolkodnivalót ad. Nagyon régen próbáltam olyan módon, amit most Péter kér tőlem.

                         (Olvasópróba - fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Milyen a közös munka?

Nagyon jó, Péternél nincsenek meglepetések. Van heti próbaterv, tudom, hogy melyik napon próbálok, és az úgy is van. Fantasztikusakat mond, ha nem lennék benne, csak ott állhatnék és hallgathatnám, ahogyan beszél, attól is boldog lennék. A partnereim is… Hegedűs D. Géza, aki a tanárom volt, Börcsök Enikő és Hegyi Barbara, akikkel régen is játszottam, és most megint velük próbálhatok, és persze ott van Vecsei H. Miklós is. Lukács Sándorral még nem találkoztam, de várom azt is. Nagyon jó velük dolgozni (mosolyog).

Nem egy könnyed történetről van szó.

Valóban nem könnyű darab, inkább komoly, mély, elgondolkodtató. Nagyon mai a mondanivalója, holott 1896-ban íródott. Ha húsz évvel ezelőtt tűzte volna valamelyik színház a műsorára, akkor szerintem nem mondott volna annyit, mint most nekünk. Bízunk benne, hogy érezni fogják a nézők a különleges hangulatát. Fanny egyébként egy színfolt benne, nem a fő vonalat képviseli, hanem valami mást.

Nagy szeretettel beszélsz a szerepről.

Igen. Már a nevét is nagyon bírom. Ritkán, de vannak olyan szerepeim, amikor már a karakter nevét is nagyon szeretem, ilyen volt Natasa Rosztova, Irma, Klárika és Sally Bowles… örülök neki, hogy engem most így hívnak, és Fanny Wilton is ilyen. Géza úgy fogadott valamelyik nap, hogy „Jó reggelt, Fanny!”, úgy látszik, vannak olyan szerepnevek, amik nagyon eltalálják mind a karaktert, mind pedig a színészt, aki játssza. Nagyon szeretem ezt a nőt, szívesen bújok a bőrébe (mosolyog).

Máshogy próbálod ezeket a szerepeket?

Igyekszem mindig ugyanazzal a kötelességtudattal, lelkesedéssel és minden erőmmel próbálni a szerepeimet, de igen, más a kedvem. Jobban feldob, ha valamelyikről azt gondolom, hogy de jó, hogy ez én vagyok. Egyébként azt érzem, hogy Fanny megérdemelne egy külön darabot is, valahogy úgy írta meg Ibsen, hogy az ő sorsa egy külön történet a cselekményen belül, ami felvet kérdéseket: miért lett ilyen? Hogy is volt az ő élete? Mi következik most?

Valóban, az ő és a fiatal Borkman kettősére nincs megoldás a darabban.

Nincs, de nem is kell, Fanny nem is vágyik megoldásra, és ő ettől annyira szabad, mentes a társadalmi és a lelki béklyóktól. Ezt nagyon nehéz eljátszani, ebben az állapotban csak létezni lehet, és közben kell elmondani a mondataimat. Nagyon remélem, hogy ezt a hangulatot, kisugárzást be tudom hozni majd a nézőknek. Számomra az a legnehezebb, hogy elhiggyem, elég önmagában a színpadi létezés, nem kell közben, mondjuk fél kézen ugrálni… (nevet). Az is jó tud lenni egyébként, többször próbáltam olyan darabokat, amihez az kell, hogy működjön.

Amikor olyan rendezővel dolgozom, aki rám hagyja, hogy megoldjak valamit, akkor sokkal inkább nyúlok fizikai megoldásokhoz, mankókhoz, amik segítenek a szerepben. Itt viszont azon kívül, hogy az ember áll és a szájával beszél, nem nagyon lesz fizikai segítség. Még csak le sem ülhetünk, ezt Péter már a próbák elején elmondta. Nekem ebben a darabban ez a legnagyobb kihívás, de ha az ember idegileg kibírja, hogy ne csináljon semmit, de mégis eljátssza a szerepét, akkor nagyon jó lesz a végeredmény (mosolyog).

(Forrás: Vígszínház)

Kapcsolódó cikkek

„Most nagyon jó” – Balázsovits Edit a Vígben játszik