A rendszerváltás a szépkorúak szemén keresztül nézve – Interjú

A IV. OPEN Fesztivál keretein belül, november 17-én mutatja be a MU Színház legújabb saját projektjét, a Felnőttkorunk ’89 című előadást.

A produkció a színház 60 pluszos civil közösségének visszaemlékezésein alapuló vitaszínházi előadás, amely során a közönség és az előadók közösen beszélgethetnek a rendszerváltásról és az ahhoz kapcsolódó élményeikről. Az alkotófolyamat különleges hangulatáról, az előadás formájáról, benyomásokról a rendező, és egyben a Káva Kulturális Műhely tagja, Sereglei András mesélt. 

sereglei.jpgSereglei András (forrás: Káva Kulturális Műhely)

A Felnőttkorunk ’89 előzménye a 2016 decemberében bemutatott Gyermekkorunk ’56 című előadásotok. Mi motivált benneteket abban, hogy elkezdjétek ezt az előadássorozatot a MU Színház 60 pluszos közösségével?

Az 1956-os műsor azt az érdekes alaphelyzetet használja ki, hogy minden szereplő, aki részt vesz ebben az ünnepi műsorban, megélte, átélte gyerekként a forradalom eseményeit. Ha úgy vesszük, ez egy 100%-ig saját élményű forradalmi megemlékezés. A rendszerváltás pedig egy olyan korban érte őket, amikor mindannyian középkorúak voltak, amikor már felnőttként vehettek részt az eseményekben és az azt követő politikai és társadalmi folyamatokban.

Mennyiben más egy civil közösséggel dolgozni, te hogyan tudtál nekik segíteni abban, hogy a személyes élményeiket színházi formában tudják feldolgozni? 

A folyamat szinte mindig az emlékeink felidézésével kezdődik. Sokszor egész próbán csak mesélünk, hagyjuk, hogy az emlékeink, a gondolataink felszabadíthassák magukat. Később ezeket a történeteket muszáj valamilyen keretrendszerbe helyezni, itt a haiku versforma és az Örkény István-féle groteszk egyperces novella volt, amit használtunk. Improvizáltunk jeleneteket, amelyeket Róbert Júlia, a produkció dramaturgja átfésült és megszerkesztett. Ez egy nagyon rutinos csapat, igazán sok segítséget nem igényeltek, csak a szerkesztést, amelyet Sztripszky Hanna a produkció managere csinált.

tbnc6432.JPGKözös munka a civilekkel (fotó: Tóth Bence Mihály)

Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a közös munka során? 

A rendszerváltás egy bonyolult társadalmi folyamat, amelyet nagyon különbözően éltünk meg. A gazdasági, a politikai oldala kifejezetten „drámaiatlan”. Keresnünk kellett olyan helyzeteket, amelyek emberi drámák a rendszerváltás tükrében. Ez eleinte nagyon nehéznek tűnt, de ahogy egyre mélyebbre mentünk ezekben a kérdésekben láttuk, hogy ez a távolinak látszó folyamat mennyire leszivárgott a hétköznapokba. Ezekkel a drámai helyzetekkel, amelyek mindenki életében jelen voltak már nagyon is tudtunk mit kezdeni. 

Mi újat „tanultál” te a szépkorúak visszaemlékezésein keresztül a rendszerváltásról? 

Az én családom kifejezetten a vesztes oldalon állt. Nagyon nehéz helyzetekre emlékszem ebből az időből. Érdekes volt hallgatnom őket, hogy szinte valamennyien a rendszerváltás nyertesei. Főleg a sikereket, a lehetőségeket emelték ki a történeteikből. Ez engem rákényszerített arra, hogy felülvizsgáljam az általános hozzáállásomat a rendszerváltáshoz.

Az előadás vitaszínházi formában zajlik. Mire számíthat a néző, milyen szerep jut neki?

A vitaszínház egy olyan műfaj, ahol nincsenek szerepek, mindenki a saját véleményét mondhatja el, dönthet saját belátása szerint. Vagy csak hallgatja a többieket. 

szolo_utca_72-74_faluhaz_reszlete_fortepan_24985.jpgA budapesti Szőlő utca 72-74. (Faluház) részlete a rendszerváltás korszakából (forrás: Fortepan)

Kiknek és miért ajánlanád különösen az előadást? 

Bárkinek érdekes lehet ezzel az eseménnyel egy kicsit foglalkoznia, hiszen a mai Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedése a rendszerváltás vívmányaira, problémáira és hibáira épül. Érdemes beszélni róla. Főleg most. 

Tervezitek a jövőben folytatni a sorozatot? 

Ez egy öntevékeny csoport. A pályázatokat és a témákat maguknak keresik. Ha úgy döntenek a jövőben, hogy szeretnének még egy előadást csinálni és azt velem képzelik el, én nem zárkózom el.

(Forrás: MU Színház)