A Veres 1 Színház is megkongatta a vészharangot a tao megszűnése miatt

A veresegyházi teátrum a közönség anyagi segítségét kéri a fennmaradáshoz.

Mint arról korábban írtunk (itt és itt) a kulturális tao jövő évi megszüntetése és a kormányzat oldaláról mindmáig tisztázatlan helyzet a színházi szakma nagy részét nyugtalanítja, más részét egyenesen kétségbeejti. A döntés, hogy a taót 2019. január 1-től nem lehet a színházaknak bekérniük, praktikusan azt jelenti, hogy az idei évad második felére tervezett tao bevételüktől elesnek. Az Átrium esetén – mint FB posztjukban írták – ez 220 millió forintot jelent, aminek a kiesése előadások elmaradásához vagy akár bezáráshoz is vezethetnek. A Magvető Cafe ugyanezen okok miatt kénytelen lemondani a második félévre tervezett bemutatóit, miként a Játékszín is visszamondta a Táncos a sötétben című előadásának a bemutatását.  

undok_1.JPGFotó: Mészáros Csaba

Most a Veres 1 Színház áll ki a nyilvánosság elé, akik (hasonlóan a Stúdió K-hoz) nem bemutatók lemondásával, hanem a nézőiktől remélt plusz támogatással szeretnék átvészelni ezt az időszakot.

A Veres 1 Színház közleménye

REMÉNYHAL

Létezik egy húsz ezres kisváros Budapesttől 25 kilométerre, Veresegyház. Színházának előadásaira ebben az évben helyben 33 ezer néző volt önszántából kíváncsi. Ez a magánszínház sok magyar magánszínházzal együtt most nagy bajba került. A magyar parlament a tao-támogatás lehetőségének eltörlésével költségvetése bevételi oldalának közel 40%-ától fosztotta meg a Veres 1 Színházat. 110 millió forint veszett oda a törvényváltozással.

A most kialakult helyzetben több színház bemutatókat mond le vagy halaszt el. Mi ezt nem tehetjük. A megalakulásunk óta eltelt rövid időszakban a közönségünktől nem erre kaptunk mandátumot – nevezzük így a belénk fektetett bizalmat, a minket körül ölelő szeretetet, az odafigyelést és az elvárásokat. Mandátumot a független létezésre kaptunk. Mostantól nem csupán a függetlenség, maga a létezés ténye is a margón egyensúlyoz.

Csakhogy nekünk nincs más lehetőségünk: előre kell menekülnünk. Az itt folyó munka, a létrejött és megvalósulásra váró értékek, színészeink, dolgozóink sorsa, közönségünk megváltott belépőjegyei, bérletei – mind-mind arra köteleznek minket, hogy ne adjuk fel.

Nem a csodára várunk, a helyzet megoldására megtettük az első lépéseket. Azokat a helyi kötődésű cégeket, amelyek eddig is rokonszenvvel követték tevékenységünket komolyabb támogatásra kérjük, és a város vezetése is kész újabb áldozatvállalásra. Azonban most úgy látjuk, hogy ez nem lesz elegendő a működésünk minimumához sem.

Újból a Közönséghez, a színházát eddig is fenntartó Közösséghez fordulunk tehát. Tesszük ezt annál is inkább, mert az első baljós hírek óta tömegével kerestek minket nézők azzal, hogy segíteni szeretnének. Erre több lehetőséget is kínálunk:

-           A legegyszerűbb formája a pénzadomány:

Támogatói számlaszámunk: 66000011-15246954 (Centrál Takarék)

Nemzetközi számlaszámunk (IBAN): HU46-66000011-15246954-00000000

-           Lehetőséget teremtettünk támogatói jegyek vásárlására is. Ebben az esetben az Önök belátására bízzuk, hogy a belépőjegy árán felül mennyit fizetnek egy-egy színházi estéért.

-           Közhasznú, nonprofit szervezet lévén módunkban áll adókedvezménnyel járó adományozási és tartós adományozási szerződéseket kötni cégekkel és magánszemélyekkel.

Hisszük, hogy mindaz az érték, melyet közösen hoztunk létre, nem veszhet kárba, és biztosak vagyunk benne, hogy egy olyan Közösség, amely eddig is életben tartotta színházát, tenni fog saját magáért. Mert bármily közhelyesen hangzik, esetünkben is a remény hal meg utoljára. A kényszerű keresztségben kapja tehát a Veres 1 Színház megmentésére irányuló kampányunk e nevet: REMÉNYHAL.

remenyhal-02_1jpg.jpg

Még egy apró kérés: kérjük, ha támogatnak miket, azt ne sajnálatból tegyék. Tegyék meggyőződésből, szolidaritásból, a közösségért érzett felelősségből. Köszönjük!

Veresegyház, 2018. november 18.
Venyige Sándor, igazgató 
Veres 1 Színház

Kapcsolódó cikkek

A Rózsavölgyi Szalon kénytelen volt lemondani tervezett bemutatóját
Tao nélkül nem megy
Máté Gábor: „A tao megszüntetése a Kamra bezárását is jelentheti”

süti beállítások módosítása