„Ilyenkor jó, ha minél közelebbről látjuk a színészt”

.. és most nagyon közelről láthatjuk. Porogi Dorka Az ügynök halálát állítja színpadra Kecskeméten, a Ruszt József Stúdióban. Interjú.

Porogi Dorka rendező immár harmadik alkalommal dolgozik együtt a Katona József Színház társulatával. 2013-ban a Mátyásmese című mesejátékot, 2015-ben Csongor és Tünde történetét vitte színre a kecskeméti Nagyszínházban. Ez alkalommal Arthur Miller: Az ügynök halála című drámáját állítja színpadra. A próbák javában zajlanak, a darab bemutatóját november 23-án tartják.

149_fwp1557.jpgKőszegi Ákos az előadás címszerepében (fotók: Walter Péter / Kecskeméti Katona József Színház)

A Nagyszínházhoz képest mennyivel érzed másabbnak a Ruszt József Stúdió hangulatát?

A Ruszt Stúdió termét én nézőként is mindig nagyon szerettem, jó tér, otthonos, közel vannak egymáshoz nézők és színészek, és mégis van benne tágasság, levegő. A nagyszínházban a rendezőnek megköti a kezét, hogy itt a nézőtér, ott a színpad. A Rusztban a nézőteret is át lehet építeni a terem egyik vagy másik oldalára, lehet körbe vagy egymással szembe ültetni a nézőket, és közöttük játszani – és ez nagyon fontos, nem öncélú kísérletezgetés, mert ezzel már elhelyezzük a nézőt a történetben, állítunk valamit az anyagról, próbálunk hatni arra, hogy milyen legyen a kapcsolata a látott dolgokkal.

Egyetértek azokkal, akik szerint az előadás már akkor elkezdődik, amikor a néző belép a színház kapuján. Az ügynök halálában van egy mondat, a fiú odavágja az apjának, hogy: „Egy tucatember vagyok, és te is!” Erre az apa azt válaszolja: „Nem vagyok tucatember! Én Willy Loman vagyok! Te Biff Loman vagy!” A név, a személyiség szerepe (és a személyesség, vagy akár a személyeskedés) alapkérdése ennek a darabnak. Ilyenkor jó, ha minél közelebbről látjuk a színészt. 

Arthur Miller e drámájáért elnyerte a Pulitzer-díjat. Szerinted miben rejlett népszerűségének és sikerének titka?

1949-ben írta. Az első olyan színdarab volt, amelyre látványosan visszahatott a film. Analitikus darab, itt is arról van szó, hogy a múlt eseményei hogyan határozzák meg a jelent, de az emlékek nem úgy kísértenek, mint a korábbi drámákban, például Ibsennél, hogy beszélnek róla a szereplők, hanem látjuk is magukat az emlék-jeleneteket a színpadon, hasonlóan a filmen sokat használt flashback-jelenetekhez. Ez új volt benne, és a tér használata is (amely ebből fakad). Egy színpadon (amely Willy Loman háza a szerzői utasítás szerint) néha jelent, néha múltat látunk, néha álomvilágot, és mindez összekeveredik a főszereplő, Willy tudatában, aki az élete eseményei között sétál és beszél. Különben Miller először monodrámát akart írni ebből az anyagból, ha jól emlékszem, Inside his head lett volna a címe („Az ő fejében”). Tehát ez nagyon erősen egy belső történet is. Remek szerkezete van a darabnak. És rettenetesen jó szerepek, természetesen.    

A mű 1949-ben íródott, az USA-ban játszódik, főszereplője pedig egy amerikai üzletkötő. Mennyire aktuális a történet a jelenkori, magyar közönség számára?

Willy Loman utazó ügynök, igen, vagyis ma azt mondanánk, hogy sales-es (Death of a Salesman az eredeti cím). Tehát nem úgy ügynök, mint James Bond, vagy a III/III-masok. Az a dolga, hogy eladja az áruját, és ezért egész életében csak ül az autójában és városról városra utazik. Szeretne sikeres lenni a munkájában, szeretné, ha el tudná tartani a családját, be tudná fizetni a törlesztőrészleteit, szeretné egyszer a drágábbik sajtot megvenni, szeretné valahogy elindítani a fiait az életben... ezeket, azt hiszem, eléggé értjük, ezek teljesen természetes és hétköznapi vágyak és célok, 2018-ban, Magyarországon is.  

58_fwp0604.jpgKőszegi Ákos és Danyi Judit

 A darab hazai ősbemutatóját 1959-ben tartották, azóta pedig számos alkalommal színre vitték már a történetet. Mennyiben befolyásolnak a dráma korábbi feldolgozásai a rendezés során?

Nemrég megnéztem – és különösen hatott rám – az első magyarországi előadást, az 1959-eset (ez volt az első előadás, amelyet felvételre rögzítettek), amelyben Tímár József játssza az ügynököt. Nagyon egyszerűen, nagyon eszköztelenül játssza, fölmerül a kérdés, hogy játssza-e egyáltalán, vagy csak úgy létezik a színpadon (mint Tímár József? Vagy Willy Loman?)? Pedig ez a fajta természetesség nem volt jellemző annak a kornak a színházi nyelvére. És a rendezés is formabontónak számíthatott. Az legendás előadás lett, egyrészt, mert Tímár valóban meghalt, miután eljátszotta ezt a szerepet, másrészt, mert hiába dicsérte agyon a korabeli itthoni kritika Millert mint haladó írót, aki lám-lám, milyen szépen leleplezi a kapitalizmus embertelenségét, az az előadás egyáltalán nem foglalkozik ezekkel a társadalmi kérdésekkel. Nem azt emeli ki a darabból, hogy hova lett az amerikai álom. Családi titkokról és elhallgatásokról szól, amelyek az öngyilkosságig nyomasztanak valakit. És engem éppen ez érdekel most, a traumák, a családi traumák, hogy ki mit ismer föl magában, és mit nem. És mit ad tovább a saját gyerekének. 

Mire számíthat látvány tekintetében a közönség?

Adrian Ganea tervezővel ez az előbb említett gondolat inspirált minket, hogy ez az egész egy ember fejében történik. Egy olyan ember fejében ráadásul, aki kezdi elveszíteni a képességet, hogy valóság és fikció közt különbséget tegyen. Ebből indultunk ki. Tehát a látvány nem egy 1949-es amerikai lakásbelső lesz, az utolsó szögig naturalista-realista módon megvalósítva. Igyekeztünk tényleg a lényeget megragadni. És teret hagyni, létrehozni a színészeknek.

(Forrás: Kecskeméti Katona József Színház)

Kapcsolódó cikkek

Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten