Frenák Pál: „Az előző kormányok idején sem volt jobb a dolgunk”

Frenák Pál a MeToo-ról, a múltból hozott előítéleteinkről és a hatvan felett kibontakozó kreativitásról is beszélt a HVG-n.

Frenák Pál táncos-koreográfusnak mindig küzdenie kellett azért, hogy képes legyen átvinni a művészi elképzeléseit, és makacsul ragaszkodik az önállóságához. Legújabb darabjával, a W_all című előadással a közös kreatív munkára szeretett volna lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek, és szeretné leküzdeni az előítéleteket, amelyeket a gyerekkora óta maga is a bőrén tapasztalt.

frenak_kallai_marton.pngFrenák Pál (fotó: Kállai Márton)

Ha rendelkezésünkre állna egy olyan profi játszóhely, mint például a MU Színház vagy akárcsak egy stúdió, mint a Bakelit, európai projektekkel valószínűleg képesek lennénk kitermelni a stabil működésünkhöz szükséges anyagi bázist az állami támogatás mellett. Budapest-díjas vagyok, de mégsem sikerült még a fővárosban egy állandó helyet szereznem. A Frenák Pál Társulat nomádként vándorol próbateremről próbateremre. Harminc éve igyekszem lobbizni ez ügyben különböző kormányoknál, szponzoroknál, de eredménytelenül, a mai napig nem voltunk képesek létrehozni egy stúdiót, pedig úgy érzem, hogy ma Budapesten egy Frenák Koreográfiai Centrumnak nagy felhajtó ereje lenne” – mondja a koreográfus az interjúban.

Úgy véli, a kultúra, főként a független alkotók helyzete nálunk nyugatabbra sem jobb. „Amióta élek, kivárásos alapon működöm. Az előző kormányok idején sem volt jobb a dolgunk, már akkor is periférikus szcénán mozogtunk. Legyünk őszinték, a művészi önállóságom, függetlenségem még a függetleneken is kívül helyez. Mindig küzdenem kellett azért, hogy képes legyek átvinni a művészi elképzelésemet, amihez hűen ragaszkodom. Világszerte tendencia, hogy a politika belefolyik a művészi reflexiókba, támogatja vagy gátolja ezeket, és sokszor érdekek mentén születnek döntések” – fogalmaz.

w_all-50.jpgW_all (előadásfotók: Mészáros Csaba)

A W_all című előadás, illetve a mögöttes lévő alkotói világkép is szóba kerül: „Akárhova tekintek – a kultúrára, a politikára, közösségekre – sokszor úgy érzem, az emberek örökéletűnek tekintik magukat. Ha ilyen irányba és ezzel a tempóval haladunk tovább a fogyasztásközpontú mindennapokban, őszintén remélem, hogy valamennyien időben felismerjük a ránk eső felelősséget, és képesek leszünk felébredni a másra mutogatás kényelmi helyzetéből. De vajon tényleg felébred-e a globális lelkiismeret, hogy megértsük végre, hogy az öröklét illúziója szükségszerű önromboláshoz vezet?

Az előadásban szerepel egy halláskárosult színésznő, aki sanzont énekel (Mázló Tímea) és egy lábait elvesztett kerekesszékes férfi is, aki előbb a kerekesszékében, majd zsinórokra felfüggesztve a levegőben táncol (Kónya Tamás). „Siket és nagyothalló szülők gyermeke vagyok, a másságba beleszülettem. Egész életemet végigkísérte a húszas éveimtől, hogy különböző hátrányos helyzetű csoportokkal, siketekkel, autistákkal, mozgássérültekkel foglalkoztam. Mindig az a fontos számomra, hogy a mások által megítélt lehetetlen szituációkban mi az, ami lehetséges. (…) Szeretnénk leküzdeni az előítéleteket, amelyeket én magam is gyerekkorom óta a bőrömön tapasztaltam. Ne döntsük el, ki mire képes! Tamás jelenléte a társadalmi elfogadást, befogadást is megkérdőjelezi, ő valamilyen szinten a reményt hozza be az előadásba” – mondja a koreográfus a másságról és az ehhez való viszonyunkról.

w_all-52.jpgKónya Tamás a W_all előadásában

Szó esik arról is, mi az, ami mostanában alkotóként a leginkább foglalkoztatja. „Jelenleg inkább egy letisztult, önmagamnak újra meg újra feltett kérdés érdekel: mi az élet célja egy individuális ember számára, ha az nem képes feloldódni a közösség egységében, ha képtelen egy egység részévé válni önös érdekek nélkül? Mint alkotó, ez izgat engem”.

A kritika néhány éve gyakran írja Frenák Pál bemutatóiról, hogy az alkotó nem képes továbblépni az egykor frissen és nagy energiákkal berobbant színpadi fogalmazásmódjából.  „Ne kezdjék el magyarázni nekem, hogy milyen művészi irányba kellene mennem vagy megújulnom. Kitaláltam egy stílusrendszert, ha a magyar kortárs táncnál elindult valami változás, az többek között nekem is köszönhető. Amikor a kilencvenes évek derekán visszajöttem Magyarországra, óriási löketet adtam az organikus mozgásrendszerrel, az egyedi térformákkal” – vallja Frenák, hozzátéve – „Látva a magyar táncművészetet és az azt körülvevő színházigazgatókat, kritikusokat, számomra szomorú, hogy a mai világban nem az építő kritika, és az építő támogatás a fontos, hanem a gyors fogyasztás, a rotáció. Jobb lenne, ha egy ország, egy szakma megbecsülné művészeit és értékelné őket – igazgatók és kritikusok egyaránt”.

w_all-37.jpgMázló Tímea (középen) a W_all előadásában

Koreográfiáiban a test gyakran lepleződik le a hatalomgyakorlás eszközeként. Ennek kapcsán a MeToo kampány is szóba kerül a beszélgetésen. „ Már gyerekkoromban megtapasztalhattam az emberi agressziót – nyolc évet töltöttem el egy anno inkább árvaháznak mondott intézményben, ahol a brutalitás és erőszak végigkísérte életemet. Ezért is attól tartok, hogy a mély Me too-esetek, a legnagyobb áldozatok éppúgy nem kerültek nyilvánosságra, mint a legnagyobb elkövetők. A művészek világában ez mindig határvonalon van” – mondja.

A hatalomvágy mindent, így a testet, a szellemet és a lelkiséget is szeretné igába dönteni. Állatok nem viseltetnek azzal a brutalitással, amire emberek képesek. Hiszek abban, hogy senki nem örökéletű és senki nem ússza meg büntetlenül. Az élet mindenkit alázatra tanít előbb vagy utóbb” – fűzi hozzá.

Az eredeti interjúból, amit Szentgyörgyi Rita készített, az is megtudható, hogyan érinti a tao megszüntetése a Frenák Pál Társulatot, miről szól Frenák Pál alkotói olvasatában a W_all, és szerinte miben lehet jobb egy hatvan év feletti alkotó, mint egy fiatal.

A teljes interjú itt olvasható.  

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Frenák Pál falakat épít és bont
A siket és nagyothalló sanzont énekel, a mozgássérült tangózik