Találkozások – Udvaros Dorottya a Bethlen Téri Színház színpadán

Két fiatal rendező is bemutatkozik a Találkozások pályázatának keretén belül. Az első előadás szereplői: Udvaros Dorottya és Földes Eszter. 

A Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció Találkozások pályázatának célja a tehetséggondozáson túl, hogy segítsék a szakmán belül a generációk találkozását, és hogy a Bethlen Téri Színházat egyre inkább felfedezze magának a színházi közönség. A 2018/2019-es évadban már negyedik alkalommal valósulnak meg pályakezdő színházrendezők álmai, színpadra állíthatnak olyan kétszereplős darabokat, melyek szerepeit két olyan színészre bízzák, akik között korban legalább két generációnyi a különbség.

_93b2214.jpgFöldes Eszter, Csábi Anna rendező és Udvaros Dorottya a sajtótájékoztatón (fotók: Sín Olivér)

A Találkozások tehetségprogram alapja egy pályázati kiírás, melyet a Manna és a Bethlen Téri Színház mindig évad végén hirdet meg, a következő szezonban a nyertes pályázatok megvalósulását ennek eredményeképpen segítik a koprodukciós partnerek. A Bethlen Téri Színház több tehetségprogramot is indít egy évadon belül fiatal alkotóknak, az Ambíció tehetségprogramot, az Ifjú Koreográfusok Fórumát és a Találkozások pályázatot.

A Bethlen Téri Színház mottójának – „…ahol a múlt és jelen randevúzik” – gondolatát folytatja a Találkozások, mely egy mentorprogram is egyben. Amellett, hogy lehetőséget biztosít független, pályakezdő színházrendezőknek, a színészgenerációk találkozását is segíti. A pályázat alapfeltétele, hogy kétszereplős darabokat mutassanak be az alkotók, és az egyik színész 65 év feletti, a másik 35 év alatti legyen. Számtalan jobbnál jobb pályázat érkezik évente, melyből a Színház és a Manna vezetői választják ki közösen a legfantáziadúsabbat, a legattraktívabbat, amely a leginkább sikerrel kecsegtet a Bethlen színpadán. A pályázó rendezők mindig megneveznek egy mentor rendezőt is, aki egy-egy alkalommal belépve a folyamatba, segíti a darab megszületését, de az esetek többségében olyan tapasztalt színészeket választanak a fiatal alkotók, akiktől az egész próbafolyamat során tanulhatnak.

ok.jpgGáspár Anna, a Manna Produkció vezetője, Cortéz Sebastián rendező és Szögi Csaba a Bethlen Téri Színház igazgatója

A Találkozások sorozat korábbi előadásainak mentor rendezői között ott volt: Mészáros Márta, Zsótér Sándor, Jordán Tamás, Szikszai Rémusz, Hegedűs D. Géza, Horváth Csaba. Az előadások között született kortárs dráma adaptáció, kortárs magyar ősbemutató, filmforgatókönyv átirat egyaránt. Amiben közösek, hogy mind emberi történetekről szólnak – a másságról, a menekültekről, az elszigetelődésről, az anya-lánya és apa-lánya kapcsolatokról, a szerelemről, az elvágyódásról.

A 2018/2019-es évadban is két nyertes pályázatot hirdetett a Bethlen Téri Színház és a Manna. Az első bemutatót Csábi Anna, a másodikat Cortés Sebastián fogja rendezni.

2019. január 8-án lesz a bemutatója az Az utolsó tűzijáték című előadásnak, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Földes Eszter. A darabot egy ausztrál és egy dán kortárs műből szerkesztette össze a marosvásárhelyi rendező. Csábi Annát tanárai ambiciózus és maximalista alkotóként jellemzik, aki kreatív, érzékeny, jó színházi érzékkel rendelkezik, és rendezőként mindig megkeresi a lehető legjobb megoldást. A két színésznőnek ez lesz az első közös munkája színpadon, izgatottan várják a találkozást, és a feladatot. A történetben egy ápolónő és egy ünnepelt színésznő kerül elég szélsőséges helyzetbe, miközben egy anya–lánya kapcsolat körvonalazódik.

_93b2174.jpg

Cortéz Sebastián Alex Tizon: My Family’s Slave című cikke alapján állítja színpadra A dajkám története előadását, amelyet jövő tavasszal mutatnak be a Bethlen téten.  Alex, az újságíró visszatér gyerekkori emlékei helyszínére, egy szobába, amelyet belep a por és az emlékek. Az öreg bútorokat védő leplek alól sorra előkerülnek az eltűnt évek szereplői, szülők, testvérek, szomszédok – mégis minden mese az öreg dajkáról szól, Loláról. Loláról, aki minden nap elsőként kelt, hogy gondoskodjon a családról, és utolsóként hunyta le a szemét, sokszor ott, ahol az álom érte – akár hajtogatás közben, a mosásra váró ruhák puha halmain. Alex meséjéből kibontakozik egy modernkori rabszolgatörténet, amely a valóságban alig néhány évvel ezelőtt ért véget.

(Forrás: Manna Produkció)