A közismert és közkedvelt zenekar a Budapest Kongresszusi központban köszönti az Újévet január 1-én, a két színművész vendégszereplésével.
A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újra fogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek.
Fesztbaum Béla és Jordán Adél (fotók: grundzenekar.hu, Süveg Áron)
A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Ferenc „Fegya”, akinek újító elképzelései megteremtették a klezmer balett, a klezmer szvit és a klezmer musical műfajait is Magyarországon. Mindegyik művészeti produkció világszínvonalú hazai alkotótársakkal készült. A zenekar által képviselt sokrétű, jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú klezmer zenei világa siker az európai és tengerentúli közönségnél egyaránt.
A Budapest Klezmer Band számos rangos elismerés birtokosa, többek között 2015-ben a „Magyar Zeneművészet” kategóriában elnyert Príma díj mellett megkapták a Prima Primissima közönségdíját is.
Az újévi koncert 2019. január 1-én, este 8 órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban.
(Forrás: Budapest Klezmer Band)