A padlást ma mutatják be Debrecenben

Visky Andrej állítja színpadra A Csokonai Színházban  Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter minden korosztálynak szóló mesemusicaljét.

A padlás minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka, amelyet az 1988. január 29-es vígszínházi ősbemutató óta már majdnem az összes vidéki színház a műsorára tűzött. A fiatal Rádiós szerepében Kránicz Richárdot láthatja majd a közönség. A díszletet Claire De Liso, a jelmezt Nagy Eszter tervezte. A jól ismert dalok, az Örökre szépek, a Fényév távolság és a Szilvásgombóc nem először hangzanak el a Csokonai színpadán, hisz 1988-ban már műsorra tűzte a színház a musicalt. 

062_padlas_1_18_12_21.JPGKránicz Richárd és Dánielfy Zsolt az előadásban (fotók: Máthé András)

A fiatal rendező, Visky Andrej értékeink sebezhetőségéről beszélt a darab kapcsán: „Mintha a darab konfliktusa bennem is lejátszódna nap mint nap: a fantáziám, a feladataim, a szeretteim, a szerelmem bennem élnek és minden nap fenyegeti őket egy külvilági erő vagy rendszer. Mintha a padlás magának az embernek a metaforája lenne. « Egy hely ég és föld között» – fogalmaznak a szerzők. Ha úgy tetszik, ez a köztes hely éppen az emberi szív”.  

A Rádiós szerepét alakító Kránicz Richárd szabadidejében más műfajban, a Dream of Imsomnia nevű metálzenekarban mutatja meg énektudását, de amikor kiderült, hogy a Csokonai Színház műsorra tűzi A padlást, reménykedett, hogy szerepelhet majd a produkcióban.

Tipikusan olyan előadás, ami kell az ember lelkének, akár nézőként, akár színészként, nem véletlenül szerepel a plakáton, hogy 0-99 éves korig. A fordulatos történet, a zenék és felejthetetlen karakterek minden korosztálynak igazi szórakozást nyújtanak. Színészként igazi jutalomjáték. Rádival egyébként elég hamar megtaláltuk a közös hangot, és bár én nem vagyok kibernetikus, és nem feltétlenül ugyanazokat a nagy kérdéseket akarjuk megválaszolni az életben, mégis gyermeki naivsága, folytonos útkeresése a világban és nyughatatlansága nagyon közel áll hozzám" – ajánlja a darabot a színész.

119_padlas_1_18_12_21.JPGA padlás

Kránicz Richárd játszótársai többek között Edelényi Vivien, Oláh Zsuzsa, Jámbor József, Vranyecz Artúr és Újhelyi Kinga.

A padlás premierje december 21-én lesz a Víg kamaraszínházban.

(Forrás: Csokonai Színház)