Nagy Zsolt szereti a nézőket megosztó előadásokat, és a színházat baltának tartja, amivel megálljt parancsolhatunk az érzéketlenségünknek. A Deszkavízió interjúja.
Nagy Zsolt 2014-ben csatlakozott az akkor tízéves Örkény Színház társulatához, melynek azóta is tagja. Legújabb bemutatója egy kortárs magyar előadás az Örkény Stúdióban, A lélek legszebb éjszakája, melyet Jászberényi Sándor novelláiból készítettek.
Nagy Zsolt A lélek legszebb éjszakája előadásában (fotó: Horváth Judit)
„Azt szeretem, ha kimozdítjuk a nézőket a komfortzónából, ha nem tudnak hátradőlni, mert figyelniük, értelmezniük kell, mert nem kapják készen a gondolatokat. Ha beülsz erre az előadásra, elengedem a kezed és arra mész, amerre akarsz, ahhoz a gondolathoz kötődsz, amelyikhez szeretnél” – mondja az interjúban ez utóbbival kapcsoltban.
„Lesz egy történet, amit másfél órában elmesélünk, ezen belül szabadon mozoghatnak a nézők. Mint ahogy a való életben, tulajdonképpen nem is figyeljük meg, mennyi minden történik velünk egy nap, mennyi gondolatunk születik. Idegesít és szomorúvá tesz, hogy érzéketlenek az emberek, jobban, mint korábban bármikor, nem figyelünk se magunkra, se másokra. Már a saját érzéketlenségünket se vesszük észre, rutinszerű életet élünk, ebben a helyzetben kell nekünk baltával a kézben azt mondani, hogy emberek, stop! Mert ehhez tényleg balta kell. (…) Sokan azt hiszik, ha átpörgetik a Facebookot, akkor máris tájékozottak, de nem, és attól hogy elolvastál egy csomó hírt, nem leszel se értelmes, se művelt” – fűzi hozzá.
Úgy véli, a jó színházhoz a színész is aktívan hozzá kell járuljon: „Amikor egy ilyen anyaggal foglalkozol, menet közben kidob magából csomó más témát, és benned is olyan gondolatokat, asszociációkat indít el, amik érdekes lehetnek, amik ehhez az egészhez kapcsolódhatnak. Ezért is gondolom a színházat közös ügynek. Nincs olyan, hogy a nagy csodálatos rendező megcsinálja helyetted, természetesen fontos, hogy mit rak le, min fogunk dolgozni, de ezt a színészek aktivitása nélkül nem lehet csinálni”.
Nagy Zsolt és Ficza István az előadásban (fotó: Horváth Judit)
„Mindig is kevésbé foglalkoztatott az a színház, ahol a sötétben ücsörgő embereket ostoba masszának tekintik, akik éppen teljesítik a havi kulturprogramot. Az érdekel, hogy aktívan együtt legyünk. Tudom, hogy ott ülsz a nézőtéren, és tudom, mire gondolsz, vagy megpróbálom kitalálni. Számomra mindig könnyebb olyan térben játszani, ahol látom a nézőket” - vallja.
„Az a baj, hogy sokan azt oktatják, játssz úgy, mintha a nézők ott se lennének. De ott vannak. Tulajdonképpen nem is a partnerhez, hanem a partneren keresztül a nézőkhöz beszélsz. Ezt tudnod kell, és innentől kezdve fogsz összetettebben gondolkodni a színházról. Benne vagyunk egy térben, és a színésznek tudnia kell, hogy ő hol áll, tudnia kell magát szerkeszteni ebben a környezetben, eldugni, láthatóvá tenni, kiemelni gesztusokat, megszüntetni erővonalakat. Nem csak arról szól a színészet, hogy tudsz-e sírni vagy sem” – teszi hozzá.
„Nincs olyan, hogy valami mindenkinek egyformán tetszik, az hazugság. A szép, közép, a langymeleg fos, ami derékig ér, kicsit ugyan büdös, de nem fogsz benne fázni és túlélsz. A mainstream, ami nagyon sok embert felszippant, nem érdekel, ha ezt szeretném, akkor nem az Örkényben lennék. Az a jó, ha egy előadás megosztja az embereket, ha beszélgetnek róla, ha utána felmerülnek bennük kérdések” – fogalmazza meg saját színházi ars poétikáját.
Nagy Zsolt az Örkény Színház Apátlanok előadásában (fotó: Toldy Miklós)
„Egy gyengébb képességű embert nem lehet versenyhelyzetbe kényszeríteni. A gondolkodásmódon kellene változtatni. A kis közösségekben, a csapatmunkában hiszek, a társadalom ma már nem lehet piramis alakú. Azokat, akik a csúcson vannak, olyan magasságokból nem érdekli, és nem is érdekelheti, mi van velünk itt lent” – fejeződik be a beszélgetés.
Az eredeti interjú itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
„Mindenkiben benne van ez a kretén állat. Bennem biztosan”
Nagy Zsolt: „2017-ben aranyszarvast keresni? Ez nekem meredek”
Nagy Zsolt: „A meggondolatlanságot inkább tudatosság váltotta föl”
„Ott távozik a gyengeség, ahol fáj” – Nagy Zsolt válaszol