Hámori Ildikó: „Egy ponton túl, meg kell magad adnod Alföldi Robinak”

A színművésznő az Átrium Chicagójában dolgozott együtt Alföldivel, akinek sikerült őt meglepnie. A 168 Óra interjúja.

Hámori Ildikó 1983-tól a Nemzeti Színház tagja, majd miután a Hevesi Sándor utcai épület Pesti Magyar Színházként működött tovább, ő helyben maradt, és jelenleg is a Magyar Színház művésznője. Színházi szerepei mellett számos játék-, és tévéfilmben látható, illetve szinkronszínészként hallható is. Férje Szinetár Miklós rendező, közös gyermekük Szinetár Dóra színész-énekes.

chic_1.jpgHámori Ildikó a Chicagóban (fotó: Lakatos Péter)

Hámori Ildikó a magyar színházi szerepei mellett vendégként más színházakban is szerepel, így lett Konferanszié Alföldi Róbert átriumos rendezésében, a Chicagóban. Elsőre meglepte őt Alföldi felkérése, de örömmel mondott rá igent. „Robinak nagyon erős mondanivalója van a Chicagóval a hazai celebvilágról. Idehaza sokáig fogalmunk sem volt arról, hogy mi az a celeb. Sztárokat ismertünk, akik jogosan lettek azok, mert valamit letettek az asztalra. Ez a fajta teljesítmény nélküli kitűnés ismeretlen volt” – mesélt az interjúban az előadásról.

 Kifejezetten jól érzete magát a próbafolyamat alatt. „Sokféle munkamódszerrel dolgozó rendezővel találkoztam, de olyannal, aki ennyire pontosan elvárja, amit látni szeretne, még nem. Ez érdekes is volt és szórakoztatott is, és azt gondoltam majd „lefordítom” magamra, amit mutat nekem.  De ahhoz, hogy tudj menni az elképzeléseivel, egy ponton túl meg kell adnod magad. Meglepett, amikor a főpróbán megtapsolták az első monológomat, és ez minden előadáson megismétlődik. Szóval, Robinak igaza volt” – mondja.

Megint kezdjük azt érezni, amit a rendszerváltás előtt: az emberek azért járnak színházba, mert ott lehet politizálni, együtt lehet érteni valamit vagy nevetni a hallottakon. Csak éppen eltelt harmincvalahány év, és megint ugyanazon röhögünk. Okos emberek szokták mondani, hogy az ember sosem tanul, a történelem mindig ismétli önmagát. De amiben most élünk, az már egyáltalán nem vicces. Képtelenség, hogy nem lehet emberséges módon bánni a hajléktalanokkal, a mélyszegénységben élőkkel. Mert sajnos csak illúzió, hogy „ha valaki kedves hozzánk, és figyel ránk, az már a boldogság”” – fejeződik be a beszélgetés a darabbeli naiv, boldogságra vágyó Konferanszié egyik fontos mondatára utalva.

chic2_137_fit_800x10000_1.jpg

Az eredeti interjúból, amit Szentgyörgyi Rita készített, az is kiderül, mennyire otthonos Hámori Ildikó számára a musical műfaja, hogyan lett Alföldi rendezésének egyik kulcsfigurája a Konferanszié, aki az eredeti darabban alig-alig jelenik meg, és miért szeretheti a közönség ezt a figurát.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Alföldi Róbert egy sötétebb tónusú Chicagót rendez az Átriumban
Alföldi szerint itt van Csikágó - Kritikák a Chicagóról

süti beállítások módosítása