Elhunyt Kun Zsuzsa balettművész, balettmester

A Kossuth-díjas művésznőt 84 éves korában érte a halál.

Kun Zsuzsát a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik – olvasható a Magyar Táncművészeti Egyetem közleményében.

kun-zsuzsa2.jpg     Kun Zsuzsa

Kun Zsuzsa 1934. december 9-én született Budapesten. Az operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendéke volt 1943 és 1949 között, majd a dalszínház tagja lett. 1952 és 1977 között az operaház magántáncosa, később örökös tagja és mesterművésze volt.

Párhuzamosan 1972-től a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődje, az Állami Balett Intézet, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai tanára, balettmestere, később professor emeritája. 1972 és 1979 között az Állami Balett Intézet igazgatója volt. Kun Zsuzsát 2018 szeptemberében az egyetem szenátusa rector emerita címmel tüntette ki.

Kun Zsuzsa a repertoár összes főszerepét eltáncolta. Nagyszerű klasszikus balerina volt, aki drámai, lírai, sőt komikus szerepeiben egyaránt kimagasló alakításokat nyújtott, és külföldön is sok sikert aratott.

Művészi munkáját 1971-ben a kiváló művészi címmel tüntették ki. 2003-ban lett A Magyar Állami Operaház mesterművésze, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.

(Forrás: MTI)