Szilágyi Csenge vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Vígszínház társulata a színésznő A diktátor és a Liliom című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal. 

A csodálatos színésznő emlékére alapított díjat minden évben, születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta. 

diktator_ea_02_domolky_daniel.jpg       Szilágyi Csenge A diktátor előadásában (fotók: Dömölky Dániel)

A díjazottról:

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2013-ban Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, majd a Centrál Színház tagja lett. 2015-től a Vígszínház társulatához szerződött. 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki, 2017-ben pedig elnyerte a Varsányi Irén-emlékgyűrűt. 

A Ruttkai-emlékgyűrűről:

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Péter Kata, Wunderlich József, a tavalyi évadban ifj. Vidnyánszky Attila, idén pedig Szilágyi Csenge vehette át az elismerést. 

liliom_ea_01_domolky_daniel.jpgSzilágyi Csenge és Hajduk Károly a Liliom előadásában

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

(Forrás: Vígszínház)