Dog Story – Szirtes Tamás musicalt rendez a Játékszínben

A győri Vaskakas Bábszínház a „Báb. Több, mint hitted.” mottó jegyében egy különleges videót készített a Föld Napjára.
A budapesti Katona fiatal színművésze a nehézkesen induló pályájáról és a Maté Gáborral való színpadi szereplés különlegességéről is mesélt a Deszkavíziónak.
Októberben ünnepli 40 éves évfordulóját a Győri Nemzeti Színház, amely a jubileumi évadban ismert klasszikusokat tűz műsorra, és két ősbemutatóra készül.
40 produkció, közel 300 előadás és 40 ezer látogató – számokban így lehet összefoglalni azt az egy évet, amit ezen a hétvégén ünnepel a Hatszín Teátrum.
Miután a pécsi Zsolnay Színház indoklás nélkül lemondta az Igenis, miniszterelnök úr! vendégszereplését, Szigetváron két előadás is lesz belőle.
Kovalik Balázs, az Európa szerte elismert operarendező az elbutító kultúrpolitikáról és az egy igazságot erőltető önkéntes megváltókról is beszélt a HVG-nek.
A Magyar Színház Vilmányi Benett főszereplésével mutatta be Lőrinczy Attila Balta a fejbe című Shakespeare parafrázisát.
Legalábbis úgy tűnik az első tíz előadás alapján, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozó meghirdetett az idei kínálatból.
Hat nagyszínházi bemutató mellett öt kisszínházi, két gyermek- és egy osztálytermi előadással készül a kecskeméti Katona József Színház a következő évadra.
Alföldi Róbert véleménye szerint, amíg nincs egy olyan társadalmi közeg, amely kikényszerítene valódi magyarázatotokat, addig ezt meg lehet csinálni.
Az Orlai Produkció négy előadása szerepel a hagyományteremtő céllal megrendezetett programsorozaton április 23. és 28. között.
A Vígszínház fiatal színésze a farakást jelző díszletről zuhant le tegnap. Az előadást még végig tudta játszani, ám a következő előadás a sérülés miatt elmarad.
Előbbi A salemi boszorkányokat, utóbbi Egy bizonyítás körvonalai címmel egy pszicho thrillert állít színpadra a Weöres Sándor Színházban.
Az elmúlt év hat legjobbnak ítélt nem budapesti, szórakoztató, mégis magas művészi igénnyel színre vitt előadása lesz látható az idei Szemle versenyprogramjában.