„Bennem akkor is dolgozik az adott karakter, amikor már vége a próbának”

Fazakas Gézától, a kecskeméti Katona színművészétől azt is megtudhatjuk, hogy bárkiből lehet balfácán.

A kecskeméti Katona József Színház Szemenyei János és Fazakas Géza főszereplésével, Cseke Péter rendezésében mutatja be Francis Veber Balfácánt vacsorára! című komédiáját. Fazakas Géza a furcsa-különc vacsoravendéget alakítja.

24_hwp0185.jpgFazakas Géza az előadásban (fotók: Walter Péter)

Ritka alkalom, hogy könnyed vígjátékban lépsz a közönség elé. Belülről milyen ez a műfaj?

Fazakas Géza: Engem a vígjáték nem érdekel, és a műfajt sem tartom könnyednek. Egy komédia is éppen olyan színdarab, mint bármely más színmű. A szereplők számára pedig pont hogy ugyanolyan sorstragédia. A színész dolga, hogy megkeresse magában az általa alakított szereplővel azonos dolgait.

Mi a közös a kezdetben balfácánnak titulált Francois és közted?

Francois ugyanolyan ember, mint bárki más. Vannak rigolyái, amik eltérnek a megszokottól. Szenvedélyes gyűjtő, illetve gyufamaketteket készít. Utóbbi komoly tudást feltételez, hiszen akár képes egy komplett hidat megtervezni, megépíteni sok ezer gyufaszálból. A mi emberünk gyakorlatilag rabja ennek az ártatlan szenvedélynek, amiből gúnyt űz a vendéglátója, illetve annak barátai. Ők dúsgazdag emberek, akik a maguk szórakoztatására keresnek ilyen balekokat, akik órákon keresztül képesek beszélni a maguk dolgáról.

Elolvasva a darabot, rájöttem, hogy nekem is vannak ilyen hülyeségeim. Amikor elkezdtem méhészkedni, akkor csak erről tudtam beszélni. Amikor lovakat vettem, akkor három-négy évig nálam ez volt a slágertéma. Mondjuk, a méhészet még mindig toplistás. Idővel, persze rájöttem, hogy bármennyire érdekes (nekem), amit megtanultam, megtapasztaltam a méhekről, a méhészetről, a többi embert, akinek nem ez a hivatása, egy idő után pont nem érdekli.     

Ahogy a rendezőtől, Cseke Pétertől, úgy tőled is megkérdezem: miért szeretünk nevetni mások hibáin, tévedésein?  

Az ember gyarló, vélhetően ebből fakadóan tud kimondottan jókat derülni mások butaságain. Kétféle humor létezik. Az egyik a helyzetkomikum, a másik a jellemkomikum. Veber eme komédiája az utóbbira épül. Az egyik szereplőnek olyan a habitusa, ami nevetést vált ki a környezetében lévőkből.

33_fwp0043.jpgFazakas Géza és Szemenyei János

Az előadás elején egyértelműen rád van osztva a balfácán szerepe. Aztán fordul a kocka…

Valóban, Veber színdarabjából az is kiderül, hogy bárki lehet balfácán. A szerző kiválóan ismeri az emberi lelket, továbbá felismeri és láttatja azt, hogy a (látszólag) teljesen rendben lévő emberek nagyot tudnak borulni, ha valami megbomlik a tökéletesnek vélt életükben. Ha megreped alattuk az illúzióikból táplált hajszálvékony jég, az lerombolhatja egész addigi rendszerüket. A stabil egzisztencia, a jól fizető karrier csöppet sem garancia arra, hogy amikor valamiben elbukik az egyén, akkor ne válhatna maga is kinevetett balfácánná.

Fazakas Géza utánozhatatlan sajátja, hogy amikor megjelensz a színpadon, a tartásod, a mimikád, a gesztusaid – akár szavak nélkül is – elárulják, hogy szereped szerint ki vagy, milyen kontextusban működsz az adott történetben. Honnan ered ez a tudatosság?         

Nem tudom, hiszen nem látom magamat. Talán abból fakad, hogy én „hazaviszem” a színházat, bennem akkor is dolgozik az adott karakter, amikor már vége a próbának, az előadásnak. Amikor a próbafolyamat elején elkezdek megformálni egy karaktert, akkor nagyon erős elképzelésem van arról, hogy ki ő, miért olyan, amilyen, honnan hova jut el az előadás során. Jó esetben ez egybeesik a rendező elképzelésével. Rosszabb esetben sokat őrlődöm azon, hogy vajon én járok tévúton? Ami rajtam látszik a színpadon, az az lehet, amit erősen érzek belülről, amit gondolok magamban az adott színdarabról, az általam megformált szereplőről. És igen, egyetértek azzal, hogy ezt nem lehet tanulni, sem tanítani.

Sepsziszentgyörgyön születtél, Marosvásárhelyen jártál színművészeti egyetemre. Játszottál Temesváron, Szegeden, immár a 17. évadodat töltöd Kecskeméten. Itt vagy otthon?

Igen, mindenképpen. Bár nem gondoltam, hogy Kecskeméten találok otthonra, amikor a városba, a színházhoz kerültem. Sepsiszentgyörgy a szülőotthonom, ahova szívesen megyek haza. És még egy helyre, Tófaluba, ami egy Eger közeli kistelepülés. Van ott egy kis parasztházunk. Az volt az első olyan kötődés, amikor rádöbbentem, hogy valami az enyém, a családomé, a gyerekemé. Tófalun volt az első igazi családi fészkünk, az utóbbi időben csak ritkán látogatjuk, főleg nyaranta.

dsc_9603.jpgSzemenyei János, Fazakas Géza és Ferencz Bálint

Három éve mentorálsz színjátszó csoportokat, a pajtaszínház mozgalom keretében.

Minden évben másokkal dolgoztam együtt. Legelőszőr Ágasegyházán, egy olyan csoporttal, amelyet kizárólag szépkorú hölgyek alkottak. Fenomenális volt az a lendület és energia, amit belevittek ebbe a dologba. Csak ámultam, hogy hetven, nyolcvan éves emberek mire képesek, és mekkora akaraterővel bírnak. Nem tudtam olyat kérni, amit ne tettek volna meg. Csodáltam őket.

Tavaly Városföldön segítettem a helyi színjátszókat. Örkény egyperceseiből vittek színre hat jelenetet. Ott is volt egy hölgy, aki remekelt a színpadon, a legnagyobb tapasztalattal bíró színésznők is megirigyelhették volna. Amikor előadta a szövegét, csak azt tudtam mondani, hogy ehhez semmit nem tudok hozzátenni. Maximálisan meggyőzött.

Idén a fülöpjakabi színjátszókat segítem, egy jóval fiatalabb korösszetételű csapatot. A Csalóka Péter című mesejátékot vitték színre, amit karácsonykor elő is adták a helyi közönségüknek. Január végén, a budapesti Nemzeti Színházban is bemutatkoznak. Mentorként az a feladatom, hogy odafigyeléssel, toleranciával készítsem fel a színjátszókat arra, hogy a legjobb formájukat hozzák ki magukból a színpadon, és át tudják adni a közönségnek mindazt a szeretetet, ami bennük él a színház, a színjátszás iránt.

(Forrás: Kecskeméti Katona József Színház)

Kapcsolódó cikkek

Évadot hirdettek Kecskeméten