Zsedényi Balázs: „A rombolás nem lehet cél”

Az Átrium produkciós menedzsere szerint most a történelmi kőszínházakon és a politikai döntéshozókon múlik a teljes színházi szakma jövője.   

A magánszínházak közül az Átrium lehet a TAO megszüntetés egyik komoly vesztese. Az egyébként is forgótőke híján lévő színház Mecénás Program keretében kéri nézői támogatását a – remélhetőleg átmeneti – nehéz időszak túléléséhez. Az intézmény vezetői szerint több, jól használható javaslat is készült a kulturális tárca számára, ám az kérdés, hogy ezekből melyek kerülnek be a jövőbeni tervekbe. Ők mindenesetre igyekeznek majd alkalmazkodni az újonnan kialakuló helyzethez.

krakken_127.jpgUgrai István, az Átrium intendánsa és Zsedényi Balázs egy olvasópróbán (fotó: Mészáros Csaba)

Volt-e bármilyen előjele a TAO megszüntetéséről szóló döntésnek?

Igen, rebesgették ezt már korábban is. Volt is egy találkozónk Fekete Péterrel (kulturális államtitkár – a szerk.), amelyet magánszínházak képviselőiként többen kértünk még a nyár legvégén. Szerettük volna megtudni, hogy van-e alapja a TAO esetleges megszüntetéséről szóló pletykáknak, és ha igen, akkor mik a tervek. Azt mindenki pontosan tudta, hogy a rendszert meg kell reformálni, mert ugyan nagyon kevesen éltek vissza ezzel, de voltak ilyen esetek. A többség viszont tisztességesen használta ezt a lehetőséget. A nem tisztességesek arányát 10%-ra tenném a tisztességes 90%-al szemben. Ennek a kilencven százaléknak fáj jobban a megszüntetés. Természetesen a visszaélő 10% nem az összes kulturális TAO 10%-át vitte el, hanem sokkal-sokkal többet.

Tulajdonképpen a tíz százalék renitens miatt büntetik a tisztességes többséget?

Az biztos, hogy a tisztességesen működő színházak a kárvallottjai a mostani bizonytalan helyzetnek, amit tovább súlyosbít, hogy az üzletmenet szempontjából visszamenőleges hatályú döntésről van szó.

Ez csak nagyon kivételes esetekben megengedett.

2019. január elsejétől hatályos a törvény módosítása, de valójában a 2018-as teljesítménnyel jogosultságot szerzett összeg befogadásnak a lehetősége veszett el, azaz működésileg elvonásra kerül, és ezt mi idén novemberben tudtuk meg. Tehát ez azt jelenti, hogy tíz és fél hónapot úgy dolgozott a teljes magyar színházi szakma, hogy a jegybevételének 80%-a meg fog érkezni február és július között, és így vállalta az összes kötelezettségét. Az állami és az önkormányzati színházak fenntartói egyfajta kötelezettséggel rendelkeznek az ilyen lyukak betömésére, a működőképesség fenntartására, a piacról élő magánszínházaknál ilyen fenntartó nincs.

1000_3e3a5747.jpgZsedényi Balázs az Átrium évadnyitóján (fotó: Lakatos Péter)

Ti is ugyanígy terveztetek.

Mi egy ötéves üzleti tervet építettünk fel a kiszámíthatónak gondolt jogi környezetre. Szabó György a Trafó részéről fogalmazta meg nagyon találóan, hogy ez az elmúlt tíz év remek példa volt arra, hogy ennyi idő alatt milyen fejlődés érhető el, ha kiszámítható jogi környezetben tud dolgozni egy szakma. Hatalmas lökést tud adni bárminek, nem csak a színháznak. Az, hogy a játékszabályok nem változnak és tisztességesen lehet versenyezni, csodákat tud tenni. Főleg a budapesti színházi élet fejlődésén mutatkozik ez meg a legszembetűnőbben.

Valóban nagyon gazdag a színházi kínálat.

Nagyon erős produkciók vannak, gyakorlatilag az állami struktúrával párhuzamosan ki tudott épülni egy professzionális, nagyon magas színvonalú, olcsóbb színházi szervezet, ami hatékonyabban költi el a közpénzt, mint az állami intézmény. Ez, azt gondolom, nem ab ovo elvetendő dolog. Kevés demoralizálóbb dolog történhetett volna annál, mint hogy ezt a kiszámítható jogi környezetet nem csak hogy kivették a rendszer alól, hanem visszamenőleg módosították.

Milyen speciális szempontokat kell figyelembe venni a döntéssel kapcsolatban egy magánszínháznál?

Amikor azt mondom, hogy olcsóbban működött, akkor nagyságrendekre kell gondolni. Nálunk az Átriumban a teljes bruttó árbevétel 60%-át a jegybevétel adta, 40%-át pedig a TAO. Van olyan budapesti kőszínház, ahol az összbevétel kevesebb mint 20%-át adja a jegybevétel , és ez azt jelenti, hogy egy magánszínháznak akár háromszor is jobban kellett gazdálkodnia, mint egy állami kőszínháznak. De nem nagyon van olyan kőszínház, amelynél ne kellene kétszer hatékonyabban dolgoznia egy magánszínháznak. Pedig hasonló a profil és a működési struktúra is. Ez egy olyan aspektus, amit senki nem vet fel, pedig nagyon fontos szempont. De amikor arról beszélünk, hogy hatékonyan a közpénzt az költse el, aki erre hivatott, akkor érdemes lenne megnézni, hogy a magánszínházak hogyan költötték el ezt a közpénzt. Mi új belépőként tudott hátránnyal indulva versenyeztünk, és ez hatékonyságot követelt. Most félő, hogy egy újabb súlymellényt kaptunk az úszáshoz, ami már lehúz.

Lehetett hallani egy közös javaslatról, amit az érintett előadó-művészeti szervezetek fogalmaztak meg a döntéshozók felé. Mit lehet erről tudni?

Nem tudom, hogy mi történt a javaslatokkal, de az biztos, hogy voltak ilyenek. Amit ezekből én láttam vagy hallottam, az mind valamilyen típusú normativitással számolt, épp az előbb említett kiszámíthatóság miatt, mert ennek nagyon erős ösztönző hatása van. Az biztos, hogy különböző fékeket be kell építeni a rendszerbe, hiszen az a bizonyos 10% azért tudott visszaélni a helyzettel, mert nem léteztek ilyenek. A javaslatokban viszont voltak ilyen fékek, például az, hogy az előadóhely székeinek számához lehetne kapcsolni valami fajta féket, ami egy objektív plafon. De volt olyan javaslat is, hogy maradna a nettó jegybevételhez kapcsolódó támogatás, és ennek lenne egy, a korábbinál alacsonyabb plafonja, miközben a kedvezményezettek körét objektív szempontok szerint szűkítenék.

atrium_chicago_szilveszter_00014.JPGSzilveszter este az Átriumban (fotó: Zafir Dániel)

Mik azok a tényezők, amelyek konkrétan mérhetők és így a normativitás szempontjából figyelembe vehetőek lennének?

Ilyen a jegybevétel, a székszám és a jegyár, ezekhez lehetne fékeket beállítani. Egyébként a kialakult visszaélési problémák szerintem akkor is megelőzhetőek lettek volna, ha a NAV olyan intenzitással lépett volna fel a visszaélési esetekben, mint ahogyan időnként a hírekben halljuk, hogy milyen intenzitással szokott fellépni bizonyos ügyeknél.

Mit gondolsz Alföldi Róbert nyilatkozatáról, melyben azt mondja, hogy a színházi szakma hallgat ebben az ügyben? Valóban nincs belső egyeztetés, együtt gondolkodás?

A szolidaritás akkor működik egy ilyen helyzetben, ha valamennyire a nyilvános térben történik. Meg lehet számolni, hány ilyen típusú nyilatkozat történt a nagy kőszínházak szempontjából. Robi nem vádat fogalmazott meg, hanem éleslátással elemzi a helyzetet. Igaza van abban, amit mond.

Egy hónapig nagy volt a pezsgés színházi berkekben, és sokan megnyilatkoztak, többféle hangot lehetett hallani. De legalább történt valami. Például a Radnóti Színház gazdasági igazgatója nagyon konstruktívan vett részt az egyeztető folyamatban. De ez csak nagyon halványan pislákoló láng, és nem lehetett komoly erőt felmutatni. Szolidaritás nincs, mert mindenki a saját asztalát védi, mert tudja, hogy a saját fenntartója nem fogja abba a helyzetbe hozni, hogy ne tudja fizetni a számláit. A mi számlánkat viszont nem fogja kifizetni senki.

Körülbelül mekkora összegtől esik el az Átrium a TAO megszüntetésével?

Idén a mi produkcióink után 220 millió Ft lett volna 2019-re a befogadható TAO-nk. Pintér Béla és az Operettszínház a saját produkcióival lép fel nálunk, ott ők a TAO-jogosultak. Persze ezek a számok viszonyítási pont nélkül nehezen értelmezhetőek, és elsőre nagy összegnek tűnik, de ha megnézzük, hogy például a budapesti Katonának mennyi a direkt működési támogatása, akkor azt látjuk, hogy ki se nyitja az épületet és kap ennyit. Ezzel nincs semmi baj, csak a viszonyítási pont itt kezdődik, mert erre az összegre jön rá aztán a TAO-ja meg a jegybevétele. Itt tehát nagyságrendekről érdemes vitatkozni. A TAO arra is adott lehetőséget a számunkra, hogy olyan előadásokat valósítsunk meg, amelyekben 12-16 ember szerepel, amelyekben nagy szcenikát használunk, és ezt jegybevétel alapon tudtuk megcsinálni.

atrium_20171231_017.jpgAz Őrült Nők Ketrece előadás az Átriumban (fotó: Mészáros Csaba)

TAO nélkül ez hogyan fog változni?

Két-háromszereplős előadásokat lehet majd csinálni, de nagyon furcsán néz ki egy színház repertoárja, ha csak pár fős darabok szerepelnek rajta. Én azt hiszem, az is a fontos, hogy miről akar beszélni egy színház, és nem csak az, hogy milyen kiállítású darabok állnak rendelkezésre.

Pályázatok igénybevételére van lehetőségetek?

Nekünk az elmúlt hat évben soha nem kellett ilyennel foglalkoznunk. Kiszámítható volt a helyzet, mert minden előadáshoz készítettünk egy üzleti tervet. Volt a terv, a jegybevétel, a TAO, és a költségvetés illetve az üzleti terv alapján vagy megtérült egy előadás vagy nem. Hitelt vettünk fel, amit ha nézték az előadást, akkor vissza tudtuk fizetni, ha nem, akkor nem. Ez ilyen egyszerű, így működik a versenyszféra. Ha nem tudtuk visszafizetni a hitelt, akkor nyögtük, és a sikeres előadások bevételeiből teljesítettünk. És ez egy nagyon fontos pont, mert sokan nem veszik figyelembe, hogy a bukást nekünk ugyanúgy finanszírozni kellett. Nem úgy, mint a kőszínháznak, ott ezt nem kell megtenni. Voltak bizony bukásaink, és vannak olyan előadások, amik nem teljesítenek úgy, mint ahogy számítottunk rá. De ez természetes, ez egy nyugaton is bevált, működő szisztéma.

Az NKA pályázatok sem segítenének?

A produkciós pályázatok nem erre vannak kitalálva. Összegük olyan alacsony, hogy maximum arra elég, hogy valaki egy nagyon kis helyen egy nagyon kis valamit bemutasson. Nevetséges összegek, ezekből nem lehet repertoárszerű előadó-művészeti tevékenységet folytatni.

Legutóbbi bemutatótok, a 12 dühös ember sikernek ígérkezik.

Ha nem számolhattunk volna a TAO-val, akkor nem tudott volna színpadra kerülni egy ilyen darab, és a produkcióink nagy része sem jöhetett volna létre e nélkül. Ezt a darabot négy éve akartuk először megcsinálni, nyolc hónap volt az előkészítése.  Az olvasópróba második napján jött az Országgyűlés határozata. Döntenünk kellett, hogy menjünk-e tovább előre vagy lefújjuk, de úgy döntöttünk, hogy előre menekülünk. Abban biztosak vagyunk, hogy a kormányzat nem fog bezárt színháznak pénzt osztani. Potensen akarunk ott lenni abban a jövőbeni sorban, amelyben azok az intézmények lesznek, akik kapnak támogatást. Mert hisszük, hogy az Átriumban folyó munka legalább annyira érdemes az állami támogatásra, mint a hasonló profilú állami színházak.

12de_043.jpgSzatory Dávid és Mucsi Zoltán a 12 dühös ember előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Szerinted hogyan kellett volna módosítani a TAO-törvényt ahhoz, hogy ne lehessen kiskapukat találni benne?

Az nyilván nem működhet, hogy ha valakinek van egy társulata és lejelent mondjuk 1200 előadást, akkor az ne legyen megfogható. Azt el tudom fogadni, hogy a TAO törvény szövegezése szerint nem lett volna megfogható, de abban már nem vagyok biztos, hogy az adótörvény vagy egyéb törvények szerint sem. Egy egyszerű példa, hogy például a koprodukció fogalma nem lett meghatározva a törvényben. Ezzel és a külföldi előadásokkal nagy mértékben vissza lehetett élni. Ha erre valódi igény mutatkozott volna, akkor az elmúlt öt-hat évben neki lehetett volna rugaszkodni annak, hogy egy megfelelőbb szabályozás szülessen. A TAO nem volt fekélye a magyar színházi életnek, mint ahogy sokan azt állítják, csak jól kellett volna tudni használni. Az nem konstruktív szerintem, hogy azért, mert egy dolognak vannak hátulütői, inkább megszüntetjük, mintsem javítunk rajta.

Mi lehet a célja a TAO megszüntetésének? 

Nem tudjuk a választ erre a kérdésre, de a rombolás nem lehet cél. Az nem lehet cél, hogy százezer ember ide az Átriumba ne jöhessen be. A magánszínházak körülbelül egymillió nézőt szolgálnak ki évente. Nem lehet cél, hogy elvegyék tőlük a szórakozásnak ezt a fajta lehetőségét. De hogy mi a motivációja annak, hogy megszűnik egy rendszer és egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi lesz helyette, azt nem tudom. Az is lehetséges, hogy egyszerűen arról van szó, hogy aki ezt csinálta, az nem volt tudatában annak, hogy mit tesz. El tudom hinni, hogy ez a döntés nem lett átgondolva és kevés volt az idő arra, hogy felállítsanak egy új rendszert helyette. Ettől még ez barbárság, de ezen a ponton még helyrehozható. De már nem sokáig.

imgl7620_1000.jpgBercsényi Péter mint Mary Sunshine az Átrium pénztárában (fotó: Lakatos Péter)

A kormány legújabb döntése szerint a kieső TAO pénzek pótlására 37,4 milliárd forint többlettámogatást kapnak az előadóművészeti szervezetek, ám ez vélhetően nem oldja meg a magánszínházak helyzetét.

Ez egy olyan összeg, amiből  a tisztességesen működő színházaknak és társulatoknak az utolsó fillérig oda lehetne adni a 2018-ban tisztességesen összeszedett TAO-jogosultságuknak megfelelő mértékű támogatást, és még bőven maradna plusz forrás is. De a sajtóban megjelent tudósítás egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a független szféra sorsa továbbra is rendezetlen, csak az állami tulajdonú színházak nyugodhatnak meg. Bár hivatalosan ők sem tudják mennyit, mikor és hogyan kapnak. Ez csak egy szám, még nem rendszer. A probléma nem oldódott meg.

Tudnak-e tenni valamit az érdekképviseleti szervezetek?

Elindult egy párbeszéd a különböző érdekképviseleti fórumokkal, hogyan lehetne megreformálni a rendszert, de végül megszüntették. Sok ember sok hónapos munkája volt abban, hogy komolyan vette azt az állítást, hogy reformálni kell, nem megszüntetni. Aztán pedig mindenki tanácstalanul állt a döntés előtt, hogy nem erről beszéltünk. De ezeket a beszélgetéseket nem most, hanem 2016-ban kellett volna lefolytatni, hogy elég idő álljon rendelkezésre egy új dologra való átálláshoz. Ha most beszéltünk róla, akkor 2020-ban kellene a változásokat bevezetni.  

Milyen időtávban tudtok most gondolkodni, meddig biztosított TAO nélkül a működés?

chicago_olvaso_160.jpgMi két dolgot tudunk most csinálni, költséget csökkenteni vagy bevételt növelni. Tömeges igény mutatkozik az előadásainkra, és ezt az erősségünket szeretnénk kihasználni ebben az átmeneti időben, mert nagyon reméljük, hogy tényleg csak egy átmeneti időről van szó. Azt fontos látni, hogy az Átrium egy intézmény, egy üzem, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra átállítani egy másik üzemre. Hat-hét év kőkemény munka van ennek a felépítésében. Nem úgy működik, hogy egyszer csak azt mondjuk, hogy azt a díszletet, aminek a felépítéséhez tíz ember kell, azt mostantól majd három építi. Most kevesebb pénztáros van már és valamennyivel kevesebb díszítőnk. De ezek folyamatok, ha egyik pillanatról a másikra elküldenénk a csapat 30 %-át, akkor összedőlne a ház, és nem lenne előadás. Jelenleg felfüggesztettük a hitelezőnk és a koproducerek fennálló esedékes tartozásink kifizetését, de ez így nem fenntartható, hiszen a TAO kiesésével a saját produkcióink mindegyike veszteséget termel, pontosabban a létrehozás költségeit – amit külső források finanszírozzak – nem termeli vissza.

Mecénás Programot indítottatok, kérve a nézők támogatását.

Igen, ezzel szeretnénk ezt az átmeneti időszakot valamilyen módon túlélni. Van is már rá jelentkezőnk, igaz még nem olyan mennyiségben, amivel hosszú távon kiszámíthatóan tudnánk működni, de ha ilyen ütemben épül a bázis, akkor van esély rá, hogy sikerüljön ezt felépíteni. Ha ez összejön, akkor is tisztában kell lennünk azzal, hogy csak ideiglenesen működhet.  A PR-ja még nem indult el erősen, én az előadások előtt el szoktam mondani a közönségnek, hogy így tudnak segíteni, és ezért mi mit ajánlunk. 330 ember hallgatja meg ezt minden előadás előtt. Ezzel próbálunk előremenekülni. Mi közvetlen veszélyben vagyunk a többi magánszínházhoz képest, mert nálunk hiányzik az a 6-12 hónapnyi időre elegendő forgótőke, amivel ők rendelkeznek.

2017 nyarán vettük át a színház üzemeltetését, és négyhónapnyi TAO-nk keletkezett. Ez praktikusan azt jelenti, hogy 2018-ban 4 hónapnyi működésre volt pénzünk. De egy év 12 hónapból áll, 8 hónapot ezért hitelből kellett finanszírozni. Egy két-hároméves ciklusban ez kiegyenlíti egymást, és a következő TAO-ig kihúzta volna a színház.  Jelen pillanatban hiteleink vannak, forgótőkénk viszont nincs. Ezért mivel nincs mozgásterünk, úgy döntöttünk, hogy cégekhez és magánszemélyekhez fordulunk a Mecénás Programmal, amelyben olyan előnyöket biztosítunk a számukra, amelyeket máshogy nem kapnának meg. A legfontosabb ezek közül a jegyekre vonatkozó elővásárlási jog, de sok egyéb dolgot is biztosítunk. Aki pedig nem tud rendszeresen nagyobb összeget adni, azok számára van lehetőség, hogy sorsjegyet adományozzanak nekünk. A nyeremény az Átrium költségvetésébe folyik be. Szerencsére nagy erők és energiák vannak a színház körül, igyekszünk ezeket kiaknázni.

Az Átriumnak nincsen állandó társulata. Hogyan működhet így ez a bizonyos „üzem”?

Az elmúlt hat évben nagyon erős alkotóközösség alakult ki. Azok közül az előadások közül, amik itt létrejöttek, egyik sem jöhetett volna létre máshol. Erőteljes társulati munka jellemzi mindegyiket, noha nem úgy, mint ahogyan a klasszikus társulatok működnek, hiszen mi projektekre állunk össze az Átrium ernyője alatt. Azonban az így bemutatott előadások semmivel sem gyengébb színvonalúak a társulatinál. Sokszor dolgozunk ugyanazokkal az emberekkel, akikre kvázi-társulati tagként tekintünk azzal együtt, hogy alkalmi gázsit kapnak és nem havi fizetést. A magánszínházaknál ez egy nagyon dinamikus és flexibilis társulati létezés, szemben a kőszínházakra jellemző klasszikus, az ’50-es évektől meglévő struktúrával.

1000_3e3a5708.jpgFotó: Lakatos Péter

Milyen most a hangulat a TAO döntés kapcsán?

Az elején nagyon rossz volt. Az alkotásnak nagyon jót tesz a rossz helyzet és a kiszámítható helyzet is, de a bizonytalanság megbénítja. A kreativitás ugyanis nem tud bizonytalan helyzetben működni. Nem tudunk tervezni, és részben vagy egészben kétszáz egzisztencia függ csak az Átriumtól. Ezt a helyzetet nekünk, színházvezetőknek kellene megoldani, de csekély a szolidaritás. Nem hallottam hangos kiabálást azzal kapcsolatosan, hogy milyen szörnyű dolog a TAO megszüntetése. Magunkra vagyunk hagyva, márpedig tíz kör hátrányból már nem lehet indulni, és mi eddig is mindig két-három körös hendikeppel vágtunk neki a nézőkért folyó versenynek.

Te mit javasolnál a döntéshozóknak, milyen legyen az újonnan felálló rendszer?

Én normatív jegyár-támogatási rendszert preferálnék, mert ennek látom az objektív előnyeit. Valamilyen mérőszám alapján, fékekkel, oda lehetne adni teljesítmény alapon a pénzt azoknak, akik jól dolgoznak, és differenciálni abban, hogyan lehet kis társulatokat megőrizni ebben a rendszerben. Oda kell rájuk figyelni, észre kell venni őket, mert vannak és működnek. De mindehhez az is kell, hogy a kulturális kormányzat elmondja, mit akar, de erre vonatkozó információ még nem hangzott el. Okos dolgok lettek lerakva a tárca asztalára, de megszűnt a TAO és nincs helyette más rendszer. A történelmi kőszínházakon és a politikai döntéshozókon múlik, hogy mi lesz most.

Mi a személyes terved arra az esetre, ha nem tudna egy jól működő támogatási rendszer felállni, és esetleg nem tudtok tovább működni?

Ha a Mecénás Programban elég ember mondja azt, hogy ad nekünk időt arra, hogy túléljünk, akkor az új helyzetre fogunk reagálni. Mi színházat tudunk csinálni, és úgy tűnik, hogy jól. Ha megváltoznak a feltételek, akkor megpróbálunk azokhoz alkalmazkodni. De amíg nincs játéktér, nincsenek meg a szabályok, kivárunk, amíg csak lehet. Van olyan bemutatónk, amiről tudjuk, hogy nem tudunk annyi előadást meghirdetni, hogy ne tudnánk látatlanban is eladni.

De azt is látni kell, hogy ha nem lesz bármilyen típusú normatív jegyár-támogatás, akkor ez maximum a felszínen maradáshoz elég. Akkor legfeljebb azt lehet megtenni, hogy nagyon olcsón hozunk létre előadásokat, és reménykedünk, hogy azok nagyon ütősre sikerülnek. Meglehet, hogy ilyenekből egy-kettő jól sül el, de azt már nem lehet tudni, hogy lehet-e belőlük repertoárt építeni. Egy-két ilyen dafke előadás működhet, de mi nem kontra szeretnénk előadást csinálni, hanem pro.

Rácz Anna

Kapcsolódó cikkek

Kaparunk a színházért!
A tao megszüntetése miatt az Átrium is lépni kényszerül
Tao nélkül nem megy
Mindenki nyugodjon meg! Meglesz a kieső TAO bevétel
Gyulai Júlia: „Ha egy jobb rendszer áll fel, megbocsátok és elfogadom”