Elvesztett reményeink – Kritikák a Katona Jeanne d’Arc előadásáról

Mit mondhat nekünk és rólunk ez a majdnem 600 éves történet? Nem sok jót.  

Jeanne d’Arc vagy Szent Johanna története jól ismert a történelemkönyvekből: egy parasztlány a XV. században francia népe élére állva meggyőzte őket, hogy képesek legyőzni az angolokat. A háttéralkuk után azonban magára maradt, végül az egyházi törvényszék eretnekség vádjával máglyahalálra ítélte. A történet számos művészeti, közte irodalmi alkotást inspirált. Garai Judit szövegkönyve felhasználta Shaw, Anouilh és Schiller drámáját is, de a Jeanne d’Arc-per anyagából is merített. Turbuly Lilla  Kútszéli Stíluson és Horváth Csaba  Art7-en megjelent kritikáját szemléztük.

arc_2.jpg        Mészáros Blanka és Kocsis Gergely az előadásban (fotók: Dömölky Dániel)

Turbuly Lilla írásának első bekezdésében világossá teszi véleményét Hegymegi Máté rendezéséről: „A Bádogdob után másodszor kapott lehetőséget Hegymegi Máté a Katona Kamrájában, és másodszor is egy remek előadás született. A mozgásnak ezúttal kevesebb, a látványnak és a térrel való játéknak annál nagyobb szerepet juttatott”.   

Mennyiben szólhat ez a történet itt és most nekünk? „Egy Istenben és a saját kiválasztottságában kétségek nélkül hívő ember, akit, ha feltűnne a Kossuth téri tüntető tömegben, talán őrültnek gondolnánk, talán egy ideig követnénk, de aztán nagy valószínűséggel magára hagynánk. Az alkotók az alcímen kívül (a jelenidő vitrinében – a szerk.) semmilyen közvetlen utalást nem tesznek a jelenre, mégis végig érezhető, hogy nagyon is innen nézik Jeanne d’Arc alakját. Hogy az érdekli őket, miért nem vagyunk képesek annyira hinni valamiben, hogy áldozatot is hozzunk érte. És miért hagyjuk magára, aki képes erre” – fogalmaz ezzel kapcsolatban a kritika szerzője.

arc_domolky_daniel.jpgA darab nagy kihívás a címszereplő számára. „Mészáros Blanka komoly lehetőséghez jutott ezzel a szereppel, és csodálatosan él vele. Alapból is van valami sugárzó tisztaság és keménység a személyiségében, és erre az alapra ráépítette a maga Jeanne d’Arcját, egy széndarab és egy fekete ékkő különleges ötvözetét. Érdes és simára csiszolt, ironikus és halálosan komoly, ijedt gyereklány és semmitől sem félő amazon. Sok arcát láthatjuk, miközben végig önazonos marad” – írja Turbuly Lilla.

                    (Mészáros Blanka és Rába Roland)

A rendezés nagy erénye, hogy elítélői nem válogatott gazemberek, hanem egyszerűen csak gyarló emberek. Nem rosszabbak és nem jobbak, mint akiket magunk körül látunk, mint amilyenek vagyunk” – vallja. „És ott van a harcostárs és barát (Mészáros Béla), aki egy idő után már nem tud Jeanne d’Arckal menni. Ez juttatja el a lányt a teljes magányig, hogy kicsit mi is magányosabban menjünk ki erről az előadásról, mint ahogy 110 perccel korábban bementünk” – zárul az írás.

Horváth Csaba nem a hitért hozott áldozatra való képtelenségünk, hanem a remény határa felől olvassa a darabot: „Csodákat művel, mert megmutatja az embereknek, hogy többre képesek, mint hiszik. Hogy azok lehetnek, akik nem mernek lenni. (…) Hite van egy olyan világban, ahol a körülmények alakítják a véleményeket, ráadásul a hit nem teológia, hanem világlátás kérdése: az a gondolat, hogy részei vagyunk a reménylett dolgok valóságának és beteljesülhetnek a reményeink. (…) Hegymegi Máté rendezésének az a fő kérdése, hogy mikor és hogyan kell határt szabni a reményeinknek”.

A kritika szerzőjét kevésbé győzte meg Mészáros Blanka alakítása: „Ami a darabban előny, az az előadásban hátránnyá válik. Jeanne d’Arc naivitása Mészáros Blanka alakításában többször is súlytalanná válik. Nem lehet érteni, hogy ez az átlagos lány hogyan képes elhitetni az emberekkel, hogy ők maguk tehetnek csodákat. A keresetlen nyitómonológ nem igazán őszinte, igaz, a párbeszédek hitelessé válnak. Ám így sem lesz érthető az a lányból áradó erő, ami miatt például Cochon püspök (Kocsis Gergely) végül visszakozna a halálos ítélettől”.

A Jeanne d’Arc-ot a Kamrában érdemes megnézni. Bár van, hogy megbosszulja magát a túl direkt áthallás, nem értem például az analfabéta lány által falra írt grafitit, jó a darabválasztás, jók a színészek, lenyűgöző a színpadkép, erős és világos a rendezői koncepció. A félelem, hogy ezen a világon csak a csoda segíthet, és a belátás, hogy ebben a világban nincsenek csodák. Csehov alakjai abban bíztak, hogy kétszáz év múlva boldogok lehetnek, Anouilh hőse ötszáz évnyi spéttel szentté lett. Egy Isten nélküli világban mindenki lekési a saját életét, és ezen a csoda sem segíthet” – összegez írása végén.

További kritikák az előadásról

Dionüszosz Magazin - Szekeres Szabolcs: Történelem a kifutón

Vitathatatlan, hogy a Katona József Színház vezetősége Mészáros Blanka személyében megtalálta a lendületes és kellően érzékeny színésznőt a címszerepre. Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló  Csatádi Gábor: Karddal vagy zászlóval?

Hegymegi Máté Jeanne d’Arc-ot rendezte meg a Garai Judit által írt történet alapján a Kamrában a jelenidő vitrinében, elegáns, távolságtartó hévvel, a történelem „parodisztikusságával” határozott bátorsággal bánva, tudva, hogy a múlt-jelen-jövendő mindig az itt mostjában válik élővé – a kérdés csak az: tud-e valóban élővé lenni? Olvasson tovább >>>