Abigail bulija a Figurában

Mike Leigh Abigail bulija című darabját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, Barabás Árpád rendezésében mutatják be.

A Figura Stúdió Színház, a Csíki Játékszín és a Tomcsa Sándor Színház koprodukciója január 11-én, este 7 órától látható első alkalommal. A bemutatót követően az előadás január 12-én és 19-én ugyancsak a Figurában lesz látható.

abi.jpgAbigail bulija (forrás: Figura Stúdió Színház)

Az előadás szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben meg a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. Erre tesznek kísérletet, de valami mindig elrontja a hangulatot.

Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el; és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket.

Az előadás szereplői: Bartha Boróka, Kozma Attila, Szilágyi Míra, Vass Csaba és Máthé Annamária.

(Forrás: Figura Stúdió Színház)