Hegymegi Máté: „Ami történik körülöttünk, az itt van ebben a sztoriban”

A fiatal rendező Jeanne d’Arc történetét állította színpadra a budapesti Katonában. A Pótszékfoglaló kérdezte őt többek között a hatszáz éves történet „aktualitásáról”.  

Hegymegi Máté két rendezése egymás utáni két évben is elnyerte a színikritikusoktól az év legjobb független előadásának járó díjat (Kohlhaas a Szkénében, 2016. és Peer Gynt a Stúdió K-ban, 2017.) . A budapesti Katonában az elmúlt év végén mutatták ne Jeanne d’Arc rendezését, ami a Bádogdob után a második munkája volt a Petőfi Sándor utcai színházban, és ami meglehetősen pozitív kritikákat kapott.

       Mészáros Blanka és Kocsis Gergely az előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

„Szeretek úgy nyúlni klasszikusokhoz – és jó érzés volt most is ezt megtapasztalni a próbák alatt, – hogy miközben megmarad a történetnek a maga kora, közben az adott színházi nyelv segítségével egészen közel is kerül hozzánk, ezért nem érezzük vitrinbe zárt, idejétmúlt dolognak mindezt” – mondja a rendező az interjúban, a darab alcímére (a jelenidő vitrinében) is utalva.

Jeanne d’Arc története jól ismert történelemkönyvekből, irodalmi művekből és színházi előadásokból egyaránt: egy parasztlány isteni elhívatással állt a franciák élére a százéves háborúban, többször is győzelemig lelkesítve őket, majd a háttéralkuk után magára maradt, végül az egyházi törvényszék eretnekség vádjával máglyahalálra ítélte. Kezd kimenni a divatból a forradalmiság – veti fel a kérdést a riporter. „Ezt nem tudom, de úgy látom, mintha a szikrája pont most gyúlna – időről időre fel-felüti a fejét. Inkább ezt a lánglelkű elhivatottságot látni egyre ritkábban – ami persze Jeanne d’Arc esetében a túlkapásokig is elmegy, – amelyben mindig kockáztatunk, kockáztatjuk, hogy mindez áldozatokkal jár” – válaszol Hegymegi Máté.

„Hogy Jeanne d’Arc-ok lennénk, az szerintem erős túlzás. (…) Ám a bennünk lévő Jeanne d’Arc-ságra való igényt egy-egy ilyen alak fölébresztheti, mert szeretnénk mi is kiállni magunkért,  ettől azonban még nem feltétlenül pattanok fel a lovamra, úgy, hogy közben hátra sem nézek, jön-e utánam valaki” – fűzi hozzá.

Hegymegi Máté (fotó: Szokodi Bea)

„Nem hiszem, hogy lovon bevágtatva halomra kellene kaszabolnunk karddal egymást, mint ahogy Jeanne d’Arc is nagyon nehezen tud elszámolni azzal, amit tett, ami a kezéhez tapadt. A Kohlhaas Mihály-i analógiára: egy cél, amelyet magunk elé kitűzünk, az nagyon gyorsan megmérettetik aszerint, hogy azt milyen áron értük el. Nehéz ebben igazságot tenni, én sem tudom erre a választ” – fogalmaz a múlt és a jelen párhuzama, valamint az előadás kapcsán.

„Ez a történet azért is erős, mert nem kell keresni, ott vagyunk benne, velünk történik, miközben egy real storyt nézünk hatszáz évvel korábbról. (Az elmúlt év közéleti eseményei és az előadás történései) mind-mind jelen vannak, anélkül, hogy direktben aktualizálni kellene. Azt érzem, hogy ami történik körülöttünk, az itt van ebben a sztoriban” – zárul a beszélgetés.

Az eredeti interjúból, amit Csatádi Gábor készített, az is kiderül, mit jelent a rendező számára a címben és a színpadon egyaránt szereplő vitrin, és a kardban vagy a zászlóban hisz inkább.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Elvesztett reményeink – Kritikák a Katona Jeanne d’Arc előadásáról