Így éldegélünk mi száz éve! – Kritikák az Örkény Patika előadásáról

Mohácsi János állította színpadra Szép Ernő 100 éve íródott darabját, a remény csíráját is kiölve belőle. 

A Mohácsi testvérek nagy színházi vándorok: városról városra járva hol egy-egy operettről, színműről fújják le a port, hol történelmi múltunkkal vágnak szájon minket. Szép Ernő darabja az előbbiek kevéssé poros csoportjába tartozik. Turbuly Lilla  Kútszéli Stíluson és Kállai Katalin  Art7-en megjelent kritikáját olvastuk össze.

patika_horvath_judit.jpgNovkov Máté és Zsigmond Emőke az előadásban (fotók: Horváth Judit)

A Mohácsi testvérek Patika-átiratán tanítani lehetne, hogy lehet egy klasszikust úgy átírni, mintha át sem írták volna, közben meg olyan húsbavágóan maivá tenni, hogy az ember ott érezze a zsebében azt a bizonyos kinyílott bicskát, mire három és fél óra elteltével kijön a színházból. És nem az előadás hosszától nyílik ki, hanem az indulattól, hogy igen, ebben az országban ma is pontosan így bánunk magunkkal, egymással, és – amire az egész előadás kifut – sokszor így bánnak a nőkkel” – kezdi írását magáról a darabról Turbuly Lilla.

A legfontosabb változtatás, hogy a három felvonást megfejelték egy negyedikkel. Pontosabban még egyszer eljátsszák az első felvonás egy részét, csak ebben már nem a korábbi patikussegéd megy el a községből, hanem az előadás elején ideákkal oda érkezett Kálmán menekül onnan vissza Pestre, miközben a (férfi) társaság tudomást sem vesz róla, veri a blattot és vedel rendületlenül. Laposladányban ugyanis így néz ki egy „nívós este”, ahogy mondják. És most már a patikusné sem lát más kiutat a reménytelenségére, mint a féldeciket. Így az előadás nem Kálmán és Kati, a cselédlány liezonjával végződik, mint a darab, hanem sokkal súlyosabb zárlatot kap” – fűzi hozzá. „Ezek az átírások mégis természetesen ékelődnek be az eredeti darabba.

Az első, kaszinóban játszódó felvonás Móriczot juttathatja az eszünkbe, a Patikánál néhány évvel később íródott Kivilágos kivirradtig-ot, de akár Az Isten háta mögöttöt is. És ha már Kivilágos kivirradtig: Rusznyák Gábor miskolci rendezése volt hasonlóan kidolgozott, részletgazdag és élő, mint itt az első felvonás kaszinóbéli jelenete. A színészek remek ütemérzékkel adják és veszik egymás szájából a mondatokat. Csupa önmagában is figyelemre méltó teljesítmény” – fogalmaz a kritikus.

patika_2.jpg

Sokszor beszélünk arról, hogy a magyar színház vagy klasszikusokba bújtatva, áthallásokra hagyatkozva beszél a mai magyar valóságról, vagy direkt politikai pamfletekben mondogat oda, akár a művészi színvonal kárára is. A Patika egy klasszikust hív segítségül, de nem kényelmeskedi el a dolgot, hanem egy jól sikerült átirattal szól hozzá hatalom és kiszolgáltatottság, köztük hangsúlyosan a női kiszolgáltatottság kérdéséhez, magas művészi színvonalon. Ott van a helye az évad fontos bemutatói között” – összegzi a véleményét.

Az előadás kitölti az idejét. Leginkább akkor, amikor nem történik benne semmi. A laposladányi elit neverending ultipartijába már rögtön az elején olyan lendülettel csekkolunk bele, hogy az már önmagában is órákra elég. Azután szép lassan megtörik a varázs, és a Szép Ernő-i széplélek egyre inkább felülkerekedik a Mohácsi testvérek gyilkosan szókimondó faluhelyi naturalizmusán. Szép Ernő lírai hajlama a továbbiakban már nem ilyen elánnal tapad össze a mai Vérmagyarország képével, ahol vérkanokban horgad a vér a sápatag, legföljebb nyomokban lázadó hajlamú menyecskék láttán” – indítja írását Kállai Katalin.

A tollforgató, valamint a darabot rendező Mohácsi István és Mohácsi János újragondolta, átírta, kibővítette a Patika szövegét. Ezúttal nem a primer humor viszi előre a történetet – az most mórikálja magát, rejtőzködőbb, szégyenlősebb, a háttérből pufogtatja a bombáit – hanem a hímsoviniszta magyarhoni rögvalóság meg az ő fájdalmas, csontig hatoló, csak másodsorban röhejes mivolta. A kivagyiság és a feudalizmusba ragadt, mindenen eluralkodó zsigeri idiotizmus” – fogalmaz az előadás kapcsán.

patika_3.jpg

Ezúttal Kovács Márton zenéje viszi leginkább tovább a Mohácsi-féle oeuvre rejtőzködő őszinteségét és végsőkig felszabadult humorát” – vallja.

A kritikus két alakítást emel ki: „Znamenák István olyasmit visz véghez a szerepben, ami ritkán jön össze színpadon. Benne van minden, a kaposvári iskolától kezdve a nettó tehetségig, minden, ami csak eljuthat a színpadtól a nézőtérig. A feleségét adó Tenki Réka töredezettebb, felvonásról-felvonásra újrafogalmazódó szerepe tart egyedül vele. Az asszonyé, aki a reflektálatlan, önfeledt boldogtalanságtól eljut a jól fölfogott, reflektált boldogtalanságig”.

A széplelkű Szépről lefejteni a széplelkűséget a hímsoviniszta vidék Magyarország javára nem épp hálás feladat. Segít benne Zsigmond Emőke Katijának lágy ívű tragédiája, valamint egy-két lelkes karakterszerep, (úgymint Kerekes Éva postamesternéje és Vajda Milán „bűrkabát” Pap Ferkéje), továbbá egy-két színháztörténeti pillanat. Ilyen különlegesség Róbert Gábor vendégművészként elővezetett jegyzője, aki az események alkoholdús forgatagában állva alszik el a színpadon. Finoman jelezve, hogy a fák állva halnak meg…” – zárul a kritika.

További kritikák az előadásról

Prae.hu - Pikli Natália: Otthonos boldogtalanság

Finomabb ecsetkezeléssel, pasztellszínekben, sokhangú muzikalitással bontja ki az Örkény Színház előadása közös, kisemberi élhetetlenségünket, azt, hogy miért is vagyunk képtelenek a boldogságra még akkor is, amikor a nagyvilág épp békén hagy minket. Olvasson tovább >>>