A Vágy nevű villamos a Vörösmarty Színházban

Bagó Bertalan rendezése Tennessee Williams egyik legismertebb, legsikeresebb drámáján, A vágy villamosán alapul.

A vágy villamosa 1947-ben íródott és ezért 1948-ban a Pulitzer-díjat kapott Tennessee Williams. A mű a II. világháború utáni Amerikába kalauzolja el az olvasókat, oda ahol egy új, eltérő ambíciókkal generáció kezd felnőni, feszültséggel teli a légkör, de születőben van egy új világ. Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője szerint a tengerentúlon történtek hasonlítottak hazánk rendszerváltás utáni időszakára, így jött a felismerés, hogy Tennesse drámáját a magyar viszonyok közé adaptálja.

vagyvillamosolvaso8.jpgBagó Bertalan (jobbra) az olvasópróbán (fotók: Maczkó Csaba)

Tennessee A vágy villamosának megírásával különösen aktuális történetet dolgozott fel és vetett fel húsbavágó kérdéseket. Amennyiben a New Orleans környéki történetet vinnénk színpadra, az számunkra túl távoli lenne. Azt a világot akartam visszahozni belőle, ami akkor foglalkoztatta az embereket és minket is a kilencvenes évek derekán hazánkban” – mondta Bagó Bertalan.

Hamvai Kornél fordítását felhasználva Tucsni András dramaturg és Bagó Bertalan rendező arra törekednek, hogy Tennesse elképzeléseivel ellentétben azok a szerepek, amelyek kevésbé voltak frekventáltak a darabban, legyenek jobban kibontva és derüljenek ki az egyéni sorsok.

Ez egy realistának tűnő történet, de nem az, sokkal inkább egy költői, szimbolikus rendszerre felépített darab. Legfontosabb üzenete, hogy addig, amíg a múltban történteket nem zárjuk le, hiába is költözünk el bárhová, nem fogunk tudni új életet kezdeni. Rendezésemben arra is keresem a választ, hogy miért nem tanulunk a hibáinkból, ez olyan mintha nem fejlődnénk és ennek sötét ereje lehet, ettől kicsit pszicho thrilleres is a történet” – tette hozzá a rendező.

vagyvillamosolvaso11.jpgOlvasópróbán

Szereplők: Tóth Ildikó, Kádas József, Varga Lili, Kricsár Kamill, Kiss Diána Magdolna, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Kerkay Rita, Juhász Illés és Ionescu Raul.

A Vágy nevű villamost március 1-én mutatják be a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában, este 7 órai kezdettel.

(Forrás: Vörösmarty Színház)