125 éves a Móricz Zsigmond Színház épülete

A mai napon, február 6-án éppen 125 éve, hogy a Móricz Zsigmond Színház Alpár Ignác tervezte épülete megnyitotta kapuit.

A klasszikus stílusban megépült teátrum építését Somogyi Gyula, a város első közjegyzője kezdeményezte, aki saját telkét ajánlotta fel az építkezés helyszínéül, de Riszdofer János már 1869-ben így nyilatkozott: „... régi közóhajtás sürgető szavára e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljából, egy e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács”. (Korábban nem volt a városnak állandó kőszínháza, az előadásokat a korban népszerű, ún. „nyári színkörökben” tartották.)

dsc_6694.JPGMóricz Zsigmond Színház

A tervező, Alpár Ignác a kor egyik legnevesebb építésze volt, alkotásaiban az ún. historikus, klasszicizáló stílust képviselte. Ő jegyzi a város másik korabeli ékességét, a Korona-szálló épületét is. A színház teljes belső berendezése fából készült, 1905-ben – igazodva az új igényekhez – bevezették az igen modernnek számító villanyvilágítást is. Nagyobb felújítást először a múlt század húszas éveiben végeztek az épületen, ezt követte a második világháború utáni rekonstrukció. A színház jelenlegi arculatát 2000-2001-ben nyerte el, azóta kibővült, megszépült, a legkényesebb ízlésnek és kívánalmaknak is eleget tevő formában szolgálja a színházszerető közönséget. 

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)