Nyomokban sem tartalmaz Karády Katalint

A Magyar Színház Ópiumkeringő című zenés bemutatója nem lesz sikertelen, pedig messze a tűréshatáron túl nyúlnak Karády Katalin szenvedései.

Ami tökéletes, az a MAO – Modern Art Orcestra Fekete-Kovács Kornél vezényletével és Subicz Gábor hangszerelésében: ők hozzák azt a hangzást, ami bennünk él a színésznőről. Nincsen könnyű dolga Pataki Szilviának, amikor majd egy oktávval magasabb hanggal kellene megidéznie a mélyhangú dívát. Ez énekesként kínosan nem sikerült: csak úgy zúdulnak a hamis hangok a torkából.

opium_1.jpgPataki Szilvia az előadásban (fotók: Juhász Éva / Magyar Színház)

Lengyel Ferenc rendezőként nem tudta azt sem megoldani, hogy a színésznő közismert története ne legyen túltolva szenvelgéssel, és némi mosollyal. Sokkal több mosoly kellett volna és kevesebb dráma, és ha egy óra negyvenöt percre van kiírva egy előadás, amihez egy óra bőven elég lenne, akkor az az előadás ne tartson kettő óra tíz percig!

Pataki Szilvia jó színésznő, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a szinte mozdulatlanságra ítélt mű-Karádyságból. Az egyenesen költői és igaz, ahogy a reflektorok melegében lassan a könnyektől és az izzadságtól folyóssá válik az arca.

untitled-6-of-45.jpg

De túl hosszú ennyi szenvelgés és kiabálás. Deres Péter dramaturgnak kellett volna a sarkára állnia, hogy a szöveg felét ki lehetne venni. Kit érdekel ötödször is, hogy milyen delíriumos képzetei voltak a színésznőnek?! Túlcsöpög az előadás, de aki szereti az érzelmeket és a valóban minőségi zenét, annak tetszeni fog. Ennyi szenvedés nem késztet magunkba nézésre, mert ennyi fájdalmat sosem éltünk át. Nem rólunk szól, nincsen hozzá közünk.

Az eredeti kritika a Sólyom Bátor blogon jelent meg.