Szívet tépő történet családról és szerelemről a Városmajori Színházi Szemlén

Heltai Jenő Tündérlaki lányok című színművét 2019. június 11-én láthatja a Városmajori Szemle közönsége a Győri Nemzeti Színház előadásában.

Forgács Péter a Tündérlaki lányok című örökzöld drámát rendezte meg ebben az évadban a Győri Nemzeti Színházban, amely Heltai Jenő drámaíró egyik legsikeresebb alkotása volt már megírásának időszakában, az ezerkilencszáztízes években is. Az 1914-es vígszínházi bemutatót pár éven belül kolozsvári, bécsi, majd pedig berlini előadások követték. Az azóta eltelt több mint száz évben is töretlen sikerrel játsszák a darabot a magyar színházak, határainkon innen és túl.

tunderlaki_lanyok-104_1.jpgFotók forrása: Győri Nemzeti Színház

Egyáltalán nem véletlen, hogy Heltai Jenőt korának egyik legmeghatározóbb drámaszerzőjeként tartotta számon a magyar színházi szakma, hogy ünnepelte a közönség, az sem, hogy neve Molnár Ferenc és Szép Ernő mellett szerepel a magyar színháztörténeti kánonban. Szövegeiben kitűnő arányérzékkel elegyíti a költészetet és a humort, jelenetei fordulatosak, folyamatosan izgalomban tartják a közönséget. Heltai képes arra, amire csak az igazán jó drámaírók: egyszerre szórakoztat és mélyre ás, lerántja a leplet az emberi kapcsolatok álságosságáról, és arról, hogy a szeretet, a család és a gondoskodás hogyan válnak üres szavakká, a másik befolyásolásának, kihasználásának eszközévé.

A Tündérlaki lányok a boldogságkeresésről szól. Főszereplője, Boriska özvegyen maradt édesanyját és lánytestvéreit próbálja megmenteni az anyagi és társadalmi ellehetetlenüléstől úgy, hogy viszonyt folytat egy báróval. Ám ahogy ez ilyenkor lenni szokott, közbeszólnak a valóságos érzések: Boriska halálosan szerelmes lesz egy Pázmán Sándor nevű íróba (naná, hogy Heltai drámai alteregója), és választania kell egyéni boldogsága és családja támogatása között. A helyzetet bonyolítja az is, hogy nem csak ő lesz halálosan szerelmes abba a bizonyos íróba, hanem húga, Sári is, aki minden manipulatív készségét latba vetve igyekszik megszerezni nővére választottját.

És hogy mi az eredmény? Egy rengeteg humorral, intrikával és romantikával fűszerezett színházi este a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Győri Nemzeti Színház kiváló társulatával (főbb szerepekben: Agócs Judit, Dunai Csenge, Csankó Zoltán, Sárközi József).

tunderlaki_lanyok-68.jpg

Különösen ajánljuk az előadást azoknak, akik szeretik a klasszikusan megkomponált színházi tereket és jelmezeket. A Tündérlaki lányok díszlete ugyanis nagy odafigyeléssel alakít ki egy huszadik század eleji nagypolgári lakásbelsőt, éppen úgy, ahogy az Heltai korában is kinézett. Ugyanez az elegancia látható a színészek jelmezein és játékmódján is, s bár az előadás száz évvel ezelőttre repít vissza minket, a problémák, amelyeket felvet, ma is éppen ugyanolyan aktuálisak – Heltai sajnos vagy szerencsére nem megy ki a divatból.

További információk: www.szabadter.hu

(Támogatott tartalom – forrás: Szabad Tér Színház)