Új bábszínház Újbudán – idén is független bábosok produkcióit mutatja be a Manna Matiné

Minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadás várja a közönséget a B32-ben, egészen májusig.

A Manna Matiné harmadik évadában ismét független bábszínházi alkotók kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak a fővárosban. Idén először bérletet is lehet váltani, sőt tematikus összeállítással is készülnek a szervezők, halottak napja alkalmából. A sorozatot szimbolizáló Hoffer Károly alkotta fehér bábfigura keresi a nevét, és indul a #szelfizzababbal kampány. 

Óriásbábok köszöntötték a gyerekeket az Új bábszínház Újbudán évadnyitóján a hétvégén a B32-ben. A Manna Matinéra érkezők még reggelit is kaptak az ingyenes bábelőadás, a Vitéz László menyecskét keres kezdése előtt. Barna Zsombor játékát hatalmas tapssal köszönték meg kicsik és nagyok, és volt, aki maradt az előtérben bábot készíteni Marica Bábszínházával.

bab.pngVitéz László menyecskét keres (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Meghirdette a három éve indított független bábszínházi programsorozatának idei évadát a Manna Produkció. A B32-ben idén már fix napokon, minden hónap második vasárnapján várja a nézőket a Manna Matiné. Délelőtt 10:30-kor kezdődnek a gyerekelőadások, melyeket minden esetben interaktív foglalkozás követ, este 19:00-kor pedig a felnőttek számára kínálnak bábos produkciókat. Az évad második felében két bemutatót is láthatunk a programsorozatban. 2019-ben a Tintaló Társulás, Bartha Tóni Bábszínháza, az ESZME, a Ciróka Bábszínház, a KL Színház és Barna Zsombor előadásait láthatjuk. Jövőre érkezik a Marica Bábszínháza, a MárkusZínház, Fabók Mancsi Bábszínháza és a Ziránó Színház is.

A független bábszínházi alkotóknak teret adó kezdeményezés szakmai tanácsadója Csató Kata, az ESZME bábszínházi ernyőszervezet elnöke. „A Manna Matiné szakmai tematikája továbbra is a független bábelőadások bemutatása és a tehetséggondozás, vagyis olyan előadásoknak adunk lehetőséget, melyek más úton nem jutnának el a fővárosi közönség elé, vagy olyanoknak, melyek az ifjú, friss diplomások ötleteiből készülnek” – mondta Gáspár Anna, a Manna vezetője a programról.

bab_2.pngAz október hónap különleges lesz, mert a hónap második vasárnapján a Bartók Pagonyba költözik a sorozat, és a Lázár Ervin meséjéből készült Zsiga föstő fest előadást láthatják a gyerekek. A halottak napja alkalmából egy extra napot is beiktattak a programba a szervezők, ahova három olyan előadást hívtak, melyek mind a halál témájával foglalkoznak. Délelőtt a középiskolásoknak mutatják be a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Tamás könyve című előadását, melyet drámafoglalkozás követ. Késő délután a KL Színház: Alaine – ideje a meghalásnak című produkciója érkezik a felnőtt közönségnek, mely Polcz Alaine szövegeit, Karády Katalin dalait, valamint egy különleges művészi formát a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj összhangzatát mutatja meg, Markó-Valentyik Anna előadásában. Este pedig az Alszanak a halak előadást játssza Prohászka Fanni a Miskolci Nemzeti Színház művésze Szilágyi Bálint rendezésében, mely egy tíz éves kislány gondolatait fogalmazza meg a halálról.

November 10-én Barna Zsombor Vitéz László Ángliában egyszemélyesét élvezhetik a kicsik, és a Ciróka Bábszínház Hamletje kerül színpadra a felnőtteknek. December 8-án advent idején Bartha Tóni Bábszínháza hozza el A karácsonyi asztal meséjét, este pedig egy különlegesség, az ESZME ritkán látható, Puncsék karácsonya című korhatáros bábjátéka lesz látható a B32-ben.

A programsorozatot szimbolizáló fehér bábfigurának nevét a nézők adhatják, a szavazatokat a B32-ben lehet leadni, és a névadó ünnepségen a bábot készítő Hoffer Károllyal ünnepelhet a nyertes keresztszülő, aki örök VIP belépőt kap a Manna Matiné előadásaira. A #szelfizzababbal akcióban, aki lefotózza magát – a még névtelenségbe burkolózó – fehér figurával és azt feltölti a közösségi média oldalára megjelölve benne a Manna Produkciót vagy a B32 Kultúrteret, szintén jegyeket nyerhet az évad előadásaira.

(Forrás: Manna Produkció)