Menni vagy nem menni? – Kritikák a budapesti Katona Bánk bánjáról

A kritikák tanúsága szerint, ez egy fontos előadás. Kérdés, mennyire hozzák meg a kedvünket ahhoz, hogy meg is nézzük.

Tarnóczi Jakab rendezése ab ovo jelentőségteljes vállalás, hiszen a budapesti Katona József Színházban első alkalommal állították színre névadójuk fő művét, miként az is izgalmas kérdés, hogy a legújabb alkotói generáció mit kezd drámairodalmunk e klasszikus darabjával, nemzeti drámatriászunk (Bánk bán, Az ember tragédiája, Csongor és Tünde)   zászlóshajójával.  Valamit ugyanis kezdeni kell vele, mert bár örökérvényű és/vagy mindmáig érvényes kérdéseket feszeget (pl. szerelem, hatalom, hazaszeretet, függetlenség és alárendeltség), és napjainkban kiváltképpen  aktuális problémákra (pl. idegenekhez való viszony, a nők megítélése és helyzete hatalmi pozícióban, illetve a családban, az ország vezetőinek felelőssége) hívja fel a figyelmet, archaikus nyelvezete, dramaturgiai hiátusai feladják a leckét a mindenkori alkotóknak. Fritz Gergely  Szinhaz.net-en és Pikli Natália  Prae.hu-n megjelent írását olvastuk egybe.

bank_dom.jpgDankó István (lent), Bányai Kelemen Barna (fent) - fotó: Dömölky Dániel

Tarnóczi Jakab nem egészen két évvel ezelőtt hívta fel magára a figyelmet, amikor egyetemi hallgatóként az Ódry Színpadon színpadra állította Kleist A Schroffenstein család című drámáját, rá kilenc hónappal pedig már a budapesti Katonában rendezte meg Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát.  Fritz Gergely arra a sajátos, és nem csupán Tarnóczira jellemző jelenségre is reflektál írásában, hogy fiatal alkotók rendre klasszikus darabokkal dolgoznak. Meglátása szerint, ennek a jelenségnek a mélyén nem a klasszikusokhoz való vonzódás, de még csak nem is feltétlenül a kortárs újraértelmezés vágya áll, hanem egyfajta „kényszer”, amely a jelenlegi színházi struktúrából és gondolkodásmódból fakad: „a fiatal alkotóknak el kell fogadni a klasszikusokra épülő és azokat receptszerűen újrajátszó hazai színház struktúráját, s maximum ezen belül marad tere a kísérletező kedvnek”.

Ezzel együtt, a szerző véleménye szerint, a rendező „a nemzeti drámánkként számon tartott Katona József-műről is tud a mának szóló, érvényes üzenettel előállni”, miközben „Tarnóczi rendezése nem kecsegtet radikálisan új olvasattal, s úgy tűnik, az előadás maga sem szeretné ezt a látszatot kelteni. Kitűnő ötletek, bátor, különutas megoldások és lelemények jellemzik ezt a főként vizuálisan friss és üde Bánk bánt”.

bank_dom_3.jpgDér Zsolt és Pálos Hanna (fotó: Dömölky Dániel)

Fritz Gergely kiemeli a szöveg színpadra írásának – a fent említett nehézségek miatt különösen értékes – erényeit: „Érződik a roppant dramaturgiai és szövegelemzési munka (dramaturg: Varga Zsófia), amely a próbafolyamat jelentékeny részét kitehette”, miként a színpadra állítás ironikus jegyeit is méltatja. „A csavaros mondatok, tömör és sűrű verssorok szikár stílusban és pontosan tagoltan hangoznak el a színpadon, a szöveg cirádás ékességét pedig a színészek szövegmondása külön érzékelteti, ami megkapóan kellemes humort kölcsönöz az előadásnak.

Az általa megfogalmazott egyetlen kritikus észrevétel éppen erre, az iróniára, pontosabban azokra a pontokra vonatkozik, amikor ez az irónia nincsen jelen az ez előadásban: „az iróniaforrás elapadása üresjáratokat eredményez”.

Tarnóczi rendezése egy jól komponált, irodalmi alapú szövegszínház, ami a szokásos patetikus óvatoskodás helyett újraolvas és értelmez, ám a felmutatás mellett a Bánk bán ideológiai értelmezéshagyományát nem piszkálja meg (bár mindennek a lehántása már önmagában egy markáns és bátor ideológiai állásfoglalás)” – foglalja össze a szerző a véleményét gondolatmenetének zárásaként.

bank_mcs.jpgBányai Kelemen Barna (elöl) és Bezerédi Zoltán (hátul) - fotó: Mészáros Csaba

Pikli Natália a dráma hiátusaival kezdi kritikáját. „Bár nemzeti klasszikusról van szó, mindannyian tudjuk, hogy a drámai alapanyag több sebből vérzik: Katona dramaturgiai és nyelvi érzéke, tehetsége sok kívánnivalót hagy maga után, erre Vörösmartytól Hevesi Sándoron és Illyés Gyulán át Nádasdy Ádámig sokan felhívták a figyelmet, és igyekeztek az erényeket megtartva kritizálni, átírni vagy éppen mai magyar nyelvre „fordítani” a drámai szöveget, kiigazítani a dramaturgiai helyzeteket.

Noha több ponton is elismeri az előadás alkotóinak munkáját, már írásának elején nyilvánvalóvá teszi, hogy kritikuskollégájához képest kevésbé tartja jól sikerültnek Tarnóczi rendezését:  „a sok érdekes megoldás, ötletes színreviteli játék nem eredményezett igazán nagy hatású előadást”.

A legnagyobb elismerést az előadás vizuális és akusztikus megoldásai kapják tőle: meglátása szerint ezek „uralják az előadást: Kálmán Eszter díszlete és jelmeze mellett Bencsik Levente és Hunyadi Máté zenéje, valamint a színészek gyakori tablószerű beállításai a maradandóak”. Úgy találja, hogy ezek az elemek izgalmas és érvényes olvasatot adnak az elhangzó szövegnek („csak semmi pátosz, kérem, a magyar királyság nem több egy érthetetlen viszonyokkal bíró, magába záruló vadásztársaságnál”).  Ebben a látvány- és hangzótérben véleménye szerint a helyszínen improvizált elektronikus zene feladata lett volna, hogy egységet teremtsen, ez azonban, úgy találja, nem sikerült: „egy idő után inkább zavaró ez az állandó hangkulissza” – fogalmaz.

bankjgy1.jpgDér Zsolt és Kovács Lehel (fotó: Jókúti György)

Pikli Natália a színészi játékot – a többi kritikushoz hasonlóan – dicséri: „A színészeket jó nézni: nem hiába, a Katonának nagyon erős tehetségű csapata van” – írja. Hozzáteszi azt is, hogy a rendezői koncepció inkoherenciája mind a címszerepet (Bányai Kelemen Barna), mind Melinda alakját (Pálos Hanna), mind Tiborc karakterét (Bezerédi Zoltán) érzelmileg súlytalanná teszi, és ezzel együtt több helyzet drámai ereje is elveszik.

A végeredmény hol humoros, hol szimbólumra hajazóan látványos, de igazán nem tud sem tragikussá, sem komikussá válni: meghatározhatatlan térben lebeg végig, és épp ezen eldöntetlenség miatt egy idő után némileg unalomba fullad, hiába rövid a játékidő”  – foglalja össze véleményét kritikája egy pontján. Véleménye szerint a fiatal rendező munkájából nem derül ki, van-e saját mondandója Katona József műve kapcsán: „kíváncsian várjuk, hogy Tarnóczi Jakab és a fiatal színházi nemzedék mit akar valójában mondani: merre tovább, Bánk?

bankmcs1.jpgSzirtes Ági és Dér Zsolt (fotó: Mészáros Csaba)

További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Magyar többség 

Trendi visszatekintés a historikus múltra, pengeélesen kidolgozott, halálos komoly történelmi paródia, kifinomult élvezeti cikk, egy agyonhájpolt nemzeti dráma némiképp túlgondolt, friss szemléletű színpadi változata. Folytatás >>> 

Kútszéli Stílus - Turbuly Lilla: Csak semmi pátoszt!

Tarnóczi Jakab Bánk bánja kerül mindenféle pátoszt, alaphangja ironikus. Nagy nemzeti sorskérdések helyett emberek közötti tragikomédiákban és a másikra nem figyelő monomániákban gondolkodik. Folytatás >>>

Népszava - Bóta Gábor: Farkasvakság

Azt hiszem, Tarnóczit az izgatta a legjobban, hogy nem alakulnak már ki nagy formátumú hősök, tipródó emberek vannak, akik reménytelenül igyekeznek boldogok lenni, de ez még a társadalmi ranglétra legtetején lévőknek sem sikerül. Folytatás >>>

bank_dom_2.jpgPálos Hanna, Bányai Kelemen Barna és Szirtes Ági (fotó: Dömölky Dániel)

Revizor - Nánay István: És ez mindig így megyen

Tarnóczi ironikusan tekint a 13. századi történet 19. századi szemlélettel megírt változatára, és felfedezi benne azt, ami napjainkra is érvényes. Folytatás >>>

Pótszékfoglaló - B. Kiss Csaba: Vadászat németekre 

Tarnóczi Jakabot sokat dicsértem e lapban, és Bánk bán-rendezése is átgondolt koncepcióról árulkodik. Más kérdés, hogy míg korábbi előadásaiban a koncepció meg is született a színpadon, itt a bemutató idején még éppen csak születőben látjuk. Folytatás >>>

A kritikai szemlét Török Ákos szerkesztette.

 Kapcsolódó cikkek

Magyar nagyurak a vitrinben – Kritikák a Nemzeti Bánk bánjáról