Végső búcsút vettek Andorai Pétertől

A nemzet színészét családja, tisztelői, barátai és pályatársai búcsúztatták el a budapesti Farkasréti temetőben.

A Kossuth-díjas Andorai Péter rövid, súlyos betegség után február 1-én hunyt el, életének 72. évében.

Szabó István filmrendező nagyon nagy színésznek nevezte Andorai Pétert, aki mindig gondolatokat, érzelmeket jelenített meg szerepeiben, ahol mindig a fontosat és az örökérvényűt kereste. Energiáját a karakter célja vezette és mindig személyesen volt jelen szerepeiben állandó intenzitással, teli apró emberi meglepetéssel.

andorai.pngAndorai Péter

Mint mondta, különös, titkos belső energia áradt a színművészből, férfiasság és törékenység, erő és kétkedés együttese. Szeretetre méltó embernek nevezte a művészt, aki barátként figyelmes és hűséges volt, munkatársként pedig nyugodt, felkészült és támogató.

Felidézte, hogy először 1979-ben készítettek együtt filmet, azután még nyolc alkotásban dolgoztak együtt. Utoljára múlt évben követhette arcodat, figyelmes átható tekintetedet a kamera” – mondta.

Kiemelte, hogy méltóság és csend, a hallgatás és a figyelem ereje áradt a művészből. Mindig odafigyelt a felé áradó gondolatokra, érzelmekre, a csend és a figyelem nagy művésze voltál  hangsúlyozta Szabó István.

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Andorai Péter

süti beállítások módosítása