Kompromisszumos megoldás született a Szabad Tér Színház vezetésének ügyében

Az is kiderült, hogy a Főváros mely budapesti színházaknál mond le korábbi fenntartói jogáról, és működtetnék az állammal közösen.

A Szabad Tér Színház esetén a megoldás a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadot működtető cég vezetésének kettéosztása lett: előbbi ügyeit a Szabad Tér Színház korábbi vezetője, Bán Teodóra vinné tovább, utóbbi ügyvezetője pedig Benkő Nóra lesz.

szabadter.jpgBán Teodóra, Benkő Nóra

A Szabad Tér Színház vezetői posztjára Bán Teodóra és Benkő Nóra pályázott. A szakmai bizottság a céget eddig is vezető Bán Teodóra pályázatát támogatta. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden közölte, hogy a kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés a szakmai bizottság által nem támogatott Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé.  Karácsony Gergely az Index értesülései szerint a Demokratikus Koalíció képviselőivel folytatott belső viták után, saját, korábbi előterjesztéséhez a közgyűlés szünetében maga nyújtott be egy módosító javaslatot, amelynek értelmében kettéosztanák a Szabad Tér Színház működtetését. A közgyűlés végül ezt a verziót szavazta meg.

A kérdés azonban ezzel nem jutott nyugvópontra, ugyanis Bán Teodóra a Népszavának elmondta, hogy nem tudja elfogadni a kettéosztott ügyvezetést, és csak abban esetben vállalná el a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vezetését, ha a két játszóhely cégszerűen is kettéválna.  

Karácsony Gergely korábban több fórumon is nyilvánvalóvá tette, hogy nem ért egyet a helyzetet előidéző kultúrtörvénnyel, mivel az gyakorlatilag minden, korábban önkormányzati fenntartású színházra kiterjesztené az állam befolyását, ami véleménye szerint a kultúra sokszínűségét veszélyezteti. A közgyűlés elé terjesztett javaslatában az is szerepelt, hogy egyetlen közös fenntartású budapesti intézmény esetén sem mondanak le az önkormányzati tulajdonjogról, mivel azonban az összes budapesti színház tisztán önkormányzati működtetéséhez nem lát kellő mennyiségű, erre átcsoportosítható önkormányzati forrást, vannak teátrumok, amelyekkel kapcsolatban nyitottak az állammal való közös működtetésére.

Arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, hogy a főpolgármester közgyűlés által elfogadott előterjesztése értelmében öt budapesti színház – az Örkény, a Radnóti, a Katona, a Trafó és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad – maradhatna kizárólagosan önkormányzati fenntartású. A közgyűlés emellett hét másik budapesti teátrum esetében, a főpolgármesternek az állammal közös működtetésre tett javaslatát is elfogadta. Ennek értelmében a Budapest Bábszínház, a József Attila Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház állammal közös működtetését kezdeményezik. Továbbra is kérdés, hogy az állam erre az új helyzetre miként fog reagálni.

(Forrás: MTI, Index, Népszava, Szinhaz.hu)