Gazdasági asszisztenst keres az Újszínház
Tovább
Tovább
Az Új Színház Nonprofit Kft határozatlan időtartamú, teljes munkaidős színházi öltöztető munkakör betöltésére hirdet pályázatot.
Tovább
John Boyne kortárs író egy különös kisfiú történetét dolgozta fel, akit a saját családja nem tud elfogadni olyannak, amilyen.
Tovább
Új helyszínre, a Három Hollóba költözik a DEKK Projekt koncertszínházi produkciója, a Garázsbanda. Az első előadás február 7-én, este 8 órától látható.
Tovább
Emellett többek között almafa ültetéssel, nemzeti összetartozást jelölő függönnyel, könyvbemutatóval, Trianon-verskoncerttel és zenés irodalmi esttel kínálják meg nézőiket.
Tovább
A lényeg továbbra is változatlan lesz január 17-én déli 12 és délután 3 óra között a Csányi5 nevű helyen a VII. kerületben.
Tovább
2020 első hónapjában több népszerű, bérletszünetes előadás jegybevételéből darabonként 500 forintot civil szervezeteknek ajánl fel a teátrum.
Tovább
A Miskolci Nemzeti Színház az Ördögök című előadásához a képen láthatókhoz hasonló századfordulós drótkeretes vagy teknőckeretes szemüvegeket keres.
Tovább
Közel húsz programmal emlékezik névadója, Zenthe Ferenc születésének századik évfordulójára Salgótarján színháza.
Tovább
Én, Iphigénia címmel mutatja be Eke Angéla első mono előadását a Radnóti Tesla Laborban a Manna Produkció támogatásával.
Tovább
Tovább
Ingvar Ambjörnsen norvég író Vértestvérek című regényéből készült darabot viszik színre Minden jót, Elling! címmel.
Tovább