Rudolf Péter: Hrabalt szeretnék elõször

Olvasás éves - Rudolf Péter, színész

Olvasni sokféleképpen lehet - már ami a körülményeket illeti: vonaton, buszon, repülőn, otthon, amíg felforr a teavíz, vagy a kádban, mindig egy kis meleg vizet engedve a hűlő fürdővízhez, vagy abban a bizonyos kis helyiségben is akár. És lehet hozzákészülve, a dédmama foteljében, gyümölcsöstálról csipegetve, kockás takaróba burkolva egy nyugágyban... A lényeg, hogy nem csak a könyv tartalma számít, hanem az olvasás maga is. Az igazi "könyvenceknek" persze az sem mindegy, hogy milyen könyvekkel sikerül gyarapítani a gyűjteményt, egyrészt azért, mert tartani kell a lépést a megjelenő érdekességekkel, másrészt meg, mert a könyv birtoklása önmagában is fontos... Rudolf Péter színésszel beszélget már elolvasott és még elolvasandó könyvekről Dorogi Katalin.


2001-11-21 08:00

Riporter: Rudolf Péter is gondolom, leggyakrabban munkaként vesz a kezébe valamilyen könyvet. Vagy szerepet tanul, vagy rendezésre készül, netán filmforgatókönyvön gondolkodik...

Rudolf Péter: Igen, szégyenletes. Mondjuk, ez is kitesz egy jelentős oldalszámot, de ha belegondolok abba, hogy ifjúkoromban, kamasz koromban mi mindent jelentett nekem egy könyv, akkor ahhoz képest egy nagy hiányérzetem van. Ha körbenézek, van legalább egy négyezer kötetes könyvtáram, ha azt mind elolvasnám, akkor valószínűleg életkor csúcsot kéne döntenem. Tehát nagyon kevés esély van rá, hogy az ott fellelhető könyveket elolvassam és mégis vásárol az ember kétségbe esetten. Amennyire tud, megpróbál az aktuális újdonságokból is felszerelkezni, ráadásul bizonyos klasszikusokat érdemes lenne újra elolvasni, mert mást jelent 18 évesen a Háború és béke. Ilyen szempontból nagyon jó volt, amikor játszottam Bezuhovot a Vígszínházban, mert rákényszerültem, hogy még egyszer elolvassam és teljesen másfajta élményt adott. Nekem különben is az olvasáshoz sok minden más is tapad, bármilyen furcsán hangzik, hedonista dolog volt az 5.80-as boci csoki volt a kezemben, apránként volt kibontva...

Riporter: Az mekkora volt, hány grammos?

Rudolf Péter: Az 5.80-as körülbelül 10-12 centis volt. Ez volt a szertartás része. Úgy volt megbontva, hogy csak a teteje, az ezüstpapír csak úgy fityegett róla, azt a végén össze kellett szedni, ez egy gyenge pontja volt, apránként lehetett egy ügyes kézmozdulattal oldalváltásnál mindig feljebb nyomni a csokit. Tehát, az indián regényeket a boci csokihoz kötöm és fordítva. Tehát azóta, ha boci csokit kezdek enni, akkor automatikusan a Karl May sorozatok jönnek és fordítva. Ha a gyereknek olvasok a Winnetouból, azonnal megkívánom a boci csokit. Pavlov örülne, ha ezt hallaná.

Riporter: Egyébként az a szomorú benne, hogy boci csoki újra van számtalan változatban, de az embernek már nincs ideje olvasni.

Rudolf Péter: Meg a srácainknak nem tudom, hogy mennyi van. De lehet, hogy ez nem baj, ezen sokat gondolkodtam. Folyamatosan sírok én magam is, a környezetem is, pedagógusok, édesanyámék, hogy nem olvasnak a gyerekek és hogy ezért, hogy elemberteleníti őket a számítógép és arra jutottam, hogyha egy kicsit nyitottabb vagyok és visszapörgetem az idő kerekét és azt mondom, hogy annak idején ültek a pajtában, morzsolták a kukoricát, közben együtt voltak, énekeltek és szájról szájra ment a népmese, akkor ahhoz képest a könyv, mint olyan, szintén kiemelte a közösségből az embert. Az első emberke félre húzódott és valami petróleumlámpánál, vagy gyertyánál elkezdett olvasgatni, bizonyos értelemben kiemelte őt onnan.

Riporter: Igen, csak már nincsenek közösségek.

Rudolf Péter: Nincs honnan kiemelődni, ez tény...

Riporter: Tehát a szájhagyomány útján terjedő történet is megszűnt.

Rudolf Péter: Egy különös formája, a vicc, az fönt maradt. Hihetetlen tempóban jön-megy és terjed. Vannak legendák és sztorik és sajnos a bulvár vette át ennek a szerepét.

Riporter: Ha lenne ideje, mit olvasna el először ebből a négy-ötezres könyvtárból a félre tett könyvek közül?

Rudolf Péter: Hrabalt szeretnék először, de közben kimaradtak olyan nagy alapművek - szégyen gyalázat, többször nekifogtam már és különböző okokból aztán nem jutottam tovább a József és testvérein. Néha nyáron nekilendülök és akkor megpróbálom pótolni a dolgokat, de az esélyek minimálisak.