Ritka az a színház, ahol a tolmács szerepe a legfontosabb

2002-04-22 19:30 RTL KLUB

Fókusz

Műsorvezető: Batiz András


Mv.: - Ritka az a színház, ahol a tolmács szerepe a legfontosabb. Igaz az sem gyakori ilyen esetben, hogy a fordító a színpadon áll, a közönség pedig bárki szólal is meg, leginkább őt nézi. Akik ott voltak azt mesélték, csodálatos élményben volt részük. A látvány önmagáért beszélt a hangokat pedig pótolták a tolmácsok, akik még a dalok ritmusát is igyekeztek lefordítani.

R.: - Elsőre talán nehezen, de másodjára egy kis odafigyeléssel, meg lehet érteni őket. A siketeknek az úgynevezett hallókkal való kommunikáció a legnehezebb és gyakran a legkellemetlenebb feladat. Még egy átlagos mindennapi helyzet is nem ritkán félreértéseket, vagy vitákat szülhet mindez azért, mert az egyik nem hall, a másik pedig többszöri próbálkozás után sem érti a siketek beszédét.

Király Pálné: - Az asszony épp azt mondja, hogy általában kerülik a hangos kommunikációt a hallókkal, mert amikor nem értik őket, mindenki egyre idegesebb és visszahúzódóbb lesz, végül aztán lemond ő is arról, hogy megértesse magát, és kiszáll a kommunikációból.

R.: - Jó étvágyat mindenkinek, jelenti a kopogtatás. A Király családban a legifjabb fiú kivételével mindenki születésétől fogva siket. Az ebédnél szinte alig kommunikának egymással, hiszen ez az ő esetükben egy kissé bonyolultabb, és időigényesebb, mint a hallóknál. Halló vendéget egyébként ritkán hívnak magukhioz, és akkor is csak olyant, aki érti az ő nyelvüket, vagyis a siket-néma jeleket.

ifj.Király Pál: - Én úgy érzem, hogy a halló emberek valahogy akár utcán, akár bárhol, akár itt meglátják a siketeket és megijednek szerintem attól, hogy nem tudnak kommunikálni.

R.: - A Pingvin című darab próbája, Eszenyi Enikő és társulata a darabot fordítja siketek számára jeltolmácsok segítségével. Így legalább egy előadás erejéig a siketek csakúgy, mint a hallók, nem csak láthatják, hanem érthetik is a színpadon zajló eseményeket. Vasárnap délelőtt a Thália Színházban a színészek kizárólag a siket közönségnek beszéltek, táncoltak, és énekeltek. A drabon semmi sem változtattak, csupán két új szereplővel, vagyis két jeltolmáccsal bővült az előadás.

Eszenyi Enikő színművésznő: - Elkezdtem az előadást, és az első percben rájöttem, ugyanis a profilokat láttam, hogy nem engem néznek, hanem a jeltolmácsot, és akkor rájöttem, hogy nekik meg kell hallgatni, hogy én mit mondok, és sose fognak rám nézni, ezért nem volt más választásom, a jeltolmács mellé álltam.

R.: - A tolmácsok óránként váltották egymást, és nem volt könnyű dolguk, hiszen szinte csak rajtuk múlik az előadás sikere. Mindent pontosan és gyorsan kell lefordítaniuk, nem érthetnek félre semmit. Talán az egyik legnehezebb feladat a dalok hangulatának közvetítése volt.

Kiss Zoltán színművész: - Gondolkoztam itt az öltözőben, hogy ez.. hogy miért van, hogy egyáltalán mit kaphattak ebből, vagy mit éreztek, vagy mennyire ismerték meg ezt a nótát, egyáltalán mennyire ismerik ezt a nótát nem tudom. Ez valami fantasztikus dolog.

Győre Etelka jeltolmács: - A jelben ugyanúgy át lehet adni egy dalnak az érzelem világát, a ritmusokat, mint hogy ha egy prózában mondjuk egy drámai rész van. A mi dolgunk, hogy ezt tudjuk közvetíteni, tehát nyilvánvaló, hogy a dalt abban a ritmusban kell jelelni.

R.: - A darabban rengeteg a zenés, táncos beszéd szöveg nélkül. A siketek ebből leginkább a látványt, és a hangok mélyebb rezgéseit érzik.

Király Zoltán: - A fiatalember azt mondja, hogy a ritmust érzik a testükön, ugyanis a fal közé bezárul a hang, és a hang visszacspódását lehet érezni. A halkabb hangokat sajnos nem érzik, de így is fantasztikus volt az előadás.

R.: - Tegnap délelőtt a színészek, és a közönség szerint is egy kisebb csoda született a Tháliában. Néhány órára a siketek is élvezhették azt, ami nekünk hallóknak születésünktől fogva megadatott.