Innentõl kezdõdtek az izgalmak

2002-04-29 09:05 Kossuth

Napközben

Riporter Lelkes Ágnes


Mv.- Hevesi Tamás dalával is hallották, hogy az ember néha csodákra vár, és bizony a kapcsolatok, a szerelmek sohasem a könnyűműfaj részei. Most egy színházterápia-féleségről hallanak, Lelkes Ágnes riportjában megszólal Bácskai Júlia pszichológus és két színész, Ónodi Eszter és Hevér Gábor, valamint a közönség. És a dolog lényege az, hogy különféle élethelyzetek, ha tetszik, párkapcsolatokról szóló élethelyzetek jelennek meg a színházban, alkalmanként a pszichológus leállítja, elemzi, a közönség meg hozzászól.

B.J.- Gyakorló pszichológus vagyok, hosszú évtizedekig kamaszokkal dolgoztam, most már régen felnőttekkel. Tehát úgy tudom, hogy mi foglalkoztatja az embereket, mi történik velük, ezért kitalálok, kiválasztok olyan témát, amiről azt gondolom, hogy az érdekes, utána elképzelem magamban az előadást, és írok egy egy vagy maximum másfél oldalas vázlatot arról, hogy ti kik vagytok, milyen kapcsolatban vagytok egymással, te olyan karakter vagy, aki, első jelenetben kiderül az, hogy, második jelenetben kiderül az, hogy, tehát egy nagyon laza vázlatot. Ezt hívjuk nagyképűen forgatókönyvnek.

R.- Öt karaktert vonultattak föl, öt női, illetve öt férfikaraktert. Ebben segítesz a színészeknek vagy...

B.J.- Mindezt megírtam. Tehát le van írva az öt karakter, le van írva az a néhány beugró mondat, amit ők mondtak, amit nem kell nekik betanulni vagy megtanulni, csak ráérezni a figurára, hogy ez vagyok most én. Ehhez nagyon nagy rugalmasság, nyitottság kell. Így abszolút a mélyvízbe dobom őket.

R.- Innentől kezdődtek az izgalmak. Merthogy sorsot húztak.

B.J.- Igen. Ahogy az életünkben is teljesen véletlenszerű, a közönség választotta ki, hogy melyik nő melyikkel fog találkozni.
Mindegyik meg akar ismerkedni, mindegyik társat keres. Új pasit keres, új nőt keres. Úgyhogy most látni fogjuk, hogy hogyan ismerkedik meg a csodaváró nő, a hozzáillő helyszín egy könyvesbolt lesz. De kivel? Innentől ezeket a pasikat a közönség fogja kisorsolni, mert ahogy csak az életben szokott lenni, nagyanyám is azt mondta, hogy egy lutri. És nem csalás, nem ámítás, a romantikus.

Ó.E.- Valamilyen kertészeti vagy virágápolási szaktanácsadó.

H.G.- Nézzen körül, itt van, igen, igen.

Ó.E.- Köszönöm szépen.

H.G.- Szívesen. Ez az az utolsó, mert hát a kertészeti...

Ó.E.- ...

H.G.- Igen, de itt voltam tegnap már, és hátul a polcon mégis megtaláltam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az én kedvencem, mert még nem olvastam, de nagyon érdekes dolgok vannak benne.

Ó.E.- Nem szeretném megvásárolni, mert látom, hogy ez ... csak belelapozhatnék egy pillanatra, egy...

H.G.- Természetesen.

R.- Az első volt, ami a legkevésbé volt meghökkentő, az első olyan nagyon szerencsés volt.

B.J.- Igen, de az volt a meghökkentő, hogy a csodaváró nőhöz kihúzták a romantikus férfit.

Ó.E.- Kishitű, mondjuk azért az nem vagyok, csak nagyon rossz pillanataimban, de valószínűleg az ötből mindegyikből van egy csipet, amiből így össze lehet gyúrni engem, de nem tudnám egyikre sem ráhúzni magamat.

R.- Nehezebb improvizálni, vagy az a nehezebb, amikor a megírt szöveget kell eljátszanod?

Ó.E.- Könnyebb bizonyos szempontból a megírt szöveget mondani, hiszen ott nincs az a felelősség, hogy még a szöveget is neked kell kitalálni, de az improvizációban pedig az a fantasztikus, hogy elképesztően kreatív és élesre hangolt, és nagyon feszült állapot, amikor nagyon kell figyelnem a másikra, sokkal jobban, mint eddig bármikor, hiszen nem egy létező séma szerint mozgunk mi a színpadon, hanem minden belőlem és belőle jön.

B.J.- Akkor most előmondom a helyszínt, ez egy orvosi rendelőnek a váróterme lesz. Itt várakozik a sértett nő. A foglalt férfi.

H.G.- Szintén a Szabó doktorra tetszik várni?

Ó.E.- Ühüm.

H.G.- Benn van?

Ó.E.- Ühühüm.

H.G.- Nagyon fáj?

Ó.E.- Nagyon.

H.G.- Mi történt?

Ó.E.- Fáj.

H.G.- Lukas?

Ó.E.- Lukas, lukas. Tudtam, hogy ezt kérdezi. Lukas, igen. Luk, az van.

H.G.- A feleségemnek múltkor fájt a foga...

Ó.E.- Betömte, ugye?

B.K.- Egy-egy találkozásnak előre mondtam nekik, hogy nem tudom, mi lesz a vége. Nem volt az megbeszélve például, hogy egymásra találtok, vagy föláll az egyik, és örök életre elbúcsúzik, bármi megtörténhetett volna. Olyan is volt, amikor én úgy éreztem, hogy most már elég, most ennyi, és elkezdem tovább szőni a cselekményt azzal, hogy elkezdek beszélni a közönséghez.

B.J.- Jól sejtem, hogy ő egy önsorsrontó nő volt? Vagy mit gondolunk, hogy ez miért nem jött össze?

N.- Ő mindenáron előre akart haragudni a férfiakra. Tehát akárkivel hozta volna össze a jósors. De ez gyógyítható különben? Vagy...

B.J.- Nem érdemli meg. Ő meg azt gondolja, hogy őt nem érdemlik meg ezek a ronda disznó, ocsmány férfiak, akiket eddig megismert. Ismerünk ilyeneket?

N.- ...

B.J.- Az is improvizálás, hogy a közönség vajon mennyire vonódik be, és mesél dolgokat.

F.- Most jöttem a Szinopszis fesztiválról, és ott három napon keresztül mindenféle ilyen új szituációkat néztünk meg. Érdeklődöm a pszichológia iránt.

R.- És az új szitáció, amit javasoltál, az mi is volt, és miért is volt?

F.- Az volt a szituáció, hogy a kishitű nő, az egy romantikus férfival találkozzon, és hogy ebből mi bontakozik ki. A kishitű nőnek a macho férfit nagyon könnyű volt elkergetnie, de hogy egy romantikus férfival mit tud kezdeni, az szerintem egy érdekes helyzet volt. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy valós szituáció lehet, és hogy sokkal kevesebbet nevettek a színészek közben, miközben csinálták.

H.G.- Figyelj, csináljuk azt, hogy találkozzunk, megbeszélt randevú. Jó? És legyen az, hogy mi most föladtunk hirdetést, és most találkozunk.

Ó.E.- Értelmetlen.

H.G.- ...

Ó.E.- Hogy' lenne neki valakije? ...

H.G.- Nyilván arról szól, hogy mind a ketten, az Eszter is meg én is elképzeli magának, hogy na, szerintem hogy' néz ki, milyen egy romantikus férfi, mondjuk hogy miket mond egy romantikus férfi vagy hogy' viselkedik, miket mond egy macho férfi vagy hogy' viselkedik, mit mond egy laza nő vagy hogy' viselkedik. És akkor ezeket végiggondolja, akkor nyilván merít valamennyit magából is, mert itt abból, amiket folyamatosan les, mert abból áll az életünk igazából, hogy gyűjtünk, főként ilyen sztereotíp figurák, tehát szerintem mindannyiunk életében előfordult, az ötből legalább három előfordul az életünkben, hogy van olyan is, hogy olyanok vagyunk.

R.- Ez a színpadi párbeszéd, ami megtörtént akármelyik két fél között, akármelyik nő- és férfiszereplő között, megtörténhetne-e nálad, a rendelődben?

B.J.- Nyugodtan támaszkodhatom a színészekre, mert azt gondolom hogy nem irreális dolgokat tálalunk.

R.- Mi volt abszolút saját mondat, ami akkor, ott pattant ki a fejedből?

Ó.E.- Minden mondat saját volt.

R.- A nézők nyilván hazavisznek valamit egy előadásról. A színész, ez esetben Te mit vittél haza? Mi az, amitől más lesz holnaptól vagy mostantól? Ezt le lehet-e szűrni ilyen hamar? Lehet-e érezni, van-e valamilyen tanulság vagy új tapasztalat talán magadról, önmagadról is?

Ó.E.- Érdekes, hogy új tapasztalatot, ilyen nagy élettanulságot nem szűrtem le, meg kell valljam őszintén. Nagyon-nagyon örültem, hogy nagyon jól sikerült szerintem én úgy éreztem, hogy így tetszett a nézőknek, ez egy borzasztóan nagy öröm volt. És azok után, hogy az elején úgy éreztem, hogy nem annyira fogadtak még el, vagy nem tudom, és aztán ahogy elkezdtünk játszani, rögtön az volt a, hogy most már így bejött a dolog nekik. Tehát hogy ezt a csatát végül is így megnyertük, úgy éreztem.

R.- Kapsz valamilyen visszajelzést a közönségtől?

B.J.- Igen. Igen, azt, hogy erre szükség van, azt, hogy vannak visszajáró emberek, vannak már ismerőssé vált arcok, hoznak magukkal újabbakat.