Talpalatnyi helyekért folyt a harc A padlás előadásán
Tarolt a szilvás gombóc és a zsíros kenyér . Platinalemez lett a darab CD-változata
Szerdán délután hat órakor már tolongtaft az I embereit a Vfgszinház előtt, s a pénztárbsn'., hiába fttggesztettéh ii a "Minden hegy elírelt" l táblát, néhány szerencsében bízó még f.l hét után is próbált belépBéiK k8ny8r8gni. Csak-' hogy eirtor már a lépcsők négyzetceett.néte- I, reiért tolongtak A padlás itedvelái. ', A jegyszedő nénikék kétségbeesetten próbálták viszszatartani az erkélyen a tömeget, és egy-egy szabad pillanatban összesúgtak: "Ennyi lépcsős jegyet még nem láttam". Aztán hét óra előtt két perccel beözönlött a közönség: alig néhány éves apróságok és sokat látott idősek igyekeztek a helyükre, hogy A padlás ötszázadik előadását tapsolhassák végig. Eközben a színfalak mögött a szokásosnál egy picit nagyobb iz Balommal várták a színészek a kezdést. Orrcsiklandó illatok szálldostak Csakúgy, mint az eddigi négyszázkilencvenkilenc előadás, az ötszázadik is fergeteges sikerrel zárta az estét. Főként, hogy a szünetben az alagsori és az erkélyi büfében a darab kedvencét: szilvás gombócot osztottak, és a Vígszínház épületében a rengeteg kitárt ablak ellenére orrcsiklandóan szállt az édes illat. A félig mese, félig musical végén pedig következett a tűzijáték, majd minden művéso felvonult, aki valaha játszott A padlásban, s együtt énekelte a darab legkedveltebb betétdalát, a zeneszercó Presser Gábor szintetizátoros kíséretében. Úgy tíz óra körül szétszéledt a tömeg, de a művészek számára ekkor kezdődátt az igazi ünneplés. A ť színház Ť alagsorába elsőként Harkányi Endre érkezett, aki módfelett éhesen tudakolta, mit falatozhatna. Tábori Nórát, a darab egykori Mamókáját alighogy megtapsolták a színpadon, sietve ült le az első székre. Az idős színésznö talán az egyetlen volt, aki roszszul érezte magát az este: a fejét és a gyomrát fájlalta. Németh Kristtif nagy hangjáról tett tanúbizonySágot, Kamarás Iván pedig sportos szerelésével a neomacsó fogalmát merítette ki. Hegedűs D. Géza mosolyogva üdvözölte kollégáit, Kaszás Attila pedig alig észrevehetően vegyült el a többi művész között.. A Padlás rendezője és egyben a Vígszínház igazgatója, Marton László pedig, miután az előadás végén alig akart kimenni meghajolni, most is a szokásos csöndes stílusában köszönte meg színészeinek - akiket sokszor gyerekeknek hív - a teljesítményt. Mindenki ajándékkal térhetett haza A művészek sikongással fogadták a Hungaroton vezárigazgatójának bejelentését, miszerint A padlás hanghnrdözója az ötvenezredik eládott példánnyal platinalemez lett. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Marton László boldogan vette át a lemezkiadó ajándékát, majd Presser és Dusán ragadta magához a mikrofont. A legendás szerzőpáros kCtlön ajándékkal készült: a Vígszínház munkatársainak apró emlékkel köszönték meg az előadásokat. Dusán természetea nem tagadta meg önmagát: inkább csöndesen mosolygott, mint hogy szó val tartsa az egybegyűlteket; Presser viszont h2ta1mas hangon szólította az ünnepelteket. Az alkotók még arra is odafigyeltek, hogy az öhöztetőktöl a müvészeti titkáron át mindenki, aki valaha is közreműködött A padlás létrejöttében, ajándékkal térjen haza. Marton háttérben maradt Az asztalt betöltő tortát ezután jó nagymamához illöen a két Mamóka vágta föl: Tanai Bella és Tábor: Nóra. Miután elfújták s gyertyákat, a köréjük sereglett színészek meghatottan ölelték meg egymást, Balról: Horváth Péter, Szfevanovgy Dusán szbveg(rbk és Presser Gábor zeneszeaá
Zsíros kenyér
A'fogadáson felszolgált sötétes színű zsíros kenyeret először fúrcsán méregették a vendégek. De a nagyon éhes Harkányi Endre kóstolása után már népszénivé vált a fehér kenyérre kent, csemegeuborkával kisérc étel, atttit jószerivel csák a férfiak részesítettek előnyben: A magukra valamit is adó hölgyek azonban nem .ugrottak ki a bőrükből a hatalmas tál láttán, és sokan a ltalótíákra hivatkozva inkább odébbsasszéztak. A tortk viszont - kal˘ria ide, súlyfelesleg oda - hatalmas sikert aratott: Tanai Bella és Rudolf Péter elsők között ízlelték a finomságot.
Dátum : 2002.05.03. Újság : *Mai Nap (Budapesti) 10.oldal